Lézerszínház, Queen, 2010.09.20.

Voltam egy kolleganővel meg a férjével hétfőn Lézerszínházban. Hát, mindenképpen érdekes volt.

Valami nézeteltérés miatt a Lézerszínház hónapokig nem üzemelt. Valami nyomi, idióta indokkal a tulaj (vagy ki) lezárta az épületet és nem engedte őket működni. Hááát izé. Tipikus. Na mindegy, a lényeg, hogy kb. két héttel ezelőtt megszűnt minden akadály és még a Németországba távozásom előtt sikerült elmennünk egy előadásra.

Alapvetően a műsor egy-egy előadó munkásságára épül, a zenére komponálnak lézershow-t, egy órában.

Nem tudtam, mire számítsak, úgyhogy elvárások nélkül ültem be az előadásra.

Odamentünk Brigivel egy fél órával kezdés előtt, hogy átvegyük az előre lefoglalt jegyeket. (A jegyár egyébként felnőtteknek 2690 forint, nem olcsó…) A Lézerszínház a Planetárium épületében van, ami a Népliget metróállomástól egyáltalán nincs messze. Azt hittem, messzebb lesz, de nem. Egyszer azért el lehetne menni egy rendes csillagászati előadásra is – bár lehet, hogy erről Bence tudna bővebben mesélni, hogy is néz ki manapság egy ilyen. Egyszer elvittek minket oda még általános iskolával, de nem sok mindenre emlékszem. Arra sem, hogy ez ugyanaz a helység volt-e, mint akkor. Az előadásra egyáltalán nem emlékszem, de volt egy villámgömb a folyosón, erre még emlékszem (tudjátok, amikor ott forrong egy kék fényű villám egy üveggömbben). Legalábbis azt hiszem, úgy volt, de lehet, hogy csak beleképzelem…

Szóval fél nyolckor kinyitották nekünk az ajtót. Nincsenek helyjegyek, az ember leül egy székre aztán jól van. Az ülések kényelmetlenek és kemények, meg régiek is. De azért ki lehet bírni, főleg egy órán át. A helységet elsötétítik, mikor mindenki elfoglalja a helyét, és ránk borul a csillagos ég. J Aztán megszólal a zene, és egy órán keresztül szól.

A zeneszámok kb. 50%-át ismertem, 50%-át nem. Látszik, hogy mennyire vagyok képben a Queen-nel kapcsolatban. Majd teszek ez ügyben, bár most erre sincs időm, hogy megoldjam… Na mindegy. Ami a zenével kapcsolatban a fejemben járt, címszavakban:
- a Queen számok nagy része (mind…) olyan hatást kelt, mint valami musical vagy rockopera, igen igényes zenei alapon Freddy Mercury énekel. Azt hiszem, erre nem érdemes több szót vesztegetni, mindenki tudja, milyen az.
- a legtöbb szám rock-os hatást kelt, és vannak balladák. Mindegyiknek meglepően drámai ereje van, ha egy sötét helységben ülsz és annyi a dolgod, hogy kinézz a fejedből. Bocsánat, nem a daloknak egymagukban van drámai hatása, hanem a daloknak Freddy előadásában. Meg annak fényében, hogy tudjuk, mi lett vele. Na mindegy. Komoly hatással volt rám a show zenei része.
- minden dalnál többé-kevésbé különböző mintákat rajzolgattak és forgattak a plafonra (igen, a körszoba kupolájába vetítik a lézerfényt és az adja a műsor alapját)
- néha a mintáknak köze volt a dalhoz, néha semmi, de általában elég jól passzolt a ritmusra a mozgás. Eltérés volt néha, nem is értettem, hogy hogy lehet, azt hittem, ez egy előre beprogramozott műsor, amit benyomnak, aztán hadd szóljon, a rendszer tudja a dolgát. De akkor hogy lehet elcsúszás? Hm.
- Néhány zenéhez komolyan lebilincselő volt a látvány, néha meg bealudtunk. Ez biztos persze függő volt attól is, mennyire ismert számról van szó, de akkor is.
- Sokszor volt olyan érzésem, mintha egy zenére szabadon improvizáló táncost néztem volna.

Mikor letelt az egy óra, felkapcsolták fokozatosan a világítást, és megköszönték a figyelmet, majd bemondták a mai este művészeit. Fényorgonán meg mittudoménmin, két torzonborz, nagyon geek fejű fiatalember nyomatta nekünk a műsort, ezek szerint improvizálva. Így persze sok minden értelmet nyert – a ritmuselcsúszások, a nem összefüggő mintázatok, az improvizálás érzete.

Ettől azért az egész sokkal érdekesebb lett. A hely tiszta volt, de látszott rajta, hogy nem mai csirke, se az épület, se a berendezés. De ez nem vont le az élvezetből.

Nem állítom, hogy végig lekötötte a figyelmem, a végén már egész komolyan ásítoztam, de tény az, hogy normális esetben nincs ennyi „üresjáratom” agyilag. Jól esett. Mert általában mindig jár valamin az agyam, ezalatt meg csapongott, szabad asszociációban, kicsit megvezetve a zene és az elém vetített mozgó képek, formák és színek által. Határozottan érdekes élmény volt. Nem hiszem, hogy megismételném bármikor is, de egyszer mindenképpen megérte megtapasztalni.