2013. október 28., hétfő
2013. október 27., vasárnap
2013. október 24., csütörtök
És akkor visszatértem...
Be kell vallani, az angol csoport egész idegkímélő volt (oké, mindig vannak fura egyedek, de itt most a 17-ből csak 3 ilyet találtam, szóval arányaiban nézve jó volt), halkak voltak, nyugisak, és nem nagyon nem hisztisek. Meg voltam amúgy döbbenve a strapabítóságukon. :) Piros pont az angol túrázóknak. ;)
Az igazi élmény a visszaút volt ismét. Ugyanis azt nem tudom, hogy tudjátok-e, de ezt az utat irodán keresztül foglaltam, és h a repjeggyel se legyen gáz, azt is. Ez 2 okból volt így: 1. ha lemondják az utat, akkor csak megmondom a nőnek, hogy hát akkor a repjeggyel kezdjen vmit, 2. egyszerűbb kezelni, ha minden egy helyen van. Node az utazási irodás nő, elgépelte a nevemet, és többször is biztosított afelől, hogy ez semmilyen kellemetlenséget nem fog okozni, és ha mégis gond lenne a reptéren, akkor majd ő állja mind az 50 CHF-nyi átíratási költséget. Nos, a gondok sokkal korábban kezdődtek, amit ugyan sikerült még itt Svájcban megheckelni. Gondolta mindenki. Aztán eljött az utolsó este Catanián, ahol a web check-in felmondta a szolgálatot a fenti hackelgetés miatt ugyanis még mindig Zürich-Catania útvonalra kellett volna regisztrálnom magamat, 10 nappal korábbra... már látjátok is a problémát.
Szóval kimentem a reptérre a csoporttal ( = jó korán), hogy akkor tegyük ugyan rendbe ezt a jegy kérdést. Itt kell elmondani, hogy Catania nem egy nagy reptér, de annak érződik. Amolyan olaszosan nagynak. Vagyis marha kaotikus. Az Alitalia-n kívül senkinek sincs check-in automata, ami mindenkinek nyer egy jegyet a pultokhoz, amiket random nyitogatnak, és természetesen amolyan délies tempóban (amikor kedvük tartja). Ergo jómagam és még pár svájci papírokkal rendelkező utas beálltunk a kijelölt sorba, és ott várakoztunk vagy egy órát. Itt teljesen probléma mentesen felkerültem az utas listára, és irány a biztonsági ellenőrzés. Amit a jól megszokott témánál kicsit kevésbé vesznek komolyan, vagyis magad gurigatod a kis tálcádat, majd áthaladsz a kapun, és hiába pittyeg, akkor sincs semmi. Lásd az én esetemben. Vagy egyik utastárséban, aki teljes túrafelszerelésben haladt át probléma mentesen (a bakancs miatt minimum szét kellett volna kapják). Ezen kívül újabb érdekessége a reptérnek, hogy itt kap az ember angol nyelvű könyvet és nem bikinis csajokat ábrázoló képeslapot (nem mintha Catania a bikinis csajoktól nyüzsgene), valamint hogy az Angliába induló szerencsések egy extra vámvizsgálatot kaptak, míg a svájci gép nem. No komment, tekintve, hogy ugye ők EU, Svájc meg nem, és ezt érkezéskor tudatták is.
Innentől egy egész szép utunk volt Genfbe, ahol el kellett volna kapni a zürichi gépet. Már ha indult volna. Természetesen ez se volt teljesen triviális, ugyanis Genfben elég egy rossz fordulat, és máris a csomagmegszerzésen találod magad, ami ugye egy új biztonsági ellenőrzést garantál. Igen, én is részt vettem rajta. Majd mikor túlestünk a szintén egyszerű, ám sokkal jobban szervezett ellenőrzésen, megtudtam, hogy a gépet törölték, és az infópultos hölgyike is csak annyit közölt, hogy legyünk kedvesek a szemközti Swiss képviseleten érdeklődni, majd eltűnt. Hát vettünk egy 180°-os fordulatot, és szemben találtuk magunkat vmi bolttal, amin talán MontBlanc talán Ralf Lauren volt. Nem Swiss. Ekkor vkinek leesett, hogy hát az a check-in pultoknál van, kívül. Very well, hát irány kifelé. Szóval kimentem, és mondtam a néninek, hogy én talán vonatoznék, ha nem gáz. Ő elvette a zürichi jegyet, bólintott, h rendben van, de akkor mi a rákot keresek én nála, ha még jegy se kell a vonatra (ugye van bérletem). Talán a csomag... oh.. hát igen. Slattyogjak le a Hub mellé, és telefonáljak, hogy kéne a csomagom, és kiadják. Huub???? Tessék??? Menjek le, majd meglátom.
Nem láttam, így az infópultnál kötöttem ki. Ahol ismét Hubolni kezdtek... igen remek, de még mindig nem tudtam miről beszélnek, de ott legalább franciául nyomták, tehát az esélyek nagyobbak voltak, mint a Swisses francia angollal. Kb 2 perc értetlenekedés után kiderült, hogy a Hub egy bár. Mellette van egy ajtó, ami mellett lóg egy telefon. Ohh, igen! Hát bejutottam. Kivártam ismét a sorom, és szerettem volna a csomagomat. No de már csak a Catania-Genf jegy volt nálam, a kis cetlivel, úgyhogy jött ia a kérdés, hogy mi a szent rákot keresek én még itt, amikor a gépem kb 45 perce leszállt. Hát, talán nem mesélem el, gondoltam, és csak annyit mondtam, h én igazából Zürichbe mentem volna...
Némi világosság a hölgy szemében kissé feldobott, de utána kinyitotta a száját, és az után érdeklődött, hogy megnéztem-e már a 2-es ill. 3-as kiadószalagot... Itt nem kérdeztem meg, hogy ezt mégis honnan kéne tudjam, hogy melyik szalagokat nézzem. De szerencsére ott volt a csomag, már leszedve, vártak rám.
Ezek után felültem a vonatra, és hazajöttem.
Vége!
Ui: és h tudjátok, h honnan kellett volna leolvasni a megállókat a buszon ülve:
2013. október 14., hétfő
Hansel and Gretel, Witch Hunters vs. Jack, the Giant Slayer (2013)
Az milyen, amikor a film azzal próbálja érzékeltetni, hogy Németországban játszódik, hogy NÉHÁNY színész (nem mind ám!) német akcentussal beszéli az angolt. A többi mai amerikaival. Öööö. Öhömm.
Amúgy inkább horrorra vették a figurát, mint mesére, thrillerre, vagy kalandra. Rosszpont. A boszorkányok rémesek voltak (effekt effekt hátán, rossz maszkok, direkt erősen ijesztős, rothadó arcú lények). Van az, amikor az akciójelenetek reálisak. Van az, mikor ezt nem találják el, és túlzóak. Van, amikor direkt túlhúzzák, az már a paródia. Ez még annál is túl volt húzva. Végig nem bírtam eldönteni, hogy ez egy rémmese akart lenni, horrorparódia, vagy mi.
A sztori még röviden: Hanselt és Gretelt az apjuk elviszi az erdőbe és sose megy értük. Ők odatévednek egy boszorkány mézeskalácsházához, ahol esznek a házból, bekerülnek a boszorkány bűvkörébe, majd ugye beledobva a banyát a kemencébe kiszabadulnak (a mesének ezt a részét tudjuk). Ezt akarták továbbgondolni, mi történt kis hőseinkkel mire felnőtté válnak. Kanyarítottak köré egy kis mitológiát, némi képességeket adtak a két gyereknek, megérték a felnőttkorukat és vadászták a boszorkányokat.
A legrosszabb az volt az egészben, hogy ez egy egészen jó film lehetett volna, ha legalább a kosár karimáját eltalálják. Voltak benne igazán jó pillanatok, és Hanselnek voltak nagyon jó idézhető egysorosai (legalábbis azok lettek volna, ha a szituk passzoltak volna a mondatokhoz). Ez a film egy hatalmas, egyértelműen kihagyott ziccer.
Még két szó a két főszereplőről. Nekem tetszik Jeremy Renner, mint badass, aki egyébként ügyefogyott kicsit. És Gemma Arterton-t nem ismertem fel valamiért, pedig a Prince of Persia-t már nem is tudom, hányszor láttam. Hm...
ELLENBEN.
A Jack, the Giant Slayer egy igazi mese, kicsit Csillagpor feelingem volt, bár azt azért nem közelíti meg. Ártatlan, vicces, és gyerekbiztos kivitelezés és poénok. Szimpatikus szereplők, nem agyoncsavart történet. Heppiend. Jó CGI effektek. Ewan McGregor mint királyi főtestőr. Egyem a kis szívét. :-D
A sztori: Jack egy kalandvágyó 18 éves, aki imádta az égig érő paszulyról és az óriásokról szóló mesét gyerekként. Isabelle a hercegnő, hasonló tulajdonságokkal. Hercegnőcske megszökik otthonról kalandot keresni, aztán már az első éjjel az égig érő paszulyon találja magát, ami felviszi az óriások földjére. Jack önként jelentkezik a mentőakcióba. Megmenti a királylányt, legyőzi az óriások vezetőjét, megmenti az emberiséget és a végén elnyeri a királylány kezét. Jó film. Ennyi.
Sok hűhó semmiért - film (2012)
Amennyire kivettem, ez egy kevés plusszal gyakorlatilag az 1993-as film modern környezetben történt újraforgatása. Joss Whedon kedvenc színészeivel. Volt itt mindenki, de valószínűleg ez a film leginkább azoknak nagy szám, akik ismerik Whedon eddigi munkásságát.
Sok érdekesség nem történt amúgy a vásznon, már persze ha az ember valami újat várt ettől. A mű végül is jó régi és elég jól ismert. Annyi különlegesség volt benne, hogy a környezet modern volt, viszont a film fekete-fehér. Kétségkívül ez kizökkenti az embert egy kicsit manapság. Meg az is, hogy a szereplők gyakorlatilag folyamatosan és megállás nélkül ittak. Már alkoholizáltak. Néha még spiccesek is voltak (szerencsére a spiccességnek megvolt a funkciója és a helye, szóval nem csak úgy l'art pour l'art történt a nyelvakadozás).
Ami még feltűnt az az volt, hogy itt nem csináltak a szereplőknek brit akcentust, ahogy az ember nagyjából elvárná egy Shakespeare-től, hanem mind a saját amerikai kiejtésével és modern hanglejtésével beszélte a shakespeare-i nyelvet és dialógusokat. Meg kell valljam, ez meg is zavart az elején. Nehezen jöttem rá, hogy miért is nem értem, amit mondanak. Egyrészt a régies angol miatt, másrészt meg amiatt, hogy ez a nyelvezet a modern kiejtéssel egyáltalán nem állt össze. :-)
Azért azoknak, akik kísértésbe esnek ezek után megnézni a filmet, a stáblista érdekes része:
- Beatrice: Amy Acker
- Benedict: Alexis Denisof
- Dogberry/Lasponya: Nathan Fillion
- Claudio: Fran Kranz
- Don John: Sean Maher
- Verges: Tom Lenk
Amire büszke voltam, hogy mindenkire rájöttem a film végére, hogy honnan kéne ismerni. Már akit ismerni kellett valahonnan. :-)
Aminek meg örülök, hogy Eliza Dushku kimaradt!
2013. október 12., szombat
Én és Catania
Tehát ott tartottunk, h megérkeztem a térre, ahonnan 3 perc a kis Bed & Breakfast hotel. Kerestem is nagyon, amikor megláttam egy normál lakóépület falán az emblémát. Bejöttem, és megkérdeztem az egyetlen embert, aki a liftre várt, h tudja-e hol van ez a B&B. "3. emelet" - jött a válasz. Hát akkor az fellifteztünk (én rettentő boldog vagyok, h nem bőrönddel, hanem hátizsákkal jöttem), ő eltűnt egy lakóajtó mögött, én meg béztem,mint Bálám szamara, h de itt nincs hotel.
Lefelé gyalogolva az elsőn mégiscsak meglett az ominózus szállás. Bejelentkeztem, és az egész napos vízhiányomat már úgy nagyon szerettem volna pótolni. De Szicília nem az a hely, ahol majd iszunk a csapból. Erre nem csak az utazásom további részét szervező cég, de a recepciós is (miután rákérdeztem) előzékenyen felhívta a figyelmemet. Ennek örömére meg is indult a kutatás egy vizet áruló bolt után. Mert ruhaboltot nem kunszt találni. Na de vizet este 8 körül? Na az a kihívás. Nem jártam sikerrel, minden zárva volt.
így kb 1 óra után visszatértem a szállásra, ahol komoly fél liter víz várt. (Amúgy érdekes, de a palackos víz nem drága. 2 liter a belvárosban 1€. (A piaci körte kiloja 1.3.) És normál időben be is lehet szerezni.)
Lehetett ekkor este 9, és a szomszéd úgy érezte, h neki biz fúrni kell. Rettentő boldoggá tett ez a gondolata, mit ne mondjak. De csak abbahagyta.
Ma reggel olyan 7 körül nyitottam kicsi szemeimet, mivel a helyi bazárt kezdték építeni. Bazár ez inkább, mintsem piac, ugyanis hello Kitty-től bugyin át, elemig minden van. (nagy örömömre CDs is...) De tegnap megtudtam a netről, hogy van ám rendes piac is, egy kicsit arrébb. Csak a hal szagot kellett követni. Ott csak étel van, és az egész kész őrültek háza, de nagyon élveztem (képes illusztráció később). A halászok maguk árulják a legkülönfélébb halakat, rákot, polipot, kagylót. Meglepett, hogy a halpiacon nagyrészt urak vásárolnak. A piac mellett kis kávézó szerű helyeken élből ki is lehet próbálni ezt-azt. A hentesek, csirkések kint fenik a kést meg a bárdot, állnak a pult előtt és invitálják a népet (nagy kedvenc a bárány), és olyan darabot kapsz, amilyet szeretnél, mert kisebb állat még nincs készre darabolva. A legjobban az a hentes jött be, ahol anyuka állt a pultban, fia volt a hentes, és utóbbi kis dallamot ütött a fán a késével, így hívva fel magukra a figyelmet.
Aztán persze némi sajt, szárított fűszer (utóbbit kis öregek árulják) és irdatlan mennyiségű zöldség, gyümölcs. A gyümölcsök izgatták a fantáziámat, úgyhogy az őszibarack (nem akkora szám), a körte (nagy szám) és a kaktuszgyümölcs nyert. A kaktuszt megérte kipróbálni, mert finom; nem túl édes, de nem is savanyú. Állagra harapható és nem folyik, de vhogy egész lédús. Kicsit sok a magja, ami apró, és nem rágható, de a legkellemetlenebb tulajdonsága a kis pihetüskék. Hát csókolom! Lehet én voltam a naív, de a piacon is mindenki csak úgy fogdosta. Well... Nekem háromnegyed óra alatt sikerült kiszedni a nagyját a kezeimből.
Utána még bóklászás, de Catania nagyrészt ugyanolyan. Kő, meg épület. Zöld területben nem erősek. Mondanám, h mindenhol putto, és akkor elmeséltem, h mit látsz. De a végére már elég rendes fejfájásom is lett, és hang alapján nem tudtam megkülönböztetni a bőröndöt a motortól, valamint kikaptam a kéregetők egy jó részét. De pisiszag az nincs, mint az általam látott francia városok jó részében.
Bevallom, kíváncsi vagyok ezek után a halvérű angol csoportra. Remélem csendesebbek lesznek, mint az olaszok.
BKV rehabilitáció?
Kicsit fáj a fejem, az egész napos olasz "prego!", "ecco!" és társaik megtették a hatásukat. Így arra jutottam, h visszahúzódok (már amennyire lehet, hisz a dzsembori az ablak alatt reggel 7:30 óta szüntelen), és megírom idejutásomat.
Szóval, miután a franciák kitettek magukért, és kipróbálták, mennyire is lettem türelmes az elmúlt években, egy nyugis útra vágytam.
A repülőutat állatira élveztem. Az egészben az volt a legjobb, h a kapitány egészen beszédes volt, így miközben a felszállásra vártunk, megtudtam, h a gép 68.7 tonna, és ennek következményeként 16mp alatt érjük majd el a felszállási sebességet. A tájékoztatás hasonló stíludban folyt a köv 2 órában is. Turbulenciák, nézni valók és viharfelhők miatt elhagyott leszállási útvonal témákban. Teljesen jó volt! :) Aztán leszálltunk.
A reptér kb Ferihegy méret, de azzal ellentétben inkább szeméttelepre, mintsem budira emlékeztető szaggal várja az embert. Majd gyorsan rá kellett jöjjünk, hogy Zürich nem Európa (helyi értelmezésben legalábbis),és bizony irány a vám szkennere. Igazából ez oké, de meglepett. Először tapasztaltam, h ilyen komolyan vették Svájc nem EU tagságát.
Tehát laza szkennelés után, irány a busz. Jegyet még mindig nem tudom, hol lehetett leakasztani, de úgy voltam vele, h ha nincs, hát nincs. Lógok. Bocs.
Így felszálltam a buszra, ami erősen emlékeztet a BKV kigyulladós kisbuszaira, de ha lehet, még kisebb, és ugyan van rajta 2 kijelző is, h hol vagy, és mi a köv megálló, de ebből egy sem működött. Adott busszal eljutottam a központi vasútállomásig. Itt felszálltak az ellenőrök, én meg le. Gondoltam, itt könnyebb lesz jegyhez jutni. Hát nem. Ekkor jött a nagy gondolat, h az ellenőrnek csak kéne tudni, nem? Szóval odamenten, és megkérdeztem ékes angol nyelven, h tud-e segíteni. Ő szemmel láthatóan annyit értett, h "blablabla ticket... bus", és közölte, h "Gelatto!". Ekkor tünt fel a kis fagyis/mindenes bodega, ahol megkaparinthattam a jegyet. Erre nem gondoltam. No nem baj. Pár perccel később meg is kapam a jegyet (1€ darabja), ami max 90 perc utazásra jogosít. A busz persze elment, és kereshettem másikat. Namost menetrendet, ill térképet a buszokról nem leltem. Minek? Azt úgyis mindenki tudja! Szóval nekiálltam bogarászni a nagy táblát, amin a busz száma és a megállói álltak. Okké. Ebből kiderült, h még 3 másik busz is jó nekem, így fel is szálltam a köv jónak minősítettre. De a nem működő kijelzőről kiderült, h feature és nem bug. Ugyanis ismét csak annyit tudtam meg, h jó utazást kívánnak. Köszi. Arra is gyorsan rá kellett jöjjek, h ha van is kiépített megálló, akkor az esetek nagy részében a nap már megtette a hatását, és az írás megszűnt létezni. Szóval maradtak a nagy táblák, amik néha A4 méretű kiírásokká változnak (a rajtuk feltűntetett infomennyiség azonos), néha pedig a megálló oldalára ragasztják. Ergo: olvass, ha tudsz. Ebből adódóan, csak a 2. nekifutásra sikerült megtalálni a teret, ahol le kellett szálljak. Közben volt a sofőr 30 perces pihenője is, szóval szerintem leutaztam a 90 percet. Az első kör teljes esélytelensége akkor tudatosult bennem igazán, amikor a szembe irányból szálltam le, és megláttam, hogy a másik irányból a megállót elbontották, és csak egy kis póznás cetli jelzi a helyét. Kössz Catania!
2013. október 10., csütörtök
MÁV rehabilitáció 1.0
Ugye innen Lyon elméletben nem téma, csak 5 - 5 és fél óra út vasúton, és a svájci rész nem is gond. Genfből pedig laza 1 óra 45 perc alatt, 27-36€ fejében Lyon kellős közepén találja magát az ember. Ez egy tök jó dolog. Magyarán csak felugrok a vonatra, és ott is vagyok. Így indultam neki az útnak. Aztán elértem Genfet.
Az SNCF honlapja nagy örömködve tájékoztatott, hogy már jópár éve annak, hogy automatát szereltek fel a genfi pályaudvaron, amiből jegyet lehet nyerni, semmi aggodalom. Ennek tudatában oda is mentem az automatához (Pénztár? Vasárnap? Nyugat-Európában? Felejtsd el.), hogy akkor jegy. Node az SNCF automata, ami a határ svájci oldalán van, csak francia bankkártyával hajlandó működni (na ilyenem nincs), pénzt pedig egyáltalán nem fogad el. (Én meg nem akartam ázsiait játszani, és félbehajtani a 20€-st, és beletuszmákolni a kártya helyére.) Gondoltam, hátha az SBB (svájci vasút) automata majd segít, de az csak belföldi/SBB jegyet árusít, ez a vonal meg a franciákhoz tartozik. Hát mit volt mit tenni, át a határon, fel a peronra, és megkérdezni az egyik kompetenst. Kiválasztottam magamnak a nagyon segítőkész SBB alkalmazottat, aki azonnal meg is mondta, h fogalma sincs, ott áll egy úr lila mellényben (no komment), ő az SNCF kallere, legyek kedves tőle tudakolni. Hát odamentem emberünkhöz, kb 5 perccel a vonat indulása előtt. Előadtam a fenti problémát, és hogy én jegyet szeretnék. Mire az illető igen csak hevesen (nekem ez meglepő volt, mert 5 perc alatt még általában veszek egy kávét, hiszen a vonat nem késik, de nem is siet) magyarázta, hogy tessek már felszállni, mindjárt indulunk. Szóval a tuszkolásnak engedve felszálltam, és a vártam a kallert. Aki eltűnt. Egyszer-egyszer átrohant vmi kaller szerű a vagonon (egyértelműen más, mint akit én kérdeztem), de vasárnap du. annyira nem volt hely, hogy nem ért végig a vonaton az út teljes időtartama alatt. Így megérkeztem Lyonba jegy nélkül. Leszálltam a vonatról, és jött a megvilágosodás: a kallernak hitt ürge a mozdonyvezető volt.
A visszautazásnak is eljött az ideje pár nappal később. Gondoltam korán haza kéne azért érni, szóval jó lenne a 12.38as vonattal elszüttyögni Genfbe. Az SNCF mobil honlap bemondta az unalmast, de SBB igen segítőkészen közölte, hogy semmi fennakadással nem kell számolni. A felállás szintén hasonló, vagyis pénz és külföldi bankkártya élből megváltja a jegyet a kasszához álló sorba. (Hétköznap lévén nyitva is volt, és még ebédszünetre se zárnak be.) Alapból a kasszákat elég jól pörgetik, tehát én úgy voltam vele, h 30 perc alatt bőven kapok jegyet. 12.15kor szólítottak is. A velem szemben ülő úrtól egy jegyet kértem Genfbe a következő vonatra. Az úr közölte, hogy az 12.38kor megy, de ma sztrájk van, szóval csak az utolsó francia városig (esetünkben Bellegarde) közlekednek a vonatok, onnan alternatív megoldásokkal meg lehet talán közelíteni Genfet, de ezt ő nem tudja pontosan, hogy hogyan. Az első vonat, ami Genfig eljut az 18.38-kor megy, és 20.17-kor érkezik (info: innen nekem még további 3.5 óra hazáig). Szóval döntsem el, hogy akarok-e Bellegarde-ba menni, vagy kivárom a késői vonatot. Az előtérben szerencsére ingyen wifi már van, tehát nyomkodtam nagyban a telefonomat, hogy mégis, mik az alternatívák. De nem úgy nézett ki, hogy bármi lenne. Ekkor kattant le, hogy ha nem Genf, akkor talán Bázel elérhető értelmes időn belül. Vagy vmi egyéb svájci csatlakozás. (Ekkorra egyébként az SBB honlapja sokkal aktuálisabb infókkal szolgált, mint az SNCF-é, hiszen megmondták, h a francia részen sztrájk van, ezért késés várható, ami törölt vonat volt, azt feltüntették, stb. Innen jött a Bázel-ötlet is, mert ott nem mutattak semmi problémát.) Szóval ismét beálltam a sorba. Ekkor egy hölgyet kaptam ki, akitől egy jegyet kértem Svájcba. No de mégis, melyik városba - jött a kérdés, amire a válasz úgy szólt, hogy mindegy, csak Svájc legyen, és még ma. A hölgy itt igen nagy szemeket meresztett, hogy vajon megkergültem-e, vagy még ép eszemen vagyok, de kedvesen megkérdezte, hogy Genf megfelel-e. Mondtam, hogy amennyiben van vonat, megfelel. Természetesen van gyorsvonat, 14.38-kor. Itt 2x rákérdeztem, hogy de biztosan megy-e. Hát már miért ne tenné? Ekkor elmeséltem, hogy mert a hölgy mellett ülő kolléga alig 30 perce mondta, hogy Genfbe nincs vonat este f7ig, mert sztrájk van. Hmm... hát ő ezt nem tudja, neki nem mondták, és aktuális menetrendet se kapott. Welll........ no komment. De várjak kicsit, ellenőrzi. Okké. Hát a kollégának igaza volt, nincs vonat f7ig. Jó, és Bázelbe? Hát azt ő nem tudja, az nincs a papíron. Menjek át az információhoz, és kérdezzem meg. Ő nem tud segíteni.
Átmentem az infóhoz, kivártam a soromat, megkérdeztem, hogy hogyan jutok én aznap Svájcba. Az infó rövid volt: van egy TGV Genfbe 15.34kor, de azt ő nem tudja megmondani, hogy tele van-e, menjek az automatához, és ha ott már nem kapok jegyet, akkor a kasszához, és ha már ők se tudnak jegyet adni, akkor a peronon a kallertól tudok venni, de akkor drágább lesz. Ekkor már megkérdeztem, hogy és mi van Bázellel, oda el lehet-e jutni. Válasz a fentivel azonos. Hát jó.
Automata felejtős. Kassza 3. kör. Ismét a hölgyet kaptam ki, és egyikünk mosolya sem volt őszinte. Mondom neki, hogy mit mondtak az infónál, hogy a TGV. Itt leakadtunk ismét, hogy de az nincs a papíron, tehát szerinte az nem közlekedik, de ha nagyon akarom ad rá jegyet. Még megkérdezte a főnökét, hogy szabad-e azt neki, és szabadott, mert főnök szerint a sztrájk a TGV-t nem érintette. Úgyhogy végre kaptam egy jegyet Genfig. (Mellesleg ezen az úton a TGV ugyanolyan, mint a gyorsvonat, csak kevesebbszer áll meg, de menetidőben csak 4 perc a különbség, árban viszont 10€.) Majd kimentem a váróba,a hol eddigre felállították az infótáblákat, amin igen nagy betűkkel volt olvasható, hogy "a gyorsvonat közlekedést a nemzeti sztrájkoz igazították".
Magyarán a TGV változatlanul közlekedik. Bár tudta volna ezt 2 órával korábban az első kolléga is, meg a második is, hogy ami nincs a papíron, az azért nincs, mert a menetrend azon része nem változik a sztrájk miatt.
Szóval úgy döntöttem, hogy a MÁV egy szinttel jobb, mert a jegyeladó egyben infópult is, és tudja kezelni a menetrendet. :)