múlt hétvége

Tehát. Múlt hétvége.
Pénteken szépen beültem a bérautóba, és elgurultam vele a frankfurti reptérig. Egészen odáig nem is volt gond. Az idő szar volt, de még elviselhető.
Aztán ott, már a reptéren, egy helyen elrontottam a sávot, úgyhogy bekerültem egy parkolóházba, ahonnan csak nem kis kínlódás árán tudtam szabadulni. Jó. Mindegy, túléltem, és végül le is adtam végre a hiperszuper, modern kütyüt (kis szürke VW Polo). Háhh.

A repülőút eseménytelenül telt, de a kapuig eljutni nem volt semmi. Valahogy minden összeesküdött aznap (és azóta is, de ezt csak csöndesen jegyzem meg). Mindegy. Végre otthon voltam. Bementem az irodába, elintéztem a papírokat, aztán elmentem haza. Ott lerogytam, ettem hazai kosztot és élveztem, hogy otthon lehetek (ahol mindent tudok, mi hol van, és minden az enyém, nem idegen...)

Szombaton felkeltem, elmentem a fodrászhoz, akivel megint jót dumáltunk, míg levágta a hajam, aztán elmentem az órában elemet cserélni, beszabadultam a Rossmann-ba, ahol jól ismert dolgok voltak, juhé, míg Anya jött, aztán még együtt elintéztünk ezt-azt. Ő közben megvette a közértes beszerzéseket nekem, hála istennek, úgyhogy ezután hazamentünk, és nekiálltam pakolni. És pakoltam. És pakoltam. És pakoltam.
Este aztán már csak TV-ztem, aztán mentem aludni, mert vasárnap keltem hatkor, pakoltam, pakoltam, reggeliztem is kicsit, aztán elindultam kb. 8 után valamivel, hogy felszedjem a főnökömet. Hogy hol? Valami Szabadság-hegyen vagy hol lakik, Mártonhegyi út, ha ez mond valamit. Blöe. Forgalom az egyáltalán nem volt, így vasárnap reggel, de szerencse, hogy volt navim, mert több helyen is elvétettem az utcát. De nyugodt voltam, mert tudtam, hogy kell lenni még lehetőségnek, hogy felmehessek a hegyre, nem is tévedtem. Na mindegy. Navi felvitt a hegyre, de enyhén leizzadtam kétszer-háromszor, mire megérkeztem. Ott fönt az utca kb. 35-40 fokban emelkedik, és kanyarog mint állat. Kösz. Enyhén pánikos voltam, mire felértem, de sebaj. Megtettem, elhoztam Burakot. Ő beszállt, és mutatta az utat az autópályára (így már egyszerűnek tűnt, lefelé a hegyről, bár kicsit úgy éreztem magam, hogy a kocsi orra mindjárt beleáll a földbe, vagy mint a hullámvasúton lefelé...

Aztán már eseménytelenül telt a nap. 10 körül éhes lettem, akkor megálltunk egy helyen, én átültem az anyósülésre, és ettem egy szendvicset, ezalatt Burak vezetett, hogy addig is haladjunk, aztán visszavettem a kormányt, és száguldottunk tovább. Végül egészen Németországig én vezettem (az első német pihenőig, ahol kajálni is lehetett). Burak ott megkajált (nekem volt még szendvicsem), aztán onnan már ő vezetett. Összesen olyan 6 órát vezettem, enyhén elfáradtam addigra. Az idő csak Ausztriában volt esős, de az sem nagyon. Az igazi ítéletidő Németországban jött, szerencsére akkor már nem én vezettem. De más baj is volt a német határtól. Dugó dugó hátán. Útépítések és balesetek miatt. Végig. A Salzburg-München, München-Stuttgart, Stuttgart-Karlsruhe, Karlsruhe-Bühl útvonalak voltak gázosak. Azaz végig. :-P

Végül aztán este fél 10-kor voltam kész a lakásba való felpakolással, akkor ültem le szusszanni. Burak elvitte magát a szállodájába, aztán én hazavezettem, aztán olyan 3,5 fordulóval felhoztam ide a cuccokat. Most már jó, van saját takaróm-párnám, meg itt vannak a téli ruháim, meg minden. :-) Ja, a számítógépem is.