Tudod mit medve? Baszd meg a karnisodat!

Körülbelül így tudnám összefoglalni az elmúlt heteket. Nem is tudom hol kezdjem.... komolyan. Talán ott, hogy visszatértem Erlangenbe a felmondási szaladgálás után, ami elég simán ment. 

Még a zürichi reptéren ültem, amikor elfogadtam az egyik költöztető ajánlatát (mert 1. a csaj - aki felmérte a lakást - nagyon vágta a dolgot, 2. fel volt tüntetve a biztosítás az ajánlaton; egyet túl későn láttam és túl olcsó volt, a másikat meg úgy kellett leteremteni, h amit megígért tartsa már be). Ez után kezdődtek az izgalmak. 

Szombaton és vasárnap még elugrottunk Gelsenkirchenbe, hogy elhozzunk néhány bútort. Főleg az egyik kolleginának kellettek, meg nekem egy szekrény. Dehát az én nevemen volt a kocsi, szóval muszáj volt menni. (A döntésnek pénzügyi oka volt, ugyanis így el lehetett cégesen számolni.) Ez laza 470 km egy irányba. Kölcsönöztünk hevedereket, hogy le tudjuk kötni a bútorokat, de mit vasárnap kiderült, 2 el volt szakadva (szépen összetekerték azért, h ne látszódjon), egyet rosszul húztak be, így csak feszíteni lehetett, és egy működött, de azzal meg nem érdemes nekifogni semminek. Szóval vasárnapra örültem, hogy élek, de jól eltetriszeztünk. 

Hétfőn meghozták a dobozaimat (60 helyett 50-et, és 8 óra helyett 10-kor, mert a sofőr állítólag nem találta az utcát). És elkezdtem pakolni gőzerővel. Közben ugráltunk az IKEA-ba, hogy meglegyenek az új bútorok, és össze is legyenek állítva péntekre, amikor a költöztetők jönnek, így ugyanis vámmentesen lehet használati tárgyakat behozni. Így lett még extra komód meg egy vendégágy (de szerintem ezt már tudjátok amúgyis), amit szerda este Zsuzsiék szereltek össze, és nagyon fasza lett. 

Csütörtökön úgy véltem, én szabadságon leszek. És tekintve, h mindent összepakoltunk szerdán 9-ig fetrengeni óhajtottam. 8.30-kor azonban csengettek. Vmi nem volt kóser, de öltöztem pizsamára, és beengedtem azt, aki csöngetett. Előbb értek fel, mint ahogy felhúztam a pulcsi cipzárját. A költöztetők álltak ott, és nyomultak be az ajtón, h mégis mit vigyenek. Öööööö.... itt rákérdeztem, hogy csütörtök van-e, mert a költözés csak pénteken van, és még közel sincs a dolog olyan állapotban, hogy ők bármit kivigyenek. Megerősítettek kómás tudatomban, hogy valóban az volna, de őket ma küldték. Miután előkaptam az ajánlatot, amin egyértelmű 23-as szám állt, és betelefonáltak az irodába, búcsút intettünk egymásnak, és megállapítottunk, hogy másnap találkozunk. Aznap még a hivatalos papírokat elrendeztem, meg megírtam a kért listát a kartonok tartalmáról. Meg persze agybajt kaptam, mert aki ígérte, h eljön a mosógépért, azt se elérni nem lehetett, se nem jött.

Majd eljött a péntek. Addigra minden pöccül összeállt. Gondoltam én. Meg is jelentek a költöztetők, mind a hárman. Az első kijelentés az volt, hogy csütörtökön találkozunk Svájcban. Én meg a kis ajánlattal a kezemben mondtam, hogy jó lesz az szerdának is, de nem gond. 5 perces meredt egymásra nézés után ismét igazam volt.

A háromból az egyik volt a szerelő, ő volt a főnökúr. Rögtön kérte a listát, amiről megmondtam, hogy itt van a gépen, megnézheti elektronikus formában. Ekkor elkezdett hőbörögni, hogy de miért nincs kinyomtatva.

1.      mert nincs nyomtatóm

2.      ha lenne is be lenne csomagolva

No, ekkor megjelent a fény az éjszakában az egyik rakodó személyében, aki megkérdezte, hogy oda tudom-e adni pen dirve-on. Megegyeztünk, hogy na azt azért nem, de e-mailben elküldöm a főnökasszonynak. Úgy is jó.

No ekkor újra vérszemet kapott a Főnök Úr, és elkezdte magyarázni, hogy de nem jó a lista, mert nincsenek rajta a bútorok. És ő nem állíthat a határra KÉT listával. És a bútorok fel sincsenek számozva... Hát ez így nem jó. Mire megállapítottam neki, hogy milyen jó, h nem nyomtatott a lista, így bele lehet írni, de mondja, hogy mit írjak. Na erre bedurcizott, és elkezdte szétkapni a bútoraimat. De csak írjam be a listába, majd ők ragasztanak számot rá. Itt ismét leesett az egyik rakodónak, hogy ez nem lesz jó, inkább csináljuk úgy, hogy amíg a Főnök Úr szerel, addig ők kipakolják a kartonokat meg az apróbb bútorokat, és rá is írják ezekre a számot (ha van még cetlim meg tollam), amit mondok. Ez egy igen logikus megoldásnak tűnt, e szerint dolgoztunk a következő 3 órában. Amikor majdnem végeztek, és már a cipős szekrény is kint volt, mondtam a Főnök Úrnak, hogy jó lenne, ha kiszedné a csavarokat a falból, hogy legyen mire felakasztani majd kint a szekrényt. A válasz: ő nem tud fúrni. Itt nagyon hülyén nézhettem (az járt a fejemben, hogy ezt mégis ki kérdezte), mert javította magát, hogy ő nem fúrhat. Jó, de azért mégis.... meg amúgy is... Svájcban ezt fel kell szerelni, azt remélem tudja. Ő akkor se fúrhat, külföldön meg végképp nem, de még beszél a főnökasszonnyal (itt gondoltam, hogy én is). Ezek után nagy nehezen mégiscsak nekiesett kicsavarni a vackokat és zsebre is vágta. Biztosítási papír kitölt (miszerint a munkálatok megkezdése előtt semmilyen sérülés nem volt a házon... hogy ezt ők honnan tudják, azt érdekes lenne tudni, mert utána volt, csak a tulaj nem csinált belőle problémát), elköszönt, elment.

Így péntek délben ott voltam én, az üres lakás, meg az út az irodába. Irodai meló után vissza takarítani, szombaton elvitték a mosógépet, utána fodrász; vasárnap kipakoltuk a nappali bútort, majd Zsuzsiéknál búcsútea.

Hétfőn azért még megeresztettem egy emilt a főnökasszonynak, hogy legyen kedves megerősíteni a szerdai kirakodást és szerelést, valamint hogy mind a cipős szekrény, mind a lámpám fel lesz szerelve, annak rendje s módja szerint. Hát a lámpáról megfeledkezett +20€. Jó. Nem gáz. (2800 mellé, mégis hol érdekel?) De minden úgy leszen, ahogy kell. Még rászóltam Budapestre, hogy vajon futárt rendeltek-e, hogy visszavigyen cuccokat. Jaaa, hoppp, bocs, elfelejtettük. Mindjárt. 4-ig megy érte....

Hétfőre még le volt beszélve, hogy egy magyar srác elviszi a hűtőt, de reggel 9kor közölte, h mégsem, majd csak csütörtökön. Itt úgy voltam vele, hogy ilyen nincs... De némi mázlim volt, mert valaki más jelentkezett, hogy megnézné. Közöltem is vele, hogy de aznap el is kéne vinni, mert nincs hova rakni, de talán megoldhatjuk. 4-re jön. Jó. Én még 15.30-kor megbeszélésen ültem, és a céges kártyámat már elvitte a futár 2-kor, szóval külön mutatvány volt engem úgy kijuttatni, hogy vissza is tudjak menni. De sikerült. A csaj is megvette a hűtőt, a növények is landoltak Zsuzsinál, utána még visszajutottam az irodába, hogy befejezzem a dolgokat. Este 8-kor vissza is adtam a tulajéknak a kulcsokat, és 9-kor már meg is haltam.

A kedd tiszta nyugi volt. Csak felültem a repülőre, és eljöttem. Zürichben úgy gondoltam, hogy a reptéren gyorsan lerendezzük a mobil kérdését, így bementem az előre kiválasztott boltba, hogy nekem előfizetéses mobil kéne. Na meg még mit nem. Majd ha meg lesznek a végleges papírjaim, akkor. Addig kártyás mobil, és erről használható mobil internet. Remek. Majd bementem az SBB (hely MÁV, csak működik) irodájába, hogy nekem Halbtax Abo kéne (ez arra jó, hogy minden jegyet fél áron veszel). Jött a kérdés, hogy van-e fotóm. Csak digitális volt nálam. Az nem jó, papír kell, h legyen mit beszkennelniük.... de később is megvehetem a fenti kártyát, visszatérítik a jegy felét. (mint később kiderült: not.) Jó, akkor csak egy sima jegy lesz, majd mikor kiértem Badenbe (egy bácsi amikor látta, hogy ott küzdök a csomagjaimmal, kérés nélkül kapta el az egyiket és vitte le a vonatról, mert én is segítettem neki, és megmondtam, hogy az a vonat megy Badenbe), elfoglaltam az aznapi hotelszobát, és elindultam a hivatalt meg bankot járni. A hivatal kb. 1 órámba telt (senki nem volt rajtam kívül), és a kaptam jód tablettát és szemeteszsákot az olvasnivaló mellé, előbbit az atomerőművek ellen, utóbbit a szortírozásra. Majd elköltöttem egy rakat pénzt, hogy közlekedjek, és este átvettem a kulcsokat. Kifejezetten mókás volt tök sötétben lakást átvenni... nyilván nem lehetett látni, h mi milyen állapotú, szóval mindenre behazudtuk, hogy normál. Nem tévedtünk sokat.

És már el is érkeztünk a szerdához, amikor is a költöztetők 9-re akartak jönni. Enyhe késés, de nem érdekes. Bepakolás elkezdődött, és már az elején összekaptunk a Főnök Úrral, hogy hogyan is lesz ez a szerelés téma. De egy darabig minden ment a maga útján, de egyszer csak eljutottak a fránya cipős szekrényhez, ekkor a rakodó megkérdezte Főnök Urat, hogy látta-e már a svájci konnektort (igen, az a vicces 3 lyuk a falban). Ebbe tuti nem megy bele a csatlakozó. Sajnos volt nálam átalakító. Majd jött a következő kijelentés, hogy hát nincsen náluk szerszám, hogy kimérjék az elektromos vezetékeket a falban, így nem rakják fel a szekrényt. Itt kezdett eldurranni az agyam, mert erről már volt szó. Aztán a végére kiderült, hogy dehát fúrógép sincs, mert nekik reggel nem adott senki. Úgyhogy se lámpa, se cipős szekrény, az meg, hogy a szekrényem ajtajai nem záródnak, az én hibám, mert látszik a szekrényről, hogy többször szét lett már szedve, és az ajtók is szétcsúsztak, szóval ja. És persze a vadi új IKEA ágyra is csak úgy rá voltak dobálva a falécek, nem kellett azt lecsavarozni. Amikor előkaptam az összeszerelési útmutatót, és magyaráztam a faszinak, hogy na ne etessen, akkorse akarta elhinni, hogy igazam van. Erre én is úgy voltam vele, hogy ha másodjára is szét óhajtja szedni, akkor nosza, csinálja tovább, de legyen benne biztos, hogy szétkapatom vele újra. Itt morogva elkezdte csinálni, ahogy mondtam. Összeállította és matrac rá. Bevallom, ezen az egy dolgon kívül csak  akkor kezdtem el vitatkozni, amikor észrevettem, hogy az vitrin ajtaja hiányzik. Állították, hogy nem is volt neki. De azért csak kiderült, hogy a vezetőfülkében lapult. No délben vették is a nyúlcipőt, és leléptek. Én meg felhívtam a főnökasszonyt, hogy beszélgessünk erről. Ő vissza akart hívni, azóta se tette. Én meg ez idő alatt megpróbáltam kinyitni az új ágyat. És szétesett. Mint kiderült, emberünk kihagyott 4 csavart... úgy persze nehéz. Ahhoz, hogy ezt kitaláljam, jómagamnak is szét kellett kapni az ágyat, majd összerakni. Utóbb az is kiderült, hogy az egyik lámpa megadta magát, de villamosmérnök lévén egy kábelt csak leblankolok és újrakötök, nemde? meg az ajtókat is beállítottam. Hamár ott tartok. Elmentem, bevásároltam (hahhh... vannak finom kaják halljátok, mint pl. Kalácsember).

Ekkor kb. du. 4 volt, és semmi hír a főnökasszonyról. És itt lettem ismét ideges, majd írtam egy igen hosszú emilt, ecsetelve, hogy mégis mi az, ami nem stimmel a mostani szituban. (Ezt már nem tudtam elküldeni, mert a mobilnet úgy érezte, hogy ez neki túl sok adat egy napra, és megszűnt létezni.) Valamint írtam egy 1 soros mélt Munkahelynek is, hogy legyenek kedvesek a számlát nem kifizetni, amíg nem tisztázzuk a költöztetőknek, hogy mi is volt ez.

A ma reggel pedig? No igen. Felkeltem, és megállapítottam, hogy a fürdőkádban nem folyik le a víz. Felhívtam a tulajt, és mondta, hogy amúgy is átjönne felrakni kis ragacsokat a kilincsek mögé, megnézi azt is. És persze segít felrakni a cipős szekrényt meg a lámpát. Mondanom se kell, hogy sikeresen megoldottuk az összes feladatot, és még a helyi OBIba is elvitt (mert se pumpája se csőgörénye nem volt, így venni kellett), hogy ne kelljen cipekedni, meg lássam milyen. (Amúgy a fazon új-zélandi, a felesége svájci, és az anyósé a lakás.) Én meg ebéd időben úgy gondoltam, hogy jó lesz az nekem, ha felteszem a függönyöket. De ez nem olyan triviális. Előszöris a német függönybogyó nem illik a svájci karnisba. A németbe meg a magyar nem volt jó. Az itteniek felébe viszont jó a magyar, no de a másik felébe nem. Ez viszont túl későn vált világossá, így holnap ismét irány az OBI. Ja és igen Munkáltató írt egy mélt, hogy remélik rendben megérkeztem, és tudnak-e segíteni a költöztető céggel kapcsolatos probléma megoldásában. Nem Magyarország.

Stay tuned...