A reggel korán indult, mert el kellett érni a menetrend szerinti buszt El Calafatébe, a megállót pedig 1 óra buszozásra találni a tábortól. Nyilván reggel 8-kor indul a menetrend szerinti járat. A megállóig tartó úton próbálták az embereket ébren tartani, ugyanis mindenki tudta, hogy puma vonulási időszak van, úgyhogy mindenki ugrott, amikor a busz lassított, hogy hátha egy puma. Aztán kiderült persze, hogy borz vagy nagyobb kátyú. :D de a lényeg, hogy időben megérkeztünk a buszmegállóba, ami egyben a chilei határ is. Itt mindenki megkapta a névre és helyre szóló jegyét, és nyomás a busz.
Mikor a busz megtelt, ajtó bezárult, gurultunk 10m-t, majd a sofőr kiparancsolt mindenkit a buszból, hogy akkor a határbódéba legyünk kedvesek befáradni, és szépen kijelentkezni Chiléből. Ezt a mozzanatot senki nem fogadta kitörő örömmel, ugyanis jéghideg, csontig maró szél fújt. De legalább mindenki befért a házikóba. Miközben az 50-60 fős busznyi ember szépen sorba állt, a sofőr a másik ablaknál lecsekkoltatta az utaslistát. Nekem szerencsém volt, mert a sor elején voltam, így amíg a többiek mosolyogtak határőrökre, én beszereztem az első épkézláb képeslapokat Chiléből, valamint egy túratérképet is (hátha még visszamegyek ;) ). De be kell vallani, itt lehetett egyedül értelmes képeslapot kapni. Még Santiagoban is rosszabb volt a felhozatal, mit itt a világ végén (apropó... az utat Punta Arenas-tól Painéig tényleg Ruta del Fin del Mundo-nak, vagyis a Világvége útnak hívják).
Szóval buszba vissza, majd kb 5 perc buszozással átgurultunk a határon. Vagyis az argentin határbódéig, ahol ismét mindenki kiszállt, sofőr is, és bebocsátást kértünk Argentínába. No de azért a határbódéról ejtenék pár szót, mert az nem volt mindennapi.
Szóval az argentin oldalra érkezve szembetaláltuk magunkat a lent ábrázolt házikóval, és 3 kiszolgáló épülettel. A házikón kemény 2 ablak volt, ez látta el az ügyfélszolgálat világítását. A maradék kiszolgáló épületekben éppen pár kiskatona a lovakat abrakolta illetve az ajtó nélküli budival foglalatoskodott (nem termelt, takarított). Belépvén 3 kiskatona ült 3 asztal mögött. Mindhárom egy-egy falból kivágott lyukban, ami olyan sötét volt, hogy csak a bakancsuk orrát lehetett látni az ajtóból. A középső lyuk mellett, a külső falon szolgálati telefon.
Az egyik lyukhoz tereltek minket, a másik fölött az állt, hogy "Vám" a harmadikhoz pedig a buszsofőr tántorgott el. Itt ismét leellenőrizték az utaslistát, valamint az utasoknak pecsétet osztogattak (szigorúan a Chiléből kilépő pecsét mellé, nem ám csak úgy akárhova). Ha azt gondoljátok, hogy ezt a műveletet számítógép segítette, tévedtek. Ez még bizony a könyvbe beírós módszer volt.
Amerikai, ausztrál és új-zélandi állampolgároknak belépési díjat kell fizetniük (ez azért van, mert ez a 3 ország mind Chile, mind Argentína lakosaira kirótt 30 USD díjat, és a másik oldal meg úgy érzi, hogy akkor úgy tisztességes, hogy ők is beszedjenek ugyanennyit). Ezt az arra kötelezettek interneten keresztül tehetik meg. Lassan gondolom kezditek kapizsgálni, mi is történt. Igen, az egyik amcsi jómadár elfelejtette befizetni a díjat. Így nincs pecsét. Neki vissza kell mennie Chilébe, hamár onnan jött. Úgyhogy a pecsételés végeztével ismét buszba szálltunk Chile felé. Itt szegény flótást kiraktuk, hogy oldja meg a megoldhatatlant (elvégre Chiléből már eljött, és ha vissza akarna menni, akkor oda is fizetni kéne neten keresztül, és mint említettem , a távközlési opciók igazán korlátozottak az adott területen (magyarán nincs)). Míg ez a röpke gondolat átfutott többünk agyán, addig a sofőr kipakolta a megfelelő csomagot, és pattant is vissza a vezetőülésbe, hogy akkor irány Argentína. De eddigre még egy utas úgy érezte, hogy neki jobb dolga is van, mint a buszban várakozni, így lepattant a buszról, eltűnt jobbra, és a busz indulásáig elő se került. Ekkor gondolta kicsiny csoportunk, hogy talán azért szólni kéne a sofőrnek, hogy valaki hiányzik (hamár ennyit bajlódott az utaslistával). Mondtuk is Isinek, hogy mi a szitu, ő meg megdumálta a buszsofőrrel. Mire a busz kb megállt, az üres hely melletti utas is feleszmélt, és nagy elánnal kezdte magyarázni, hogy "de hiányzik a férjem!". Ezt nem lehetett már nevetés nélkül megállni. :D És hogy milyen is volt a busz hangulata? Lentebb a képek.
3.5 óra pampa után (tényleg azt sem tudod, hogy mi van odakint, ugyanis a semmi közepén visz az út, nagyrészt egyenes, és ha ez nem lenne elég, egy szem fa sincs, csak bokrok, tehát még azt sem lehet megmondani, hogy fúj-e a szél... oké azért a szellőztető rendszer elárulja..), megérkezik az ember El Calafate szép városába. A városról nincs mit mondani. Mélypont. Turisták százai cirkálnak, boltból csak olyan van, ami rájuk szakosodott, pénzt váltani képtelenség (a bankautomatáknál legalább 20 percet áll az ember sorba, és mire odaér az automaták általában üresek voltak, pénzváltókunyhó meg nincs, vagy nincs nyitva, de a pénzváltásra még a következő részben kicsit visszatérünk), túrafelszerelés horror árakon kapható (ezt már csak hobbiból nézegettük Angelával, miután Puerto Varas-ban kiderült, hogy Svájcban olcsóbb megvenni a hátizsákot, amit kinéztem), és mindenhol a gleccsertúrákat, valamint a 40-es úton való buszozást reklámozzák. Ennyi. Ja igen.. állandó, csontig hatoló, jéghideg szél. Még a legszebb napsütéseben is megfagy az ember.
Az egyetlen, ami jó emlék El Calafate-ból az a kaja. Meg Isi nagy szemei, amikor meséltem, hogy kipróbáltam a tejes mate-t (mint kiderült, ha az ember leküld kb 2 deci tejet, majd rá kb 3 deci mate-t - ez utóbbi nem kunszt, ugyanis kb víz helyett szivornyázzák a helyiek-, az bármilyen hashajtóval felér).
Szóval a kaja Argentínában mint tudjuk a steak. Első este mégsem azt ettünk, hanem emilyen egytálételt, ami vagy bárány, vagy marha raguként elkészítve, rajta krumplival vagy tökkel, majd sajttal szépen megsütve. Mint az ábra is mutatja, nem kis adag, és nagyon tömít, de isteni. És hát természetesen a friss cipó némi majonézes kencével előételként. Ezt mind Chilében, mind Argentínában élből kaptuk az éttermekben.
De azért másnap el kellett menni egy steak-re is, mely szintén megtalálható a képen. Nos, ez egy 2 személyes adag volt, különböző állatrészekkel. Az ötlet amúgy nem utolsó, hogy a egy ilyen melegítőn szolgálják fel a húst. Élből kicsit alsó határosra grillezik (ezzel természetesen a biztosítási főmufti nem tetszését kiváltva... habár nem emlékszem olyan pillanatra, amikor neki úgy igazán tetszett volna vmi saját viccein kívül..), és a tálaló aljába meg néhány faszenet raknak. Ergo mire odáig jutsz, épp jó lesz a hús. A krumpli pedig "spanyol burgonya" névre hallgat, de bármelyik amerikai büszkén mutogatná chipsnek. :) A desszerten pedig Daviddal osztoztunk, végre érett, friss gyümölcs, és a calafate fagyi. Többen mondták, hogy a calafate őket az áfonyára emlékezteti, szerintem semmi köze hozzá. Van egy igen kellemes íze, meg némi kesernye utána, szóval ha meleg lett volna, isteni szomj oltó.
Noh, de hát az ember nem enni megy El Calafatéba, hanem a Perito Moreno gleccser miatt. A gleccser további 80 km-re található a várostól, és nagy buszok viszik az érdeklődőket. A nagy attrakció a gleccsertúra, amiből is kétféle van. A kicsi, meg a nagy. Mi a kicsin vettünk részt. Először buszoztunk vagy 1 órát, ha nem többet, utána hajóval a gleccser déli lábához, itt 10 perc után elértük a hágóvas felszerelő helyet. Már itt látszott, hogy ez a túra fájdalmas lesz. A hágóvasat adják, és igen szakavatott emberek szerelik kb 3 perc alatt bárki lábára. Még azokéra is, akik sportcipőben próbálkoznak (no komment, de igen amerikaiak voltak). Alapból 65 éves kor fölött nem vehet rész senki a túrán, ezért a mi csoportunkból a főtótumfaktum meg a neje egy külön túrán vettek rész, amiről utóbb kiderült, hogy valszeg sokkal jobb volt, mint a miénk. Kivéve a gyevi bírót! És mit ad Isten, épp egy ilyen mindenható házaspár jutott a mi csoportunkba is. (Alapból a csoport max. 20 fős.) A szabályokat szépen elmesélik az elején:
- Mindenki egyenesen tartsa a lábát, ugyanis a hágóvas csak akkor fog, egyébként csúszkálsz.
- Ne próbálj a lábujjaiddal felfelé kapaszkodni, mert nincs a hágóvas orrán tüske, úgy meg nem fog.
- Lefelé jövet ne dőlj előre, mert a tested a fejed után megy, és igen érdekes, de nem kívánatos helyeket fogsz megtekinteni, tekintve, hogy alattunk a gleccser vízhálózata fut.
Ettől függetlenül amerikai barátainak ez nem igazán sikerült... A túra ezért lassú, és az ember már unalmában csinál fotókat. Amikor az útvonal végére érkeztünk 1 kemény óra után, gleccserjéggel hűtött whisky-vel valamint Alfajorral kínáltak. Nyilván előbbire fent említett barátaink olyan sebességgel csaptak le, mint gyöngytyúk a takonyra. Utána meg küzdelem volt lehozni őket a gleccserről... nem részletezném. Az alfajor viszont finom. Ez amolyan Pilóta keksz argentin módra, ugyanis a kakaó krém helyett egy Dulce de Leche nevű dologgal töltik, ami a Nutella helyi helyettesítő terméke, és nincs is mogyoró íze, hanem inkább a karamellizált sűrített tejre emlékeztet.
Ezután ismét buszba be, némi buszozás, és további 1 órában megtekinthettük a teljes gleccsert. Amúgy a Perito Moreno arról híres, hogy az egyetlen gleccser, ami még növekszik. És valóban, annyira előre tud csúszni, hogy elzárja a déli és az északi részt egymástól. (Amúgy eleve érdekes, hogy a déli féltekén kb. London magasságában található.) Mivel folyamatosan mozog - a közepe sokkal gyorsabban, mint a széle, ezért oda nem is lehet menni, csak expedícióknak-, kb folyamatosan lehet hallani, ahogy törik a jég a gleccser belsejében, meg kb 5-15 percenként a frontvonalnál. Kifejezetten sajnáltam, hogy csak 1 órát tölthettünk itt, ugyanis rámpákat építettek a domboldalba, így szinte az egész gleccserfront megnézhető közelebbről is... már ha az embernek hagynak időt. Így csak gyorstalpalás volt... Tökéletes esélytelenségemet az alábbi képek is mutatják, ugyanis még a nagylátószögű lencsével (jó, jó, valszeg egy FX vázzal azért sikerült volna, de az egy későbbi beruházás) sem lehetett az egész gleccserfrontot egy képbe tömni.
A következő epizódban pedig megtekintjük a Fitz-Roy hegységet és El Chaltent, amiről némivel több lelkesedéssel fogok beszámolni. ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írd meg, ha valami motoszkál a fejedben. Majd lereagáljuk és az neked jó lesz.:)