2010. november 29., hétfő
akti érdekel
2010. november 27., szombat
Astra vs. Focus
Nos a vezetést illetően az Astra szerintem a benzines autók belépő kategóriája kéne legyen. A kocsi közvetlen, a kézmozdulatok szerint éppen minden úgy és ott van ahol lennie kell és annyit kell rajta mozdítani, amennyi éppen kényelmes. Gyakorlatilag beleülsz és szereted. A kényelme éppen olyan, hogy egy országon belüli útnál még éppen nem zavar. Csomagtartója kellően tágas, motorja kellemes hangzatú és ha odalépsz neki akkor megy. (Ez a 2005-ös Astrára igaz minenképp, én azt vezettem többnyire, bár amikor a 2003-as Astrák egyikét vezettem az is jó volt, de az odalépek és megy érzés azért nem volt meg benne már annyira.)
A Focus. Well. A gyárból kijövet az eredmény vegyes. Az egyik Focus olyan blöe, a másik meg príma. Így jártam ezzel én is. Az egyik kolléga Focusát kipróbálva állandóan lefulladtam (dízelessel?) mindenre hirtelen, idegesen reagált. Ehhez képest amit most hazahoztam egy álom.
Első körben ami feltűnt, hogy nem ideges. A fékje nem hirtelen egy ponton fog, tehát a másiknak valami beállítási gondja van szerintem, hanem fokozatosan, gyönyörűen, nagykönyv szerint. Gázt óvatosabban kell kezelni, az viszonylag kis tartományban szól nagyot, de ez megszokható azért. A kuplung elsőre olyan kényelmes volt, hogy nem kellett gondolkodni hol fog.
A váltó az Opelban jobban tetszett. Meg kell mondjam, az Opel váltója kicsit "kemény". Ez azt jelenti, hogy érezned kell, hogy bemegy a fokozatba, mert különben nem raktad be. Ehhez képest a Focus váltóját szinte pöccinted és már fokozatban van. Ez nem tetszik, mert az Opelnél éreztem mi történik, a Focusnál nem érzem és kész. Ha már a váltónál tartunk a 2-es és a 3-as nagyon jó fokozatok és a jó beállítás miatt nem szenved 50-nál 3-asba és ha picit fölé megyek és ha felkapcsolok 4-esbe akkor egy álom! (Ez Andi kocsijával ugye sajnos nem így van.)
A kocsi amúgy egy szörnyeteg. Amíg az Opel kis szerethető méretekkel rendelkezett, addig a Focus egyszerűen nagy. És ezt meg kell szokni. A méretkülönbség elsősorban szélességben jelentkezik, ami azt jelenti, hogy kanyarodásnál és parkolásnál kell nagyon figyelni.
Összességében a kocsi tetszik. Mind külsőre, mind belsőre, mind összhatásában. Még az apróságokat leszámítva is.
2010. november 25., csütörtök
Hull a hó és hózik-zik-zik-zik
Visszavonom. Most is lepedők hullanak...
2010. november 15., hétfő
izé
Na, visszatértem Budapestről, Prágából és Zürichből, és mindent túléltem. :-)
MAB: workshopoztunk az első két nap (igazából másfél nap, hétfőn délutántól kedd estig). Voltak mindenféle gyakorlatok, hogy jobban megismerjük egymást, meg hogy az új főnök jobban megismerjen minket (főleg inkább ez). Érdekes is volt, meg „érdekes” is. De tényleg, volt egy ilyen dolog, hogy pontozni kellett, hogy mi mit szeretnénk, a mostani főnökök hogy gondolják, hogy mit hogyan tesznek, és az új ember hogy tervezi. Ezt kellett pontozni 1-től azt hiszem, 6-ig. És akkor kategóriák/témák voltak. Pl. fegyelem-szabadság a két véglet, meg dicséret-szidás, meg hasonlók, és ezt kellett pontozni. Kraus is kapott külön jelet. Általában nem voltak nagyon nagy eltérések, de mondjuk 50-50 százalékban egyezett a mostani kisfőnöki gárdával a munkavállalók csapatának értékelése. Kraus sokszor eltért tőlünk és a kisfőnököktől, akár sokkal is. (azért ez jellemző és megmutat valamit). Az új főnök viszont majdnem 80%-os pontossággal „eltalálta a munkavállalók” x-eit (ő azt húzta be, amit szeretne képviselni). Mindezt ugye úgy, hogy nem tudtuk, a másik mit húzott, leadtuk, és utána kerültek fel az ikszek. Nagyon érdekes volt!
Amúgy kicsit úgy látom, manipulátoros természetű (ez necces lehet később), bár tény, hogy így meg tudta nézni, hogy a csapat hogy működik általánosságban, és hogy működik a „természetes élőhelyén”, a biztonságos nyáj/csorda kebelén (mikor mindenki együtt van és biztonságban érzi magát). Amúgy fiatal, 43 éves, szőke, szimpatikus. Míg Kraus sose nézett a szemébe az embernek a kis kerek malacszemeivel, ez a hapek simán a szemedbe néz, és hosszan, nincs tőle megijedve (bár van egy sanda gyanúm, hogy ez is teszt, ki az, aki visszanéz rá és hogyan). Amúgy jókedélyű, és nyitottabbnak tűnik, mint Kraus volt. Bár az ikszelős játékban a távolságtartás felé húzta az x-ét a munka területén. Én ezt egyébként helyesnek is látom valamilyen szinten (bár persze minden attól függ), mert ez mégiscsak munkahely, és ő mégiscsak egy német, aki egy nagy (35 fős) kelet-európai csapatot vezet. Rossz lenne bratyizgatni, akkor hol marad a tisztelet? Burak más, ő kis csapatot vezet, minket, és vele mindennap együtt dolgozunk. Ez más, mint évente mondjuk kétszer találkozni a nagyfőnökkel és akkor erőltetni a jópofit. Szóval nekem személy szerint szimpatikus a csávó, és úgy látom, több humora van, mint Krausnak volt (ami a régióban szerintem létszükséglet!).
Jó volt az MAB egyébként, a pesti kollegákkal is nagyon jó volt találkozni, kicsit magyarul beszélni, sokat nevetni, és a többi kollegával is találkozni. Én ugye nyáron se voltam ott az MAB-n, úgyhogy valamikor márciusban láttam őket utoljára.
Még szerda este kiugrottam a sarokra a Tesco express-be, vettem magamnak fehér zsömlét csütörtök estére és péntekre (:-)), meg nápolyit (abból egyet magammal vittem a hétvégén), meg mindenfélét.
Strasbourg: hát a repcsin voltunk összesen öten utasok. Ilyen se volt még. Családias. Maga a strasbourgi reptér kicsi, mint egy fapados reptér. Nem egészen értettem a kiírásokat, úgyhogy kicsit tébláboltam ott, meg az állítólagosan rendszeresen járó vonatok a főpályaudvarra sem közlekedtek (na kösz), de végül csak megoldottam a dolgokat. A vasúti peronokhoz vezető folyosóra amikor kiléptem, szembetaláltam magam három terepszínű ruhás, svájcisapkás katonával, mindhárom karján keresztben feküdt egy-egy géppisztoly. Most mondjam, hogy megijedtem? Mondom. Meg akartam tőlük kérdezni, hogy jó irányba megyek-e (kicsit elbizonytalanítottak a géppisztolyok). Kérdezem angolul, hogy jó irányba megyek-e, közlik, hogy nem beszélnek angolul. Németül? Úgy se. Hát elmakogom franciául, arra széles mosollyal mondják, hogy persze, jó az irány. Ööööö, köszi. Hehe. Na mindegy. Végül csak elbénáztam magam a strasbourgi főpályaudvarra, ott bebénáztam a zsebbe a vonatjegyet Baden-Badenba, aztán már minden ment, mint a karikacsapás. Az alapján, amit a pályaudvarról kipillantva láttam, Strasbourg mindenképpen olyasmi, amit érdemes megnézni. Még kitalálom, hogy hogy fogom, mert elég sokat kellett várni az átszállásoknál, és nem is volt állomásépület, úgyhogy odafagytam a peronokra. Az egyik vonaton három magyar csákó hangosan társalgott meg hülyült, láthatóan élvezve, hogy senki sem érti őket. Hehe. Na mindegy. Csak túléltem, ez is megvan. Most már tuti, hogy marad Frankfurt a további hazautazásokhoz.
Ami meg a hétvégét illeti, az utazással minden rendben volt. Odafele szépen leparkoltam a kocsit a pályaudvaron, aztán fel a vonatra. Zürich főpályaudvaron gond nélkül megtaláltuk egymást Chrissel, ott várt a peronon, ahol mondtam, hogy beérkezünk. Nem is láttam rajta semmilyen furcsaságot, de nem nagyon ismerem, az is igaz. A kocsiban csapongott a beszélgetés témája, mindenfélét mondott, azt is (ami azért eléggé szíven ütött), hogy pont aznap beszéltek róla, hogy szétmennek, és hogy Stefi majd mesél valamit (kicsit úgy éreztem, hogy mintha Stefi akarna szétmenni). Aztán kiderült, hogy Chris akart, és csütörtökön vagy mikor jelentette ezt be Stefinek. Pont egy nappal az előtt, hogy én jöttem volna. Kösz. A hangulat egész hétvégén zizgett meg rezgett. Olyan ideg voltam, mint állat (valószínűleg miattuk). Stefi néha csak úgy elbőgte magát. A gyerekek nem tudom, hogy viselkednek általánosságban (szóval hogy csak ezért voltak-e olyanok, amilyenek, vagy mindig ilyenek), de folyamatosan visítottak meg szaladgáltak össze-vissza. A szülők meg nem szóltak rájuk, hogy „elég a hisztiből” vagy „ne menj a tó szélére mert beleesel kislányom”. Én minden második percben idegrohamot kaptam, és folyamatosan beszélgettem a gyerekekkel, hogy ne ordítsanak, halkabban is értjük.
Amúgy meg az ment, hogy a nagyobbik kislány (Sophie, most 4 éves) folyton mondogatta, hogy „Mummy, why did you cry after Daddy?” (Anyu, miért sírtál Apu után?), meg hogy „Mummy, you have to love Daddy again” (Anyu, megint szeretned kell Aput), meg ilyeneket. Meg amúgy is folyamatosan ment a hiszti meg a műsor valami miatt. Megerőltető. És majdnem biztos vagyok benne, hogy ez nem normális dolog. Nincs saját gyerekem, és nem is vagyok rendszeresen együtt gyerekekkel, csak a korábbi tapasztalatokból tudom mondani, hogy szerintem ez nem okés dolog, ami ott megy. Egyébként, amikor fáradtak, akkor kiderül róluk, hogy okos gyerekek, értelmesek, tehetségesek, és a beszéd ugye kicsit lassabban alakulgat náluk, mint általában, de ez normális, tudván, hogy Anyu magyar, Apu angol. Ja, és Svájcban élnek. Na mindegy.
A kicsi, Alina („Lina baba”) 2,5 éves, és folyton egyedül akar mindent csinálni, tolni a babakocsit (nem is lát ki mögüle), meg mindent ő akar, a nővére ha csinál valamit, akkor ő is. Ha nem úgy van, hiszti ezerrel. Durva. Amúgy édes kislány, nagylelkű és bízik az emberekben. Ha éppen nem hisztizik százzal vagy ezerrel, vagy nem ordít a nővére példáján felbuzdulva. Vagy nem dobálja a szobában a szaros pelenkát. Igen, ez is volt. Sűrű volt a hétvége… :-) De Lina még mindig aranyosabb kislány, mint Sophie… Szerintem.
Nem tudom. Stefi szerint jó volt, hogy ott voltam, legalább tudott valakivel beszélni, de azért így ilyen hangulatban nekem kicsit megerőltető volt ez az egész… :-(
De most itt vagyok, és nyugi lesz a héten. Nem lesznek új főnökök, nem nagyon lesznek ismeretlen helyzetek, és nem lesznek válófélben levő párok és problémás gyerekek. A nagy semmiben is van pozitívum??? Ezek szerint igen!
2010. november 14., vasárnap
2010. november 12., péntek
2010. november 11., csütörtök
Pornolize
Néhány példa:
Kekec Miller
Benbe
Magyaroszág
Nekem már fáj!
hír
és hír. most csak így röviden.
meghosszabbítjuk az itt-tartózkodást március végéig.
22/2010
2010. november 7., vasárnap
Gazdaság 5.
A fogyasztási cikkeket több kategóriába sorolhatjuk. Az első kategória a mindennapi fogyasztás jellegű cikkek. Ezek a kenyér, az üdítő, lényegében az élelmiszerek, ilyesmi. Ezekre jelenleg szerencsére nem lehet felvenni hitelt (csak segélyt, de ez egy másik téma.)
A második nagy csoport a tartós fogyasztási cikkek köre. Ide sorolhatóak klasszikusan a műszaki cikkek. Azért tartós, mert ritkán és nagyobb összeget költünk rájuk, és jótékony hatásuk is hosszabb távon élvezzük. Ezekre jelenleg mindenféle hitelek állnak rendelkezésre, amit áruhitelnek hívunk.
A harmadik típusú fogyasztási cikk az ún. luxuscikk. A luxuscikkek olyan nagy értékű valamik, amiket csak magas jövedelműek engedhetnek meg maguknak. A luxuscikkek piaca nem tipikus piac, és nem írja le a gazdasági folyamatok tipikus mikéntjét. Alapvetően a társadalom egészére gyakorolt hatása ezeknek kicsi.
Na és akkor itt megállunk. Ugye az áruhitel egy olyan spéci hitel, amivel egy viszonylag rövid távra kapunk lehetőséget arra, hogy törlesszük egy termék árát. És erre meg is kéri a tisztelt hitelező szerv a kamatot. Méghozzá pofátlanul magasat. Na most azzal, hogy az ember viszonylag egyszerűen juthat ilyen hitelhez szerintem az a fő probléma, hogy "nem érzi" meg az értékét annak, amit vesz. A hitel, ha kevésbé fáj is, mintha kicsit spórolna és egybe kifizetné, akkor is egy nagy bukta. Havi 5-10000 forintot kibír a családi kassza igen, de a fő probléma az, hogy alapvetően szokássá tud válni, ha valamire nincs meg a pénz, akkor arra nem spórol az ember (nem dolgozik meg érte), hanem felveszi a hitelt és majd megdolgozik érte.
Az egy dolog, ha szokássá válik, az viszont egy másik dolog, ha sok embernek kezd bedőlni ilyen hitele. Ez ugyanis egy dolgot jelent: összességében mégse engedhetted meg magadnak azt a plazma TV-t. Ha nem engedhetted meg, akkor pedig az a te szempontodból luxus fogyasztási cikknek számítana. Remélem érthető.
A lényeg, hogy az áruhitelt mint olyan tiltani kéne, mert a tartós fogyasztási cikkek árát ki kell tudnia gazdálkodni egy háztartásnak. Illetve, ha nem is tiltani kéne, de erősebb formában szabályozni, definitebb kereteket kéne adni neki.
2010. november 6., szombat
Gangsta's Paradise/Amish Paradise
A nap zenéje II: Weird Al Yankovic
2010. november 4., csütörtök
már megint
Szóval odafele már egészen okés volt, és nem is nagyon közlekedett senki rajtam kívül. Tök nyugiban odaértem, aztán az utcába felmentem, és ugyan igen fönt, de találtam parkolóhelyet.
Lent a buliban egész okés volt, most egész végig az ügyi fiúval táncoltam. Kellemes volt, de tényleg. :-) Aztán együtt jöttünk el, felkísért a kocsiig (kicsit lejjebb állt meg, mint én, de eljött velem egész fel). Aztán én beizzítottam a navit, és ahelyett, hogy visszatolattam volna az utcába, amit már ismerek, rábíztam magam a navira. Hiba volt. Nagy hiba. Elvitt a susnyásba. Negyvennel araszoltam végig. Ilyen egyautós aszfaltutak, meg szőlőhegyek, meg minden. Ez nem igaz... Azt hittem, beszarok, mire hazaértem. Ez nem igaz...
Bár most legalább nem láttam élővilágot. Még az hiányzott volna, hogy elüssek egy vaddisznót. Nem nevet. Ez itt valós veszély...
2010. november 3., szerda
beszámoló
Nahát a szerdai nagy siker után kicsit nagyobb örömmel és kevesebb letargiával vágtam neki a hétvégének, bár tényleg örültem volna egy szombati nagy punny-nak. De mivel tudjuk, hogy itt a vasárnap halott ügy (és valószínűleg az ünnepnap még annál is halottabb), nekiduráltam magam a szombati napon a városnézésnek. (Sok-sok belső vinnyogás árán).
Kitaláltam, hogy akkor legyen Heidelberg. Direkt vonat nincs, majd megyek Karlsruhe-n keresztül. Hosszadalmas kutatómunka eredményeképpen találtam egy napijegyszerűséget Baden-Württenberg területére, ezért azzal utaztam. De ne szaladjunk ennyire előre. Ráérősen aludtam amíg tudtam, aztán felkerekedtem reggeli után, és Baden-Baden vasútállomásra jobbra el. Ez így mind szép és jó, főleg vasárnaponként. Most viszont szombat volt. Szerintetek volt parkolóhely? Ráadásul az egyirányúsított, baromi szűk parkolóban szembejött egy kanyarban egy idióta, így megtépázva a korántsem jólfésült idegeimet. Jól van. Én mindent megpróbáltam, de hát nem. Remegett már a kezem, olyan ideges voltam, hogy most akkor mi legyen, de akkor megmakacsoltam magam, és kitaláltam, hogy én akkor hazamegyek. Jó 8 perces várakozás után végre ki tudtam jönni a pályaudvarról. Szuper. A kanyarban viszont megláttam a P+R táblát, amit első látogatásomkor is láttam. Egy olyan aszfaltútra vezetett, ami olyan volt, mint egy sétálóutca vagy járda vagy mi. Mondom, egy életem egy halálom, a kocsi fel tud menni a rámpás cuccon, és befér a lukon, hát menjünk. Jobb ötletem úgysincsen. Haha, behajtottam, és megláttam egy hatalmas felásott területet, két munkás az ásóját támasztotta. Tehát parkolót építenek. Jjjo, de akkor én most hova meg különben is. Felálltam egy helyre, ami megvolt, de ott meg ki volt írva, hogy parkolni tilos. De azért én gyalog körbenéztem. Négy bokor mögött megtaláltam a P+R parkolót. Hát fájt volna még egy nyíl??? Vagy aki megtalálta, annak az a bónusz, hogy ingyen parkol, vagy mi??? Na mindegy. Az a lényeg, hogy már ezt is tudom.
Megvettem a napijegyem (egy sokkal előzékenyebb bácsi ült a pénztárban, mint legutóbb, még arra is felhívta a figyelmem, hogy az automatában véve 2 EUR-al olcsóbb lesz a jegyem... Minden a legnagyobb rendben, nyomtattam magamnak menetrendet is, szuper. Karlsruhe, jövök! Volt fél órám a következő vonatig, úgyhogy berongyoltam a turistainfós irodára és kikérdeztem a nénit. Aztán nagy nehezen rászántam magam, hogy nem punnyadok és elmegyek Heidelbergbe. Jól tettem. Hideg nem volt, és ott is találtam profi turistainfós irodát a pályaudvaron. A napijegyemmel ott is ingyen közlekedtem, néni megmondta, hogy hogy jutok fel a várba, úgyhogy uccu neki. És tök jó volt, bár a nagy útépítés vagy mi miatt az egész város egy nagy dugó volt. Ha én ezt tudom, valószínűleg nem a busszal megyek, hanem a villamossal a belvárosig, aztán onnan gyalog. De mindegy. Odaértem, a siklóval felkúsztam a hegyre, és megnéztem a Heidelbergi várat, vezetéssel egybekötve. Az egész nagyon megérte azt a misét meg pár EUR-t, amibe került. Oda nagyon szívesen visszamennék. :-)
Aztán lesétáltam a várhegyről, és megnézegettem a történelmi belvárost. Tele volt a sétálóutca üzletekkel, és mind nyitva volt! Voltam Body Shopban (vettem egy testápolót), voltam teaboltban (vettem egy 50 grammos teát, meg kaptam grátisz egy kb. kétadagos csomagocskát kipróbálásra), és nézelődtem cipőboltokban is. Háhh, civilizáció! :-)
Aztán elindultam vissza. Kicsit későn értem haza, de nem baj. Sok átszállással, de az sem baj. Nagyon fáradtan, de az sem baj.
Vasárnap aztán nekiduráltam magam, és megfőztem a csirkepörköltet. Jelentem, hogy jól sikerült. Majdnem meg is ettem az egészet egy nap alatt! :-) Délután (5-től) meg a házinénivel lementünk a helyi templomba kórus- meg orgonakoncertre. Házibácsi is énekelt a kórusban. A férfikórus jó volt, a női kórus gyenge, de ne panaszkodjak, ha nem tetszik, csináljam jobban. A koncert egyébként a templom tornyának felújítására gyűjtött adományokat. Vagy valami ilyesmi. Szép a templom, azt meg kell hagyni, pár éve lett restaurálva (a meszelés alól előkerítették a freskókat), és most meg a toronyról állapították meg, hogy statikailag veszélyes, úgyhogy nekiláttak a gyűjtésnek.
Hétfőn aztán csináltam rántott csirkecombot, és az is finom lett. Ebéd után meg elkövettem azt a hibát, hogy kinéztem az ablakon. És annak ellenére, hogy én úúúúgy akartam punnyadni, végül is igen hamar összekaptam magam, és elmentem "sétálni". Hát, kicsit hosszabb lett a séta, mint terveztem, de szerencsére még sötétedés előtt visszaértem (szoros volt, de még éppen). A hülye óraállítás miatt a vége eléggé maraton volt életre-halálra... De mindegy. Izomláz megint van, de már múlóban, és a térdem is egészen helyrejött.
Most megyek táncolni, hátha megint túlélem. Pénteken jövök haza. Hétvégén otthon leszek, és nem kell pakolni (csak egy háromnaposat, mert hétfőtől szerdáig Prágában vagyok, és onnan jövök majd vissza ide). Szombat este tervezek egy Lázat beiktatni (akármi is lesz). :-)
Fényképek: amiket már felraktam, azokat a Picasa-n meg lehet tekinteni, gombasandi user alatt, a többit még fel kell rakjam...
2010. november 1., hétfő
elég
Ha másképpen fogalmazom meg, lehet belőle "év kérdése", vagy mi.
Miért van az, hogy mindenki egyetemistának néz? :-P
A gazdaság 4.
Példának okáért a mostani gazdasági világválság alapja egy olyan pénzügyi lufi volt, melyben egyes bankok hitelt fogadtak el hitel fedezeteként. Ez persze a pénzbeáramlást exponenciálissá tette, ugyanakkor azt a pénzmennyiséget is, amiért meg kell dolgozni, exponenciálissá tette. Erre jött még az ingatlanok erős túlárazása és persze az, amikor ez kiderült. Ebből látszik, hogy a hitel egy veszélyes eszköz. Mivel a bankok profitmaximalizálva próbálnak hitelt kiadni, vagyis nyerni akarnak az ügyön vastagon, emiatt egy ilyen esetben a rendszer klasszikusan villamosmérnöki szemmel nézve úgymond aszimptotikusan nem lesz stabil. Egész egyszerűen elkezd gerjedni. A gerjedést mindig az fogja meg, ha már nincs ami táplálja.
A pénz esetében ez messze nem ilyen közvetlen, sokkal közvetettebb, lassabban megjelenő felismerés. Villamosmérnöki szemmel úgy mondanám, hogy a pénz elosztott paraméterű hálózatként viselkedik (vagyis a gazdasági eseményeknek van terjedési ideje, azok összeérése olyan állapotokat hozhat létre, melyek az idő és a terjedési viszonyok figyelembevétele nélkül nem jöhetnének létre.)
Mi a hiba a rendszerben?
Viszonylag egyszerű felismerni: a profitmaximalizálás. A profitmaximalizálás miatt, mindig a pénzt megpróbálja valamelyik szereplő magához áramoltatni. A pénz felgyűlik, hibásan van kezelve, majd ebből bajok lesznek és a piac csak drasztikus módon tud reagálni: átrendezi magát, helyreteszi az értékeket, mert tovább nem tudja táplálni a pénzfelgyűlést (a gerjedést).
Jogos kérdés lenne tehát, hogy mi a megoldás? Nyilvánvalóan a bankok működési körét meg kéne nyirbálni. Limitálni a kiszabható kamatot olyan formában, hogy az ne haladja meg jelentősen a működési költségeket. A gazdaság ettől persze lassulna, ami a mi világszemléletünkben félelmetes bűn, pedig nem az. Az összes gazdasági szakértő arra ugrik rá, hogy a gazdaság nem nő olyan ütemben, meg lassú, meg anyámkínja. Kit érdekel? A rendszer akkor lesz stabil és nagyobb összeroppanásoktól mentes, ha lassú. Az irányítástechnikában se jók az "ideges" szabályozók. A bank, mivel profitmaximalizál, egy ideges szabályozó. Az állam meg buta, pert nem hangolja a szabályozás paramétereit.
Mi a cégek oldaláról a probléma?
Ugyanez. Ahelyett, hogy állandó és nagy mértékű növekedést próbálnák értékelni a cégvezetők és részvényesek, sokkal inkább a stabil, kiegyensúlyozott, mindenkinek hosszú távon biztonságot adó működést kéne értékelni. Ezzel a felvetéssel az a baj, hogy csak elvi szinten megvalósítható.
Hogy csúnya szavakkal éljek, a cégek és a bankok olyan virtuális személyek, akiknél akkor jár vállon veregetés, ha kapzsik. És kapzsiságnak igenis ez lesz az eredménye, egy olyan rendszer, amiben időnként lokális, máskor globális összeomlások jelennek meg. Minél lassabb egy folyamat, annál könnyebb a hibákat észrevenni és időben beavatkozni. Az állam feladata, mint mondtam az egyensúly megteremtése. Adott hát a feladat, teremtse meg az állam az egyensúlyt, vigye a gazdaságot a lassabb, stabilabb működés fel.
(Lehet vitatkozni, felvetni, további kérdéseket megbeszélni.)
A gazdaság 3.
A hitel, nem győzöm hangsúlyozni, hogy olyan pénz, amit előre megkapunk, ezért a pénzért még nem dolgoztunk meg, de vállaljuk, hogy meg fogunk érte dolgozni. Ez a koncepció persze mára szinte kihalt a köztudatból, talán ilyen formában nem is létezett, mégis a legpraktikusabb nézetnek tartom a hiteleket illetően. Hitelt elvileg bárki adhat, de gyakorlatban az intézményesített formában való hitelfelvétel az elterjedt, mert két ember bármit mondhat megfelelő szerződés híján, míg a bankok kötelesek szerződéses formában hitelt adni. (Az egyik hiba itt van, az állam nem tiltotta meg a bankoknak a szerződés egyoldalú módosítását, így ki vagyunk téve a bankok kényének-kedvének.)
Ha valaki hitelt akar felvenni, akkor a bank kiszámolja azt, hogy neki az hogy éri meg. A bank azonban nem úgy számol a hitellel, hogy a működési költségeit tudja állni, hanem úgy, hogy neki azon legyen egy zsíros haszna is. (Lásd áruhitelnél 40%-os THM.) A bank profitszerzési vágya kielégíthetetlen. Nézzük meg például a Provident-et, aki gyors hiteleket folyósít. Annak idején még liftben is hirdettek és volt képük odaírni akár 100% fölötti kamatot is. A baj az, hogy persze van olyan aki ebbe belemegy. Eddig értjük, ez egy probléma, de ennél egy sokkal nagyobb probléma is van: Mennyi hitelt adhat ki a bank?
A magyar szabályozás elég bonyolult, de a lényeg, hogy a jegybanki alapkamathoz kötődik az, hogy mennyi tőke fölött rendelkezik a bank. Most jön a jogos kérdés, hogy ezt nem értem. A bankokra szabályok vonatkoznak. Például egy szabály, hogy a banknak készpénzben rendelkeznie kell betétesek pénzével bizonyos százalékban (de nem az egésszel). A többi a nyilvántartásban, a folyószámlákon szereplő pénz. A hitel, ami kiadható függ attól, hogy mennyi a tartalékráta. A tartalékráta az a pénzmennyiség, amennyivel a bankok rendelkeznek a betétesek pénzeiből. Pontosabban ez a pénz a jegybanknál van elhelyezve.
Hoppá. Akkor itt álljunk meg, és értelmezzünk egy kicsit. A tartalékráta miért is fontos tehát? Azért, mert a bank nyilvánvalóan elhelyez X pénzt a jegybanknál, majd ehhez azért nem fog minden pillanatban hozzányúlni. Ezek után a tartalékrátát ha növelik, vagyis a banknak a nála lévő betéti érték nagyobb részét kell a jegybankba tegye, akkor a banknak növelnie kéne az X pénzt. De a banknál az adott pillanatban rendelkezésre álló betéti állomány nyilván fix, tehát ő nem tud ilyen téren rugalmasan reagálni. A tartalékrátát tehát inkább úgy képezi a bank, hogy annak megváltozása mellett számára még mindig tartható legyen a tartalékráta által támasztott kritérium. Ugyanakkor mit határoz meg a tartalékráta? A bankoknál maximálisan keletkező pénzmennyiséget. A bank nyilván korlátozva van ehhez a pénzhez, ennél több hitelt nem adhat ki ugyanis.
Természetszerűleg a jegybank ellenkezőleg is képes kompenzálni, a tartalékráta csökkentésével (a potenciálisan kiadható hitelmennyiség növelésével). Vagyis mit látunk? Van egy szám, amely meghatározza azt, hogy a bankok meddig nyújtózkodni. Ez a szám egy minimális tartalékot ír elő, cserébe ennek segítségével virtuálisan meg lehet növelni a gazdaságban a pénz mennyiségét. Ügyes eszköz ugye?
Mégis mi a probléma akkor?
1. Az, hogy a hitel visszafizetéskor a bankoknál valamelyest profitban realizálódink. A bankok bár nyilván valamelyest visszaforgatják a tőkét, de pl. szerény hazánkból inkább kimenekítik az anyabankba.
2. A hitel, ha túl sok van belőle kinn (márpedig a tartalékráta erre buzdít), akkor rengeteg, virtuális, nem létező pénz keletkezik. A nem létező pénzek értékét felbecsülni nehéz, vagyis gyakran ki fog derülni, hogy jahátazmégseúgyvan. Ergó egyes hitelek "bedőlnek".
3. A pénz nem fogja korrektül mérni a dolgok értékét. Miért? Mert virtuális pénzekkel fizetünk, amihez könnyen jutottunk. Az, hogy mi mihez és hogyan viszonyul, ezt a rendszert a hitel alapjaiban változtatja meg, mert nem csak a gyártó, a kereskedő, meg a logisztikát végzők akarnak majd megélni abból, hogy TV-t veszek, hanem a bank is.
Folyt. a következő cikkben.
A gazdaság 2.
A gazdaságban az alapelem tehát a dolgozó. Bemegy dolgozni, elvan napi valahány órában, majd hazamegy és ha marad rá energiája még tesz-vesz. Miért mondom, hogyha marad rá? Azért, mert a cégek alapvető célja a profitmaximalizálás. És a cégben ülő egyébként sötét managerek úgy gondolják, hogy a cég akkor teljesít jól, ha a dolgozó kis béréért, még a sz*rt is kihajtja belőlük. Vagyis jönnek a túlórák, a nem fizetett ebédszünet és a többi. Azt persze ezek az emberek nem látják be (mert mérhetetlen fontos számukra, hogy ők kurva sokat dolgoznak és ezért kurva sokat is keresnek és hozzá még okosak, szépek és ügyesek is), hogy a munka hatásfoka, vagyis az, hogy mennyire produktív az a ledolgozott órák számával jelentősen romlik.
A 8 órás munkaidőt nem véletlen találták ki. A lényege az, hogy ha betartjuk, akkor emellett az embernek még simán van ideje 1 kis esti programra, amitől jól érzi magát és még csak elégedetlen se lesz. A pénzét megkapja, mert 8 órára szerződött, és ettől ő elégedett is lesz. Attól viszont nem, ha le van tojva és csak az a fontos, hogy valamelyik szűkagyú szerint kitalált határidő teljesíthető legyen, vagy legyen még 100 darab doboz, amit kamionra lehet rakni. A manager, mint dolgozó feladat az kéne legyen, hogy felméri, hogy mennyi az adott munkához szükséges munkaóra és aztán ezt a megfelelő 8 órás napokban beskálázva elosztja és ennek fényében szabja meg a határidőket.
Az emberek alapvető baja, hogy sietnek. És ez a sietség az, ami a dolgozók túlhajtásához vezet. Nem, nem kell sietni. Igenis meg kell tanulni türelmesnek lenni. Igenis meg kell tanulni, hogy sokkal fontosabb, hogy a munka jól legyen elvégezve. Arról ne is beszéljünk, hogy lehet, hogy az emberek, ha nem lennének túlóráztatva túlzott mértékben, akkor lehet, hogy beleférnének egy-egy határidőbe, egyszerűen mert nyugodtabbak, elégedettebbek és tudnak a munkájukra koncentrálni. Jó lenne, ha túl tudnának látni a vezetők a profiton és a számokon.
A másik problémája ezeknek az embereknek, hogy úgy gondolkodnak, hogy nem baj, ha nem bírja, majd kirúgom és felveszek másikat. Ez mellesleg mérhetetlen frusztráló, mert egyszerűen az ember bizonytalanságban él és ilyen formán lehet, hogy ideges lesz? Tényleg? Neeee. Pedig de. Aki pedig így dolgozik, sokféleképpen fog dolgozni, mondjuk hatékonyan biztos nem. Például egyes pénztáros állásokat kb. három havonta (próbaidőnként) cserélnek le, mert így olcsóbb. Aztán persze kupi van, tojnak bele és az egész olyan amilyen. (Utána még rájuk is akarják testálni, hogy loptak, vagy egyéb szép esetek.)
Nézzük mit gondol erről az állam. Az állam az, aki elvileg a szabályokat hozza. Az állam feladata lenne tehát, hogy ebben a kérdésben fokozatosan, lassan hasson a cégekre és elvegye a kedvüket az ilyesmitől. Alapvetően ma az állam ezt nem teszi meg. Nem ismeri fel, hogy neki ez a szerepe. Ehelyett ma az állam a gazdasági egyensúly helyett "profitmaximalizál". Azért tettem idézőjelek közé, mert ezt nagyon rosszul csinálja. Alapvetően az államban nincs pénz. Az állam költségvetése deficites és ez bevett dolog külföldön is.
Mit csinál ezért az állam? Vagy próbálja a deficitet pótolni, vagy hitelt vesz föl. Vagyis az állam olyan pénzekhez jut, a mi nevünkben, amiért mi még nem dolgoztunk meg, de ígéretet tesz rá, hogy mi majd meg fogunk. Nem nyúl hozzá az állami rendszerekhez, nem vizsgálja felül és nem optimalizálja őket. Sőt, ahol lehet a saját embereinek gazdasági érdekeit helyezi előtérbe. Nem korlátozza a bankok jogkörét, azt, hogy milyen mértékben veszik el az emberektől a pénzt, mert lássuk be a bankok jelenleg "szabadrablás" formájában egyszerűen elveszik az emberek pénzét. Az állam tehát a gazdasági egyensúlyt eddig nem kereste.
Mit csinál a bank? A bank semmi mást nem csinál, mint pénzt vesz el és pénzt oszt, hogy aztán azt jól visszaszedje. (Úúú, de megaszodntam) Na most. Az bank pénze több helyről származik. Egyrészt vannak magánemberek (dolgozók) és cégek, akik megtakarítanak, van másrészről egy saját felhalmozott tőke, harmadrészt a bank is tud hitelt felvenni. A bank tehát rengeteg helyről juthat pénzhez és rengeteg embernek adhat kölcsön pénzt. A bank gazdasági szerepe tehát igen jelentős, ha így tekintem, hiszen egy pénzelosztó funkciót tölt be (arbitrátor csúnya, idegen, mérnököknél használt kifejezéssel) Viszont mint arbitrátor a bank egy nagyon rossz elem, hiszen ő úgy igyekszik a pénzzel bánni, hogy nála a végén minél több legyen. A bankok azonban mára annyi tőkét felhalmoztak, hogy önálló gazdasági erőként vannak jelen.
Folyt. a következő cikkben.
A gazdaság 1.
Alapvetően a múltban is gyakran kritizáltam a gazdaságot, a szabályait, azt, ahogy az egész működik. A kritikáim hátterében általában igazságtalanságok, túlzások és hasonló tényezők voltak. Most a gazdaságot, mint egész rendszert szeretném kicsit áttekinteni.
Nézzük mi a gazdaság? A gazdaság egy olyan pénzügyi alapokon nyugvó rendszer, amelyben a dolgok értékét a pénz, mint fizető és értékmérő eszköz határozza meg. A gazdaságnak vannak szereplői, klasszikusan: dolgozó/munkás, cég, állam, bank. Az egyes szereplőkre megfelelő jellemvonások jellemzőek, nézzük meg ezeket.
A dolgozó/munkás a gazdaság legfontosabb eleme. Ő állítja elő a gazdaságban az értéket. Hogy úgy mondjam finoman fogalmazva az egyetlen ökör, aki miatt az egész van és az egész működik. A dolgozó a munkáját és idejét áldozza azért, hogy ezután ebből a gazdaság többi szereplője elvegye azt, amiről úgy gondolja, hogy neki az jár. A dolgozó egy részről kap fizetést a cégtől (persze a megtermelt munka értékénél kevesebbet), adózik az állam bácsinak, megtakarít/hitelt fizet a banknál.
A dolgozó pénzét (kiadásait) négy részre lehet osztani: napi megélhetéshez szükséges pénz (1 hónapon belül használja fel), rövidtávú célokra szánt pénz (egy éven belül használja fel, pl. karácsonykor, ajándékokra, nyaralásra, egyebekre), középtávú célokra szánt pénz (mondjuk 3-5 éven belül használja fel, tipikus példa: autót vesz), hosszútávú célokra szánt pénz (kifejezetten hosszútávon, mondjuk 10 éves távlatban használt pénz, mint előtakarékosság, nyugdíjpénztár, lakásvétel).
A célok tekintetében persze nem mindig, minden cél van jelen és persze közel sem optimálisan kezelik az emberek a pénzüket ilyen téren. Ez alapvetően addig nem baj, amíg a napi megélhetés és a rövidtávú célok kifizethetőek. A probléma ott kezdődik, amikor ezek közül valamelyikhez hitelt kell felvenni. Erről azonban később. A dolgozó célja mindig a megélhetés.
A cég mint olyan egy "virtuális ember", jogi értelemben különleges adottságokkal rendelkezik. Például lehetnek dolgozói, szerződhet és törvények egész sora védi. Az adózása is más. A cég pénzét szintén négy részre lehet osztani, de a súlyok teljesen mások. Hogy érezzük, a cég életének napi költségeiben pl. nincs bevásárlás, viszont vannak eszközszükségletek, melyek egy része inkább a rövidtávú célokra szánt pénzhez sorolható. Vagyis a napi költségek minimálisak, míg a rövid és középtávú költségek jelentősek. A cégek hosszú távú célokra nem nagyon tudnak tervezni, mégis a hitel miatt igen jelentős hosszútávú költségeik vannak. A cégek célja mindig a profitmaximalizálás.
Mi az állam? Az állam egy erőszakszervezet, aki kikényszeríti lakóiból, hogy az államkasszába fizessenek be jó sok pénzt, amiből aztán az állam az éves működését finanszírozza. Az éves működés költségei között szerepel az állami dolgozók fizetése, szociális rendszer, nyugdíj rendszer, egészségügy, hadügy és még sok minden. Az állam akkor tud működni jól, ha a működéshez szükséges költségek az adókból előállnak. Az állam feladata ugyanakkor a rend fenntartása és a gazdasági egyensúly megteremtése. Ezt külső szabályozó erőként tudja elérni. Mi a gazdasági egyensúly? A gazdaság olyan helyzete, amiben a mérleg közel nulla, de mégis mindenki nagyjából a céljainál van.
Végül pedig van a bank. A bank egy speciális szereplő a gazdaságban. Ő kezeli a pénzt. Összegyűjti, cégként viselkedve befekteti és kezeli. A bank az, aki a gazdaság egyetlen olyan szereplője, aki könnyedén tud tőkét kovácsolni magának, hiszen nincs más dolga, mint elérni, hogy az emberek megtakarításaikat oda vigyék. A bank alapvetően a gazdasági hitelek forrása, melynek feltételeit szinte önhatalmúlag szabja meg, amennyiben ezt az állam nem korlátozza. A bank célja ugyanaz, mint a cégeké: profitmaximalizálás.
Egy tisztázandó fogalom maradt, mielőtt rátérhetnék a gazdasági rendszer elemzésére: mi az a hitel?
A hitel az egy lehetőség. Valaki, akinek van pénze (manapság tipikusan a bank az), ad nekem pénzt, amennyire szükségem van. Ez a pénz olyan pénz, amiért én még nem dolgoztam meg. De megígérem a banknak, hogy megfogok és visszafizetem azt neki. Erre a bank azt mondja, hogy jól van fiam, de nekem ebben nincs üzlet! Nekem az az üzlet, ha te többet fizetsz vissza, mint amennyit felvettél, mert hát a pénz a szemétje értéktelenedik, meg még nekem is élni kell valamiből, hát fizess nekem kamatot. És a bank megszabja, hogy mennyit akar viszontlátni. Tehát a hitel olyan pénz, amiért nem dolgoztunk meg, de türelmetlenek vagyunk és felvállaljuk azt, hogy mi többet is hajlandóak vagyunk fizetni, csak jussunk hozzá a pénzhez azonnal.
Folyt. a következő cikkben.