Azt hiszem az egyik legviccesebb tech-videók egyike:
2010. december 31., péntek
2010. december 28., kedd
2010. december 25., szombat
2010. december 6., hétfő
megint eltelt
Megint eltelt egy kis idő. Hol maradtatok le?
Voltam múlt hét előtti pénteken Karlsruhe-ban. Néztem karácsonyi vásárt, meg kivilágított belvárost. Sétáltam sokat, és csodával határos módon nem fáztam meg jobban (mint amennyire már meg vagyok :-P).
Utána elmentem táncolni, ahol is találtam sok kis kezdő lindy hoppert, meg egy amerikai srácot. Ő tartotta az órát, aztán táncikoltunk kettőt. Elhívott magához szombatra hálaadás napi partira. Enyhén megörültem neki: élet, emberek, házibuli. :-)
Úgyhogy következő nap felkerekedtem, és elballagtam az általa leírt címre, ahol is egy nagyon kellemes délutánt töltöttem el, késő estig, kellemes emberek között, mindenki nyitott volt, mindenki normális volt, és az egész nagyon nagyon élet-ízű volt. Őszintén? Baromi jól esett emberek közé menni, és végre ANGOLUL beszélni, és nem mindig németül, bár elég sok volt a német, aztán volt kis keveredés, hogy kihez milyen nyelven és hogyan kéne szólni.
Aztán most hétvégén meg péntek este volt céges karácsonyi vacsi, nagy beszerzési osztályos. Elmentem, megvolt a pofavizit. Nem nagyon beszéltem senkivel, nehéz is, ha kérdez tőled valamit egy német, aztán elfordul. És kérdez valami mást egy némettől, akit teljes odaadással figyel. Hm. Na mindegy. A másik magyarral elbeszélgettünk egész jól (ő két évre jött ki, azt hittem helyi szerződéssel, de ő is úgy, mint én, kiküldetéssel. Meglepő.). Csak szegény olyan lassú, hogy nem bírom kivárni, míg végigmond egy gondolatot. Kacifántosan is mondja, ha végül megszólal. Na mindegy. Ez is megvolt. Eredmény: két hónap után megszólított egy arrogáns, nagyképű kolléga ma ebéd után, hogy akkor meddig is vagyok itt, és úgy tűnt, mintha tényleg hozzám beszélne, és nem magához vagy a levegőhöz. Végül is ki lehetett bírni, még ha arra nem is lettem volna kíváncsi, ki milyen amikor tajtrészegre issza magát (saját költségen, mert ugye nem a cég fizette).
Aztán szombat délelőtt bevásároltam, este meg elmentem rock and roll party-ra. Koncert volt, sok banánhajú és barkós fiatalemberrel, "Rockabilly Rules" feliratos pólókban, és hajhálós, lófarkas, hatalmas hajcsavarós csigás hajjal flangáló lányokkal. A bár tele volt, ugyan a dohányzó helység el volt különítve azért bejött a szag, és különben is, de jó volt. A rockabilly meg a rock and roll az mindenhol ugyanolyan! :-) Az együttes jó volt, és a hagyományokhoz híven egy csaj a magassarkújával úgy sarkon rúgott, hogy attól kódultam, és egy srác meg úgy megnyomorgatta a jobb kezem, hogy még. :-P Amúgy hiába vettem fel a szép táncos cipőmet, maguktól nem jöttek rá, hogy táncolni jöttem, úgyhogy volt akit én kértem fel, volt akit bemutattattam magamnak a boogie élet helyi fő szervezőjével, Nellia-val, aki baromi jól ropja a férjével (aki rendi volt, felkért egyszer engem is), és annyit tennék még hozzá, hogy kb. szüleim korabeliek. Minden tiszteletem! :-) Szóval körbevitt, meg bemutatott pár embernek. Úgyhogy volt kis táncika is.
Ja, odaút. Kitaláltam, hogy vonattal is lehet oda menni (előző péntek éjjel megállt ott a vonat hazafelé), de nem készültem fel, hogy mi is a helyzet. Odagurultam a vasútállomásra Baden-Badenba, leparkoltam, bementem az állomásra. Jegyautomata nem működik. Sorba álltam a másikhoz, megnéztem, több, mint egy óra múlva jön a következő, ami elvisz oda. Jjjo. (ez volt este nyolckor). Fogtam magam, visszaültem az autóba, az egyik kanyarban majdnem kilyukasztottam a karosszériát a járdaszegéllyel (ó, ijesztő hangja volt, higgyétek el, de szerintem csak a megfagyott jég jött le a jobb első kerék mögül... legalábbis remélem, a kocsin nem látok sérülést). Hazaautóztam, felmarkoltam a navit, nekivágtam a sötét éjszakának, és odaértem Durmersheimba még mielőtt a vonat begurult volna a baden-baden-i vasútállomásra. 26 km egyébként. Szombat éjjel, tiszta időben, nulla forgalom mellett még nem is volt az egész olyan gáz. És szépen le is parkoltam az autót egy mellékutcában. Büszke vagyok magamra. Hazafelé sem történt semmi. :-)
Vasárnap egy kollegával meg a feleségével találkoztam Bühlben, megnéztük a városkát (nincs rajta mit nézni) meg a karácsonyi vásárt (izé, kb. két bódé meg egy színpad). Terápiás jelleggel próbáltam a feleséggel magyarul beszélni (kollega német, ő magyar), mert felejti szegény. De tényleg. Tudjátok, milyen nehéz a saját anyanyelvemet törve beszélni??? Merthogy szegénykém már töri a magyart, az én nyelvtudásom meg hasonul a partneréhez. Huhh, kemény másfél óra volt. :-P
Most pedig pénteken haza, szombaton Dániel Balázs koncert Győr, aztán egy hétig a pesti irodából dolgozom, utána pedig két hét szabi. Január 3-án jövök ide vissza. Előre örülök a találkozásnak mindenkivel, meg a szabinak! :-) Addig is valószínűleg még a héten bemegyek egyszer Karlsruhe-ba (holnap szerintem, ha nem jön közbe semmi), aztán szerda reggel nyitok egy itteni számlát, hogy megoldjam a KP-gondjaimat (hogy tudjak kártyával fizetni itt a boltokban, meg talán olcsóbban pénzt is felvenni, legkésőbb januártól). Mi a szösz? Beindult az életem itt?
Voltam múlt hét előtti pénteken Karlsruhe-ban. Néztem karácsonyi vásárt, meg kivilágított belvárost. Sétáltam sokat, és csodával határos módon nem fáztam meg jobban (mint amennyire már meg vagyok :-P).
Utána elmentem táncolni, ahol is találtam sok kis kezdő lindy hoppert, meg egy amerikai srácot. Ő tartotta az órát, aztán táncikoltunk kettőt. Elhívott magához szombatra hálaadás napi partira. Enyhén megörültem neki: élet, emberek, házibuli. :-)
Úgyhogy következő nap felkerekedtem, és elballagtam az általa leírt címre, ahol is egy nagyon kellemes délutánt töltöttem el, késő estig, kellemes emberek között, mindenki nyitott volt, mindenki normális volt, és az egész nagyon nagyon élet-ízű volt. Őszintén? Baromi jól esett emberek közé menni, és végre ANGOLUL beszélni, és nem mindig németül, bár elég sok volt a német, aztán volt kis keveredés, hogy kihez milyen nyelven és hogyan kéne szólni.
Aztán most hétvégén meg péntek este volt céges karácsonyi vacsi, nagy beszerzési osztályos. Elmentem, megvolt a pofavizit. Nem nagyon beszéltem senkivel, nehéz is, ha kérdez tőled valamit egy német, aztán elfordul. És kérdez valami mást egy némettől, akit teljes odaadással figyel. Hm. Na mindegy. A másik magyarral elbeszélgettünk egész jól (ő két évre jött ki, azt hittem helyi szerződéssel, de ő is úgy, mint én, kiküldetéssel. Meglepő.). Csak szegény olyan lassú, hogy nem bírom kivárni, míg végigmond egy gondolatot. Kacifántosan is mondja, ha végül megszólal. Na mindegy. Ez is megvolt. Eredmény: két hónap után megszólított egy arrogáns, nagyképű kolléga ma ebéd után, hogy akkor meddig is vagyok itt, és úgy tűnt, mintha tényleg hozzám beszélne, és nem magához vagy a levegőhöz. Végül is ki lehetett bírni, még ha arra nem is lettem volna kíváncsi, ki milyen amikor tajtrészegre issza magát (saját költségen, mert ugye nem a cég fizette).
Aztán szombat délelőtt bevásároltam, este meg elmentem rock and roll party-ra. Koncert volt, sok banánhajú és barkós fiatalemberrel, "Rockabilly Rules" feliratos pólókban, és hajhálós, lófarkas, hatalmas hajcsavarós csigás hajjal flangáló lányokkal. A bár tele volt, ugyan a dohányzó helység el volt különítve azért bejött a szag, és különben is, de jó volt. A rockabilly meg a rock and roll az mindenhol ugyanolyan! :-) Az együttes jó volt, és a hagyományokhoz híven egy csaj a magassarkújával úgy sarkon rúgott, hogy attól kódultam, és egy srác meg úgy megnyomorgatta a jobb kezem, hogy még. :-P Amúgy hiába vettem fel a szép táncos cipőmet, maguktól nem jöttek rá, hogy táncolni jöttem, úgyhogy volt akit én kértem fel, volt akit bemutattattam magamnak a boogie élet helyi fő szervezőjével, Nellia-val, aki baromi jól ropja a férjével (aki rendi volt, felkért egyszer engem is), és annyit tennék még hozzá, hogy kb. szüleim korabeliek. Minden tiszteletem! :-) Szóval körbevitt, meg bemutatott pár embernek. Úgyhogy volt kis táncika is.
Ja, odaút. Kitaláltam, hogy vonattal is lehet oda menni (előző péntek éjjel megállt ott a vonat hazafelé), de nem készültem fel, hogy mi is a helyzet. Odagurultam a vasútállomásra Baden-Badenba, leparkoltam, bementem az állomásra. Jegyautomata nem működik. Sorba álltam a másikhoz, megnéztem, több, mint egy óra múlva jön a következő, ami elvisz oda. Jjjo. (ez volt este nyolckor). Fogtam magam, visszaültem az autóba, az egyik kanyarban majdnem kilyukasztottam a karosszériát a járdaszegéllyel (ó, ijesztő hangja volt, higgyétek el, de szerintem csak a megfagyott jég jött le a jobb első kerék mögül... legalábbis remélem, a kocsin nem látok sérülést). Hazaautóztam, felmarkoltam a navit, nekivágtam a sötét éjszakának, és odaértem Durmersheimba még mielőtt a vonat begurult volna a baden-baden-i vasútállomásra. 26 km egyébként. Szombat éjjel, tiszta időben, nulla forgalom mellett még nem is volt az egész olyan gáz. És szépen le is parkoltam az autót egy mellékutcában. Büszke vagyok magamra. Hazafelé sem történt semmi. :-)
Vasárnap egy kollegával meg a feleségével találkoztam Bühlben, megnéztük a városkát (nincs rajta mit nézni) meg a karácsonyi vásárt (izé, kb. két bódé meg egy színpad). Terápiás jelleggel próbáltam a feleséggel magyarul beszélni (kollega német, ő magyar), mert felejti szegény. De tényleg. Tudjátok, milyen nehéz a saját anyanyelvemet törve beszélni??? Merthogy szegénykém már töri a magyart, az én nyelvtudásom meg hasonul a partneréhez. Huhh, kemény másfél óra volt. :-P
Most pedig pénteken haza, szombaton Dániel Balázs koncert Győr, aztán egy hétig a pesti irodából dolgozom, utána pedig két hét szabi. Január 3-án jövök ide vissza. Előre örülök a találkozásnak mindenkivel, meg a szabinak! :-) Addig is valószínűleg még a héten bemegyek egyszer Karlsruhe-ba (holnap szerintem, ha nem jön közbe semmi), aztán szerda reggel nyitok egy itteni számlát, hogy megoldjam a KP-gondjaimat (hogy tudjak kártyával fizetni itt a boltokban, meg talán olcsóbban pénzt is felvenni, legkésőbb januártól). Mi a szösz? Beindult az életem itt?
gasztro á la Andi
Most én gasztro.
Lazacszelet, kicsi vaj, provence-i fűszer, só, két krumpli.
Fólia rázár, sütő rázár, 20 perc, és kész.
Az alja barnás, ropogós, a húsa omlós.
Nyamm! :-)
Lazacszelet, kicsi vaj, provence-i fűszer, só, két krumpli.
Fólia rázár, sütő rázár, 20 perc, és kész.
Az alja barnás, ropogós, a húsa omlós.
Nyamm! :-)
2010. november 29., hétfő
akti érdekel
Akit érdekel, annak infó. A Picasa-n a szokott helyen megtalálhatóak végre a további képek - Freiburg, Heidelberg, Luzern és Zürich állatkert (ez utóbbi csak pár fotó a pingvinekről, ezután átmentem gyerekfelvigyázóba).
2010. november 27., szombat
Astra vs. Focus
A cégnél lecserélték a kocsikat. A régi Opel Astra-ból lett új Ford Focus. Élményeim a két autóval teljesen mások. Amíg az Astra benzines, addig a Focus dízeles. A motor benne 1.6-os. (Azért picit alatta, tudjátok, adó.) Az Astra kényelmes kocsi volt, amely tapasztalat szerint jól bírta a kilométereket. A legtöbbje 7 évet szolgált a cégnél. A Focus most kezdi szolgálatát, még érezni az új szagot.
Nos a vezetést illetően az Astra szerintem a benzines autók belépő kategóriája kéne legyen. A kocsi közvetlen, a kézmozdulatok szerint éppen minden úgy és ott van ahol lennie kell és annyit kell rajta mozdítani, amennyi éppen kényelmes. Gyakorlatilag beleülsz és szereted. A kényelme éppen olyan, hogy egy országon belüli útnál még éppen nem zavar. Csomagtartója kellően tágas, motorja kellemes hangzatú és ha odalépsz neki akkor megy. (Ez a 2005-ös Astrára igaz minenképp, én azt vezettem többnyire, bár amikor a 2003-as Astrák egyikét vezettem az is jó volt, de az odalépek és megy érzés azért nem volt meg benne már annyira.)
A Focus. Well. A gyárból kijövet az eredmény vegyes. Az egyik Focus olyan blöe, a másik meg príma. Így jártam ezzel én is. Az egyik kolléga Focusát kipróbálva állandóan lefulladtam (dízelessel?) mindenre hirtelen, idegesen reagált. Ehhez képest amit most hazahoztam egy álom.
Első körben ami feltűnt, hogy nem ideges. A fékje nem hirtelen egy ponton fog, tehát a másiknak valami beállítási gondja van szerintem, hanem fokozatosan, gyönyörűen, nagykönyv szerint. Gázt óvatosabban kell kezelni, az viszonylag kis tartományban szól nagyot, de ez megszokható azért. A kuplung elsőre olyan kényelmes volt, hogy nem kellett gondolkodni hol fog.
A váltó az Opelban jobban tetszett. Meg kell mondjam, az Opel váltója kicsit "kemény". Ez azt jelenti, hogy érezned kell, hogy bemegy a fokozatba, mert különben nem raktad be. Ehhez képest a Focus váltóját szinte pöccinted és már fokozatban van. Ez nem tetszik, mert az Opelnél éreztem mi történik, a Focusnál nem érzem és kész. Ha már a váltónál tartunk a 2-es és a 3-as nagyon jó fokozatok és a jó beállítás miatt nem szenved 50-nál 3-asba és ha picit fölé megyek és ha felkapcsolok 4-esbe akkor egy álom! (Ez Andi kocsijával ugye sajnos nem így van.)
A kocsi amúgy egy szörnyeteg. Amíg az Opel kis szerethető méretekkel rendelkezett, addig a Focus egyszerűen nagy. És ezt meg kell szokni. A méretkülönbség elsősorban szélességben jelentkezik, ami azt jelenti, hogy kanyarodásnál és parkolásnál kell nagyon figyelni.
Összességében a kocsi tetszik. Mind külsőre, mind belsőre, mind összhatásában. Még az apróságokat leszámítva is.
Nos a vezetést illetően az Astra szerintem a benzines autók belépő kategóriája kéne legyen. A kocsi közvetlen, a kézmozdulatok szerint éppen minden úgy és ott van ahol lennie kell és annyit kell rajta mozdítani, amennyi éppen kényelmes. Gyakorlatilag beleülsz és szereted. A kényelme éppen olyan, hogy egy országon belüli útnál még éppen nem zavar. Csomagtartója kellően tágas, motorja kellemes hangzatú és ha odalépsz neki akkor megy. (Ez a 2005-ös Astrára igaz minenképp, én azt vezettem többnyire, bár amikor a 2003-as Astrák egyikét vezettem az is jó volt, de az odalépek és megy érzés azért nem volt meg benne már annyira.)
A Focus. Well. A gyárból kijövet az eredmény vegyes. Az egyik Focus olyan blöe, a másik meg príma. Így jártam ezzel én is. Az egyik kolléga Focusát kipróbálva állandóan lefulladtam (dízelessel?) mindenre hirtelen, idegesen reagált. Ehhez képest amit most hazahoztam egy álom.
Első körben ami feltűnt, hogy nem ideges. A fékje nem hirtelen egy ponton fog, tehát a másiknak valami beállítási gondja van szerintem, hanem fokozatosan, gyönyörűen, nagykönyv szerint. Gázt óvatosabban kell kezelni, az viszonylag kis tartományban szól nagyot, de ez megszokható azért. A kuplung elsőre olyan kényelmes volt, hogy nem kellett gondolkodni hol fog.
A váltó az Opelban jobban tetszett. Meg kell mondjam, az Opel váltója kicsit "kemény". Ez azt jelenti, hogy érezned kell, hogy bemegy a fokozatba, mert különben nem raktad be. Ehhez képest a Focus váltóját szinte pöccinted és már fokozatban van. Ez nem tetszik, mert az Opelnél éreztem mi történik, a Focusnál nem érzem és kész. Ha már a váltónál tartunk a 2-es és a 3-as nagyon jó fokozatok és a jó beállítás miatt nem szenved 50-nál 3-asba és ha picit fölé megyek és ha felkapcsolok 4-esbe akkor egy álom! (Ez Andi kocsijával ugye sajnos nem így van.)
A kocsi amúgy egy szörnyeteg. Amíg az Opel kis szerethető méretekkel rendelkezett, addig a Focus egyszerűen nagy. És ezt meg kell szokni. A méretkülönbség elsősorban szélességben jelentkezik, ami azt jelenti, hogy kanyarodásnál és parkolásnál kell nagyon figyelni.
Összességében a kocsi tetszik. Mind külsőre, mind belsőre, mind összhatásában. Még az apróságokat leszámítva is.
2010. november 25., csütörtök
Hull a hó és hózik-zik-zik-zik
Egész komolyan esett az előbb, most csak mérsékelten, de ez bármelyik percben megváltozhat. Huhh.
Visszavonom. Most is lepedők hullanak...
Visszavonom. Most is lepedők hullanak...
2010. november 15., hétfő
izé
Na, visszatértem Budapestről, Prágából és Zürichből, és mindent túléltem. :-)
MAB: workshopoztunk az első két nap (igazából másfél nap, hétfőn délutántól kedd estig). Voltak mindenféle gyakorlatok, hogy jobban megismerjük egymást, meg hogy az új főnök jobban megismerjen minket (főleg inkább ez). Érdekes is volt, meg „érdekes” is. De tényleg, volt egy ilyen dolog, hogy pontozni kellett, hogy mi mit szeretnénk, a mostani főnökök hogy gondolják, hogy mit hogyan tesznek, és az új ember hogy tervezi. Ezt kellett pontozni 1-től azt hiszem, 6-ig. És akkor kategóriák/témák voltak. Pl. fegyelem-szabadság a két véglet, meg dicséret-szidás, meg hasonlók, és ezt kellett pontozni. Kraus is kapott külön jelet. Általában nem voltak nagyon nagy eltérések, de mondjuk 50-50 százalékban egyezett a mostani kisfőnöki gárdával a munkavállalók csapatának értékelése. Kraus sokszor eltért tőlünk és a kisfőnököktől, akár sokkal is. (azért ez jellemző és megmutat valamit). Az új főnök viszont majdnem 80%-os pontossággal „eltalálta a munkavállalók” x-eit (ő azt húzta be, amit szeretne képviselni). Mindezt ugye úgy, hogy nem tudtuk, a másik mit húzott, leadtuk, és utána kerültek fel az ikszek. Nagyon érdekes volt!
Amúgy kicsit úgy látom, manipulátoros természetű (ez necces lehet később), bár tény, hogy így meg tudta nézni, hogy a csapat hogy működik általánosságban, és hogy működik a „természetes élőhelyén”, a biztonságos nyáj/csorda kebelén (mikor mindenki együtt van és biztonságban érzi magát). Amúgy fiatal, 43 éves, szőke, szimpatikus. Míg Kraus sose nézett a szemébe az embernek a kis kerek malacszemeivel, ez a hapek simán a szemedbe néz, és hosszan, nincs tőle megijedve (bár van egy sanda gyanúm, hogy ez is teszt, ki az, aki visszanéz rá és hogyan). Amúgy jókedélyű, és nyitottabbnak tűnik, mint Kraus volt. Bár az ikszelős játékban a távolságtartás felé húzta az x-ét a munka területén. Én ezt egyébként helyesnek is látom valamilyen szinten (bár persze minden attól függ), mert ez mégiscsak munkahely, és ő mégiscsak egy német, aki egy nagy (35 fős) kelet-európai csapatot vezet. Rossz lenne bratyizgatni, akkor hol marad a tisztelet? Burak más, ő kis csapatot vezet, minket, és vele mindennap együtt dolgozunk. Ez más, mint évente mondjuk kétszer találkozni a nagyfőnökkel és akkor erőltetni a jópofit. Szóval nekem személy szerint szimpatikus a csávó, és úgy látom, több humora van, mint Krausnak volt (ami a régióban szerintem létszükséglet!).
Jó volt az MAB egyébként, a pesti kollegákkal is nagyon jó volt találkozni, kicsit magyarul beszélni, sokat nevetni, és a többi kollegával is találkozni. Én ugye nyáron se voltam ott az MAB-n, úgyhogy valamikor márciusban láttam őket utoljára.
Még szerda este kiugrottam a sarokra a Tesco express-be, vettem magamnak fehér zsömlét csütörtök estére és péntekre (:-)), meg nápolyit (abból egyet magammal vittem a hétvégén), meg mindenfélét.
Strasbourg: hát a repcsin voltunk összesen öten utasok. Ilyen se volt még. Családias. Maga a strasbourgi reptér kicsi, mint egy fapados reptér. Nem egészen értettem a kiírásokat, úgyhogy kicsit tébláboltam ott, meg az állítólagosan rendszeresen járó vonatok a főpályaudvarra sem közlekedtek (na kösz), de végül csak megoldottam a dolgokat. A vasúti peronokhoz vezető folyosóra amikor kiléptem, szembetaláltam magam három terepszínű ruhás, svájcisapkás katonával, mindhárom karján keresztben feküdt egy-egy géppisztoly. Most mondjam, hogy megijedtem? Mondom. Meg akartam tőlük kérdezni, hogy jó irányba megyek-e (kicsit elbizonytalanítottak a géppisztolyok). Kérdezem angolul, hogy jó irányba megyek-e, közlik, hogy nem beszélnek angolul. Németül? Úgy se. Hát elmakogom franciául, arra széles mosollyal mondják, hogy persze, jó az irány. Ööööö, köszi. Hehe. Na mindegy. Végül csak elbénáztam magam a strasbourgi főpályaudvarra, ott bebénáztam a zsebbe a vonatjegyet Baden-Badenba, aztán már minden ment, mint a karikacsapás. Az alapján, amit a pályaudvarról kipillantva láttam, Strasbourg mindenképpen olyasmi, amit érdemes megnézni. Még kitalálom, hogy hogy fogom, mert elég sokat kellett várni az átszállásoknál, és nem is volt állomásépület, úgyhogy odafagytam a peronokra. Az egyik vonaton három magyar csákó hangosan társalgott meg hülyült, láthatóan élvezve, hogy senki sem érti őket. Hehe. Na mindegy. Csak túléltem, ez is megvan. Most már tuti, hogy marad Frankfurt a további hazautazásokhoz.
Ami meg a hétvégét illeti, az utazással minden rendben volt. Odafele szépen leparkoltam a kocsit a pályaudvaron, aztán fel a vonatra. Zürich főpályaudvaron gond nélkül megtaláltuk egymást Chrissel, ott várt a peronon, ahol mondtam, hogy beérkezünk. Nem is láttam rajta semmilyen furcsaságot, de nem nagyon ismerem, az is igaz. A kocsiban csapongott a beszélgetés témája, mindenfélét mondott, azt is (ami azért eléggé szíven ütött), hogy pont aznap beszéltek róla, hogy szétmennek, és hogy Stefi majd mesél valamit (kicsit úgy éreztem, hogy mintha Stefi akarna szétmenni). Aztán kiderült, hogy Chris akart, és csütörtökön vagy mikor jelentette ezt be Stefinek. Pont egy nappal az előtt, hogy én jöttem volna. Kösz. A hangulat egész hétvégén zizgett meg rezgett. Olyan ideg voltam, mint állat (valószínűleg miattuk). Stefi néha csak úgy elbőgte magát. A gyerekek nem tudom, hogy viselkednek általánosságban (szóval hogy csak ezért voltak-e olyanok, amilyenek, vagy mindig ilyenek), de folyamatosan visítottak meg szaladgáltak össze-vissza. A szülők meg nem szóltak rájuk, hogy „elég a hisztiből” vagy „ne menj a tó szélére mert beleesel kislányom”. Én minden második percben idegrohamot kaptam, és folyamatosan beszélgettem a gyerekekkel, hogy ne ordítsanak, halkabban is értjük.
Amúgy meg az ment, hogy a nagyobbik kislány (Sophie, most 4 éves) folyton mondogatta, hogy „Mummy, why did you cry after Daddy?” (Anyu, miért sírtál Apu után?), meg hogy „Mummy, you have to love Daddy again” (Anyu, megint szeretned kell Aput), meg ilyeneket. Meg amúgy is folyamatosan ment a hiszti meg a műsor valami miatt. Megerőltető. És majdnem biztos vagyok benne, hogy ez nem normális dolog. Nincs saját gyerekem, és nem is vagyok rendszeresen együtt gyerekekkel, csak a korábbi tapasztalatokból tudom mondani, hogy szerintem ez nem okés dolog, ami ott megy. Egyébként, amikor fáradtak, akkor kiderül róluk, hogy okos gyerekek, értelmesek, tehetségesek, és a beszéd ugye kicsit lassabban alakulgat náluk, mint általában, de ez normális, tudván, hogy Anyu magyar, Apu angol. Ja, és Svájcban élnek. Na mindegy.
A kicsi, Alina („Lina baba”) 2,5 éves, és folyton egyedül akar mindent csinálni, tolni a babakocsit (nem is lát ki mögüle), meg mindent ő akar, a nővére ha csinál valamit, akkor ő is. Ha nem úgy van, hiszti ezerrel. Durva. Amúgy édes kislány, nagylelkű és bízik az emberekben. Ha éppen nem hisztizik százzal vagy ezerrel, vagy nem ordít a nővére példáján felbuzdulva. Vagy nem dobálja a szobában a szaros pelenkát. Igen, ez is volt. Sűrű volt a hétvége… :-) De Lina még mindig aranyosabb kislány, mint Sophie… Szerintem.
Nem tudom. Stefi szerint jó volt, hogy ott voltam, legalább tudott valakivel beszélni, de azért így ilyen hangulatban nekem kicsit megerőltető volt ez az egész… :-(
De most itt vagyok, és nyugi lesz a héten. Nem lesznek új főnökök, nem nagyon lesznek ismeretlen helyzetek, és nem lesznek válófélben levő párok és problémás gyerekek. A nagy semmiben is van pozitívum??? Ezek szerint igen!
2010. november 14., vasárnap
2010. november 12., péntek
2010. november 11., csütörtök
Pornolize
Tedd a netet viccessé! Használd a http://www.pornolize.com oldalt és tedd nagyon viccessé a weblapokat.
Néhány példa:
Kekec Miller
Benbe
Magyaroszág
Nekem már fáj!
Néhány példa:
Kekec Miller
Benbe
Magyaroszág
Nekem már fáj!
hír
mi van itt a blogon, új design?
és hír. most csak így röviden.
meghosszabbítjuk az itt-tartózkodást március végéig.
és hír. most csak így röviden.
meghosszabbítjuk az itt-tartózkodást március végéig.
22/2010
Hogy csinálják az emberek, hogy az egész napos meló után még van energiájuk elmenni ide-oda, vacsorát főzni, mosni, takarítani, gyereket ellátni stb.? Miből jön ez a plusz energia? Vagy ez nem is plusz, csak én gazdálkodom rosszul az enyémmel?
2010. november 7., vasárnap
Gazdaság 5.
A végső gondolat a témához csupán annyi lenne, hogy a hitelnek hosszú távon más negatív hatása is van a társadalomra.
A fogyasztási cikkeket több kategóriába sorolhatjuk. Az első kategória a mindennapi fogyasztás jellegű cikkek. Ezek a kenyér, az üdítő, lényegében az élelmiszerek, ilyesmi. Ezekre jelenleg szerencsére nem lehet felvenni hitelt (csak segélyt, de ez egy másik téma.)
A második nagy csoport a tartós fogyasztási cikkek köre. Ide sorolhatóak klasszikusan a műszaki cikkek. Azért tartós, mert ritkán és nagyobb összeget költünk rájuk, és jótékony hatásuk is hosszabb távon élvezzük. Ezekre jelenleg mindenféle hitelek állnak rendelkezésre, amit áruhitelnek hívunk.
A harmadik típusú fogyasztási cikk az ún. luxuscikk. A luxuscikkek olyan nagy értékű valamik, amiket csak magas jövedelműek engedhetnek meg maguknak. A luxuscikkek piaca nem tipikus piac, és nem írja le a gazdasági folyamatok tipikus mikéntjét. Alapvetően a társadalom egészére gyakorolt hatása ezeknek kicsi.
Na és akkor itt megállunk. Ugye az áruhitel egy olyan spéci hitel, amivel egy viszonylag rövid távra kapunk lehetőséget arra, hogy törlesszük egy termék árát. És erre meg is kéri a tisztelt hitelező szerv a kamatot. Méghozzá pofátlanul magasat. Na most azzal, hogy az ember viszonylag egyszerűen juthat ilyen hitelhez szerintem az a fő probléma, hogy "nem érzi" meg az értékét annak, amit vesz. A hitel, ha kevésbé fáj is, mintha kicsit spórolna és egybe kifizetné, akkor is egy nagy bukta. Havi 5-10000 forintot kibír a családi kassza igen, de a fő probléma az, hogy alapvetően szokássá tud válni, ha valamire nincs meg a pénz, akkor arra nem spórol az ember (nem dolgozik meg érte), hanem felveszi a hitelt és majd megdolgozik érte.
Az egy dolog, ha szokássá válik, az viszont egy másik dolog, ha sok embernek kezd bedőlni ilyen hitele. Ez ugyanis egy dolgot jelent: összességében mégse engedhetted meg magadnak azt a plazma TV-t. Ha nem engedhetted meg, akkor pedig az a te szempontodból luxus fogyasztási cikknek számítana. Remélem érthető.
A lényeg, hogy az áruhitelt mint olyan tiltani kéne, mert a tartós fogyasztási cikkek árát ki kell tudnia gazdálkodni egy háztartásnak. Illetve, ha nem is tiltani kéne, de erősebb formában szabályozni, definitebb kereteket kéne adni neki.
A fogyasztási cikkeket több kategóriába sorolhatjuk. Az első kategória a mindennapi fogyasztás jellegű cikkek. Ezek a kenyér, az üdítő, lényegében az élelmiszerek, ilyesmi. Ezekre jelenleg szerencsére nem lehet felvenni hitelt (csak segélyt, de ez egy másik téma.)
A második nagy csoport a tartós fogyasztási cikkek köre. Ide sorolhatóak klasszikusan a műszaki cikkek. Azért tartós, mert ritkán és nagyobb összeget költünk rájuk, és jótékony hatásuk is hosszabb távon élvezzük. Ezekre jelenleg mindenféle hitelek állnak rendelkezésre, amit áruhitelnek hívunk.
A harmadik típusú fogyasztási cikk az ún. luxuscikk. A luxuscikkek olyan nagy értékű valamik, amiket csak magas jövedelműek engedhetnek meg maguknak. A luxuscikkek piaca nem tipikus piac, és nem írja le a gazdasági folyamatok tipikus mikéntjét. Alapvetően a társadalom egészére gyakorolt hatása ezeknek kicsi.
Na és akkor itt megállunk. Ugye az áruhitel egy olyan spéci hitel, amivel egy viszonylag rövid távra kapunk lehetőséget arra, hogy törlesszük egy termék árát. És erre meg is kéri a tisztelt hitelező szerv a kamatot. Méghozzá pofátlanul magasat. Na most azzal, hogy az ember viszonylag egyszerűen juthat ilyen hitelhez szerintem az a fő probléma, hogy "nem érzi" meg az értékét annak, amit vesz. A hitel, ha kevésbé fáj is, mintha kicsit spórolna és egybe kifizetné, akkor is egy nagy bukta. Havi 5-10000 forintot kibír a családi kassza igen, de a fő probléma az, hogy alapvetően szokássá tud válni, ha valamire nincs meg a pénz, akkor arra nem spórol az ember (nem dolgozik meg érte), hanem felveszi a hitelt és majd megdolgozik érte.
Az egy dolog, ha szokássá válik, az viszont egy másik dolog, ha sok embernek kezd bedőlni ilyen hitele. Ez ugyanis egy dolgot jelent: összességében mégse engedhetted meg magadnak azt a plazma TV-t. Ha nem engedhetted meg, akkor pedig az a te szempontodból luxus fogyasztási cikknek számítana. Remélem érthető.
A lényeg, hogy az áruhitelt mint olyan tiltani kéne, mert a tartós fogyasztási cikkek árát ki kell tudnia gazdálkodni egy háztartásnak. Illetve, ha nem is tiltani kéne, de erősebb formában szabályozni, definitebb kereteket kéne adni neki.
2010. november 6., szombat
Gangsta's Paradise/Amish Paradise
A nap zenéje: Coolio - Gangsta's Paradise
A nap zenéje II: Weird Al Yankovic
A nap zenéje II: Weird Al Yankovic
2010. november 4., csütörtök
már megint
Már megint kalandos volt az uti-uti. Ez nem igaz. Én éreztem, hogy nem szabad magam a navira bízni teljesen... :-S
Szóval odafele már egészen okés volt, és nem is nagyon közlekedett senki rajtam kívül. Tök nyugiban odaértem, aztán az utcába felmentem, és ugyan igen fönt, de találtam parkolóhelyet.
Lent a buliban egész okés volt, most egész végig az ügyi fiúval táncoltam. Kellemes volt, de tényleg. :-) Aztán együtt jöttünk el, felkísért a kocsiig (kicsit lejjebb állt meg, mint én, de eljött velem egész fel). Aztán én beizzítottam a navit, és ahelyett, hogy visszatolattam volna az utcába, amit már ismerek, rábíztam magam a navira. Hiba volt. Nagy hiba. Elvitt a susnyásba. Negyvennel araszoltam végig. Ilyen egyautós aszfaltutak, meg szőlőhegyek, meg minden. Ez nem igaz... Azt hittem, beszarok, mire hazaértem. Ez nem igaz...
Bár most legalább nem láttam élővilágot. Még az hiányzott volna, hogy elüssek egy vaddisznót. Nem nevet. Ez itt valós veszély...
Szóval odafele már egészen okés volt, és nem is nagyon közlekedett senki rajtam kívül. Tök nyugiban odaértem, aztán az utcába felmentem, és ugyan igen fönt, de találtam parkolóhelyet.
Lent a buliban egész okés volt, most egész végig az ügyi fiúval táncoltam. Kellemes volt, de tényleg. :-) Aztán együtt jöttünk el, felkísért a kocsiig (kicsit lejjebb állt meg, mint én, de eljött velem egész fel). Aztán én beizzítottam a navit, és ahelyett, hogy visszatolattam volna az utcába, amit már ismerek, rábíztam magam a navira. Hiba volt. Nagy hiba. Elvitt a susnyásba. Negyvennel araszoltam végig. Ilyen egyautós aszfaltutak, meg szőlőhegyek, meg minden. Ez nem igaz... Azt hittem, beszarok, mire hazaértem. Ez nem igaz...
Bár most legalább nem láttam élővilágot. Még az hiányzott volna, hogy elüssek egy vaddisznót. Nem nevet. Ez itt valós veszély...
2010. november 3., szerda
beszámoló
Lógok egy hét eseményeivel, ugye?
Nahát a szerdai nagy siker után kicsit nagyobb örömmel és kevesebb letargiával vágtam neki a hétvégének, bár tényleg örültem volna egy szombati nagy punny-nak. De mivel tudjuk, hogy itt a vasárnap halott ügy (és valószínűleg az ünnepnap még annál is halottabb), nekiduráltam magam a szombati napon a városnézésnek. (Sok-sok belső vinnyogás árán).
Kitaláltam, hogy akkor legyen Heidelberg. Direkt vonat nincs, majd megyek Karlsruhe-n keresztül. Hosszadalmas kutatómunka eredményeképpen találtam egy napijegyszerűséget Baden-Württenberg területére, ezért azzal utaztam. De ne szaladjunk ennyire előre. Ráérősen aludtam amíg tudtam, aztán felkerekedtem reggeli után, és Baden-Baden vasútállomásra jobbra el. Ez így mind szép és jó, főleg vasárnaponként. Most viszont szombat volt. Szerintetek volt parkolóhely? Ráadásul az egyirányúsított, baromi szűk parkolóban szembejött egy kanyarban egy idióta, így megtépázva a korántsem jólfésült idegeimet. Jól van. Én mindent megpróbáltam, de hát nem. Remegett már a kezem, olyan ideges voltam, hogy most akkor mi legyen, de akkor megmakacsoltam magam, és kitaláltam, hogy én akkor hazamegyek. Jó 8 perces várakozás után végre ki tudtam jönni a pályaudvarról. Szuper. A kanyarban viszont megláttam a P+R táblát, amit első látogatásomkor is láttam. Egy olyan aszfaltútra vezetett, ami olyan volt, mint egy sétálóutca vagy járda vagy mi. Mondom, egy életem egy halálom, a kocsi fel tud menni a rámpás cuccon, és befér a lukon, hát menjünk. Jobb ötletem úgysincsen. Haha, behajtottam, és megláttam egy hatalmas felásott területet, két munkás az ásóját támasztotta. Tehát parkolót építenek. Jjjo, de akkor én most hova meg különben is. Felálltam egy helyre, ami megvolt, de ott meg ki volt írva, hogy parkolni tilos. De azért én gyalog körbenéztem. Négy bokor mögött megtaláltam a P+R parkolót. Hát fájt volna még egy nyíl??? Vagy aki megtalálta, annak az a bónusz, hogy ingyen parkol, vagy mi??? Na mindegy. Az a lényeg, hogy már ezt is tudom.
Megvettem a napijegyem (egy sokkal előzékenyebb bácsi ült a pénztárban, mint legutóbb, még arra is felhívta a figyelmem, hogy az automatában véve 2 EUR-al olcsóbb lesz a jegyem... Minden a legnagyobb rendben, nyomtattam magamnak menetrendet is, szuper. Karlsruhe, jövök! Volt fél órám a következő vonatig, úgyhogy berongyoltam a turistainfós irodára és kikérdeztem a nénit. Aztán nagy nehezen rászántam magam, hogy nem punnyadok és elmegyek Heidelbergbe. Jól tettem. Hideg nem volt, és ott is találtam profi turistainfós irodát a pályaudvaron. A napijegyemmel ott is ingyen közlekedtem, néni megmondta, hogy hogy jutok fel a várba, úgyhogy uccu neki. És tök jó volt, bár a nagy útépítés vagy mi miatt az egész város egy nagy dugó volt. Ha én ezt tudom, valószínűleg nem a busszal megyek, hanem a villamossal a belvárosig, aztán onnan gyalog. De mindegy. Odaértem, a siklóval felkúsztam a hegyre, és megnéztem a Heidelbergi várat, vezetéssel egybekötve. Az egész nagyon megérte azt a misét meg pár EUR-t, amibe került. Oda nagyon szívesen visszamennék. :-)
Aztán lesétáltam a várhegyről, és megnézegettem a történelmi belvárost. Tele volt a sétálóutca üzletekkel, és mind nyitva volt! Voltam Body Shopban (vettem egy testápolót), voltam teaboltban (vettem egy 50 grammos teát, meg kaptam grátisz egy kb. kétadagos csomagocskát kipróbálásra), és nézelődtem cipőboltokban is. Háhh, civilizáció! :-)
Aztán elindultam vissza. Kicsit későn értem haza, de nem baj. Sok átszállással, de az sem baj. Nagyon fáradtan, de az sem baj.
Vasárnap aztán nekiduráltam magam, és megfőztem a csirkepörköltet. Jelentem, hogy jól sikerült. Majdnem meg is ettem az egészet egy nap alatt! :-) Délután (5-től) meg a házinénivel lementünk a helyi templomba kórus- meg orgonakoncertre. Házibácsi is énekelt a kórusban. A férfikórus jó volt, a női kórus gyenge, de ne panaszkodjak, ha nem tetszik, csináljam jobban. A koncert egyébként a templom tornyának felújítására gyűjtött adományokat. Vagy valami ilyesmi. Szép a templom, azt meg kell hagyni, pár éve lett restaurálva (a meszelés alól előkerítették a freskókat), és most meg a toronyról állapították meg, hogy statikailag veszélyes, úgyhogy nekiláttak a gyűjtésnek.
Hétfőn aztán csináltam rántott csirkecombot, és az is finom lett. Ebéd után meg elkövettem azt a hibát, hogy kinéztem az ablakon. És annak ellenére, hogy én úúúúgy akartam punnyadni, végül is igen hamar összekaptam magam, és elmentem "sétálni". Hát, kicsit hosszabb lett a séta, mint terveztem, de szerencsére még sötétedés előtt visszaértem (szoros volt, de még éppen). A hülye óraállítás miatt a vége eléggé maraton volt életre-halálra... De mindegy. Izomláz megint van, de már múlóban, és a térdem is egészen helyrejött.
Most megyek táncolni, hátha megint túlélem. Pénteken jövök haza. Hétvégén otthon leszek, és nem kell pakolni (csak egy háromnaposat, mert hétfőtől szerdáig Prágában vagyok, és onnan jövök majd vissza ide). Szombat este tervezek egy Lázat beiktatni (akármi is lesz). :-)
Fényképek: amiket már felraktam, azokat a Picasa-n meg lehet tekinteni, gombasandi user alatt, a többit még fel kell rakjam...
Nahát a szerdai nagy siker után kicsit nagyobb örömmel és kevesebb letargiával vágtam neki a hétvégének, bár tényleg örültem volna egy szombati nagy punny-nak. De mivel tudjuk, hogy itt a vasárnap halott ügy (és valószínűleg az ünnepnap még annál is halottabb), nekiduráltam magam a szombati napon a városnézésnek. (Sok-sok belső vinnyogás árán).
Kitaláltam, hogy akkor legyen Heidelberg. Direkt vonat nincs, majd megyek Karlsruhe-n keresztül. Hosszadalmas kutatómunka eredményeképpen találtam egy napijegyszerűséget Baden-Württenberg területére, ezért azzal utaztam. De ne szaladjunk ennyire előre. Ráérősen aludtam amíg tudtam, aztán felkerekedtem reggeli után, és Baden-Baden vasútállomásra jobbra el. Ez így mind szép és jó, főleg vasárnaponként. Most viszont szombat volt. Szerintetek volt parkolóhely? Ráadásul az egyirányúsított, baromi szűk parkolóban szembejött egy kanyarban egy idióta, így megtépázva a korántsem jólfésült idegeimet. Jól van. Én mindent megpróbáltam, de hát nem. Remegett már a kezem, olyan ideges voltam, hogy most akkor mi legyen, de akkor megmakacsoltam magam, és kitaláltam, hogy én akkor hazamegyek. Jó 8 perces várakozás után végre ki tudtam jönni a pályaudvarról. Szuper. A kanyarban viszont megláttam a P+R táblát, amit első látogatásomkor is láttam. Egy olyan aszfaltútra vezetett, ami olyan volt, mint egy sétálóutca vagy járda vagy mi. Mondom, egy életem egy halálom, a kocsi fel tud menni a rámpás cuccon, és befér a lukon, hát menjünk. Jobb ötletem úgysincsen. Haha, behajtottam, és megláttam egy hatalmas felásott területet, két munkás az ásóját támasztotta. Tehát parkolót építenek. Jjjo, de akkor én most hova meg különben is. Felálltam egy helyre, ami megvolt, de ott meg ki volt írva, hogy parkolni tilos. De azért én gyalog körbenéztem. Négy bokor mögött megtaláltam a P+R parkolót. Hát fájt volna még egy nyíl??? Vagy aki megtalálta, annak az a bónusz, hogy ingyen parkol, vagy mi??? Na mindegy. Az a lényeg, hogy már ezt is tudom.
Megvettem a napijegyem (egy sokkal előzékenyebb bácsi ült a pénztárban, mint legutóbb, még arra is felhívta a figyelmem, hogy az automatában véve 2 EUR-al olcsóbb lesz a jegyem... Minden a legnagyobb rendben, nyomtattam magamnak menetrendet is, szuper. Karlsruhe, jövök! Volt fél órám a következő vonatig, úgyhogy berongyoltam a turistainfós irodára és kikérdeztem a nénit. Aztán nagy nehezen rászántam magam, hogy nem punnyadok és elmegyek Heidelbergbe. Jól tettem. Hideg nem volt, és ott is találtam profi turistainfós irodát a pályaudvaron. A napijegyemmel ott is ingyen közlekedtem, néni megmondta, hogy hogy jutok fel a várba, úgyhogy uccu neki. És tök jó volt, bár a nagy útépítés vagy mi miatt az egész város egy nagy dugó volt. Ha én ezt tudom, valószínűleg nem a busszal megyek, hanem a villamossal a belvárosig, aztán onnan gyalog. De mindegy. Odaértem, a siklóval felkúsztam a hegyre, és megnéztem a Heidelbergi várat, vezetéssel egybekötve. Az egész nagyon megérte azt a misét meg pár EUR-t, amibe került. Oda nagyon szívesen visszamennék. :-)
Aztán lesétáltam a várhegyről, és megnézegettem a történelmi belvárost. Tele volt a sétálóutca üzletekkel, és mind nyitva volt! Voltam Body Shopban (vettem egy testápolót), voltam teaboltban (vettem egy 50 grammos teát, meg kaptam grátisz egy kb. kétadagos csomagocskát kipróbálásra), és nézelődtem cipőboltokban is. Háhh, civilizáció! :-)
Aztán elindultam vissza. Kicsit későn értem haza, de nem baj. Sok átszállással, de az sem baj. Nagyon fáradtan, de az sem baj.
Vasárnap aztán nekiduráltam magam, és megfőztem a csirkepörköltet. Jelentem, hogy jól sikerült. Majdnem meg is ettem az egészet egy nap alatt! :-) Délután (5-től) meg a házinénivel lementünk a helyi templomba kórus- meg orgonakoncertre. Házibácsi is énekelt a kórusban. A férfikórus jó volt, a női kórus gyenge, de ne panaszkodjak, ha nem tetszik, csináljam jobban. A koncert egyébként a templom tornyának felújítására gyűjtött adományokat. Vagy valami ilyesmi. Szép a templom, azt meg kell hagyni, pár éve lett restaurálva (a meszelés alól előkerítették a freskókat), és most meg a toronyról állapították meg, hogy statikailag veszélyes, úgyhogy nekiláttak a gyűjtésnek.
Hétfőn aztán csináltam rántott csirkecombot, és az is finom lett. Ebéd után meg elkövettem azt a hibát, hogy kinéztem az ablakon. És annak ellenére, hogy én úúúúgy akartam punnyadni, végül is igen hamar összekaptam magam, és elmentem "sétálni". Hát, kicsit hosszabb lett a séta, mint terveztem, de szerencsére még sötétedés előtt visszaértem (szoros volt, de még éppen). A hülye óraállítás miatt a vége eléggé maraton volt életre-halálra... De mindegy. Izomláz megint van, de már múlóban, és a térdem is egészen helyrejött.
Most megyek táncolni, hátha megint túlélem. Pénteken jövök haza. Hétvégén otthon leszek, és nem kell pakolni (csak egy háromnaposat, mert hétfőtől szerdáig Prágában vagyok, és onnan jövök majd vissza ide). Szombat este tervezek egy Lázat beiktatni (akármi is lesz). :-)
Fényképek: amiket már felraktam, azokat a Picasa-n meg lehet tekinteni, gombasandi user alatt, a többit még fel kell rakjam...
2010. november 1., hétfő
elég
Ma lett belőle elegem, hogy mindenki egyetemistának néz. Én tényleg ilyen kölyökképű vagyok???
Ha másképpen fogalmazom meg, lehet belőle "év kérdése", vagy mi.
Miért van az, hogy mindenki egyetemistának néz? :-P
Ha másképpen fogalmazom meg, lehet belőle "év kérdése", vagy mi.
Miért van az, hogy mindenki egyetemistának néz? :-P
A gazdaság 4.
A hitel legfontosabb aspektusa, hogy kereszthatásokat hoz létre a gazdaságban. Olyan dolgok, amik eddig nem voltak hatással egymásra, a bankokon keresztül most kapcsolatba kerülnek és elvihetik a gazdaságot "hibás" állapotokba.
Példának okáért a mostani gazdasági világválság alapja egy olyan pénzügyi lufi volt, melyben egyes bankok hitelt fogadtak el hitel fedezeteként. Ez persze a pénzbeáramlást exponenciálissá tette, ugyanakkor azt a pénzmennyiséget is, amiért meg kell dolgozni, exponenciálissá tette. Erre jött még az ingatlanok erős túlárazása és persze az, amikor ez kiderült. Ebből látszik, hogy a hitel egy veszélyes eszköz. Mivel a bankok profitmaximalizálva próbálnak hitelt kiadni, vagyis nyerni akarnak az ügyön vastagon, emiatt egy ilyen esetben a rendszer klasszikusan villamosmérnöki szemmel nézve úgymond aszimptotikusan nem lesz stabil. Egész egyszerűen elkezd gerjedni. A gerjedést mindig az fogja meg, ha már nincs ami táplálja.
A pénz esetében ez messze nem ilyen közvetlen, sokkal közvetettebb, lassabban megjelenő felismerés. Villamosmérnöki szemmel úgy mondanám, hogy a pénz elosztott paraméterű hálózatként viselkedik (vagyis a gazdasági eseményeknek van terjedési ideje, azok összeérése olyan állapotokat hozhat létre, melyek az idő és a terjedési viszonyok figyelembevétele nélkül nem jöhetnének létre.)
Mi a hiba a rendszerben?
Viszonylag egyszerű felismerni: a profitmaximalizálás. A profitmaximalizálás miatt, mindig a pénzt megpróbálja valamelyik szereplő magához áramoltatni. A pénz felgyűlik, hibásan van kezelve, majd ebből bajok lesznek és a piac csak drasztikus módon tud reagálni: átrendezi magát, helyreteszi az értékeket, mert tovább nem tudja táplálni a pénzfelgyűlést (a gerjedést).
Jogos kérdés lenne tehát, hogy mi a megoldás? Nyilvánvalóan a bankok működési körét meg kéne nyirbálni. Limitálni a kiszabható kamatot olyan formában, hogy az ne haladja meg jelentősen a működési költségeket. A gazdaság ettől persze lassulna, ami a mi világszemléletünkben félelmetes bűn, pedig nem az. Az összes gazdasági szakértő arra ugrik rá, hogy a gazdaság nem nő olyan ütemben, meg lassú, meg anyámkínja. Kit érdekel? A rendszer akkor lesz stabil és nagyobb összeroppanásoktól mentes, ha lassú. Az irányítástechnikában se jók az "ideges" szabályozók. A bank, mivel profitmaximalizál, egy ideges szabályozó. Az állam meg buta, pert nem hangolja a szabályozás paramétereit.
Mi a cégek oldaláról a probléma?
Ugyanez. Ahelyett, hogy állandó és nagy mértékű növekedést próbálnák értékelni a cégvezetők és részvényesek, sokkal inkább a stabil, kiegyensúlyozott, mindenkinek hosszú távon biztonságot adó működést kéne értékelni. Ezzel a felvetéssel az a baj, hogy csak elvi szinten megvalósítható.
Hogy csúnya szavakkal éljek, a cégek és a bankok olyan virtuális személyek, akiknél akkor jár vállon veregetés, ha kapzsik. És kapzsiságnak igenis ez lesz az eredménye, egy olyan rendszer, amiben időnként lokális, máskor globális összeomlások jelennek meg. Minél lassabb egy folyamat, annál könnyebb a hibákat észrevenni és időben beavatkozni. Az állam feladata, mint mondtam az egyensúly megteremtése. Adott hát a feladat, teremtse meg az állam az egyensúlyt, vigye a gazdaságot a lassabb, stabilabb működés fel.
(Lehet vitatkozni, felvetni, további kérdéseket megbeszélni.)
Példának okáért a mostani gazdasági világválság alapja egy olyan pénzügyi lufi volt, melyben egyes bankok hitelt fogadtak el hitel fedezeteként. Ez persze a pénzbeáramlást exponenciálissá tette, ugyanakkor azt a pénzmennyiséget is, amiért meg kell dolgozni, exponenciálissá tette. Erre jött még az ingatlanok erős túlárazása és persze az, amikor ez kiderült. Ebből látszik, hogy a hitel egy veszélyes eszköz. Mivel a bankok profitmaximalizálva próbálnak hitelt kiadni, vagyis nyerni akarnak az ügyön vastagon, emiatt egy ilyen esetben a rendszer klasszikusan villamosmérnöki szemmel nézve úgymond aszimptotikusan nem lesz stabil. Egész egyszerűen elkezd gerjedni. A gerjedést mindig az fogja meg, ha már nincs ami táplálja.
A pénz esetében ez messze nem ilyen közvetlen, sokkal közvetettebb, lassabban megjelenő felismerés. Villamosmérnöki szemmel úgy mondanám, hogy a pénz elosztott paraméterű hálózatként viselkedik (vagyis a gazdasági eseményeknek van terjedési ideje, azok összeérése olyan állapotokat hozhat létre, melyek az idő és a terjedési viszonyok figyelembevétele nélkül nem jöhetnének létre.)
Mi a hiba a rendszerben?
Viszonylag egyszerű felismerni: a profitmaximalizálás. A profitmaximalizálás miatt, mindig a pénzt megpróbálja valamelyik szereplő magához áramoltatni. A pénz felgyűlik, hibásan van kezelve, majd ebből bajok lesznek és a piac csak drasztikus módon tud reagálni: átrendezi magát, helyreteszi az értékeket, mert tovább nem tudja táplálni a pénzfelgyűlést (a gerjedést).
Jogos kérdés lenne tehát, hogy mi a megoldás? Nyilvánvalóan a bankok működési körét meg kéne nyirbálni. Limitálni a kiszabható kamatot olyan formában, hogy az ne haladja meg jelentősen a működési költségeket. A gazdaság ettől persze lassulna, ami a mi világszemléletünkben félelmetes bűn, pedig nem az. Az összes gazdasági szakértő arra ugrik rá, hogy a gazdaság nem nő olyan ütemben, meg lassú, meg anyámkínja. Kit érdekel? A rendszer akkor lesz stabil és nagyobb összeroppanásoktól mentes, ha lassú. Az irányítástechnikában se jók az "ideges" szabályozók. A bank, mivel profitmaximalizál, egy ideges szabályozó. Az állam meg buta, pert nem hangolja a szabályozás paramétereit.
Mi a cégek oldaláról a probléma?
Ugyanez. Ahelyett, hogy állandó és nagy mértékű növekedést próbálnák értékelni a cégvezetők és részvényesek, sokkal inkább a stabil, kiegyensúlyozott, mindenkinek hosszú távon biztonságot adó működést kéne értékelni. Ezzel a felvetéssel az a baj, hogy csak elvi szinten megvalósítható.
Hogy csúnya szavakkal éljek, a cégek és a bankok olyan virtuális személyek, akiknél akkor jár vállon veregetés, ha kapzsik. És kapzsiságnak igenis ez lesz az eredménye, egy olyan rendszer, amiben időnként lokális, máskor globális összeomlások jelennek meg. Minél lassabb egy folyamat, annál könnyebb a hibákat észrevenni és időben beavatkozni. Az állam feladata, mint mondtam az egyensúly megteremtése. Adott hát a feladat, teremtse meg az állam az egyensúlyt, vigye a gazdaságot a lassabb, stabilabb működés fel.
(Lehet vitatkozni, felvetni, további kérdéseket megbeszélni.)
A gazdaság 3.
És akkor elérkeztünk a gazdaság egyik legfontosabb elemének, a hitelnek az analíziséhez.
A hitel, nem győzöm hangsúlyozni, hogy olyan pénz, amit előre megkapunk, ezért a pénzért még nem dolgoztunk meg, de vállaljuk, hogy meg fogunk érte dolgozni. Ez a koncepció persze mára szinte kihalt a köztudatból, talán ilyen formában nem is létezett, mégis a legpraktikusabb nézetnek tartom a hiteleket illetően. Hitelt elvileg bárki adhat, de gyakorlatban az intézményesített formában való hitelfelvétel az elterjedt, mert két ember bármit mondhat megfelelő szerződés híján, míg a bankok kötelesek szerződéses formában hitelt adni. (Az egyik hiba itt van, az állam nem tiltotta meg a bankoknak a szerződés egyoldalú módosítását, így ki vagyunk téve a bankok kényének-kedvének.)
Ha valaki hitelt akar felvenni, akkor a bank kiszámolja azt, hogy neki az hogy éri meg. A bank azonban nem úgy számol a hitellel, hogy a működési költségeit tudja állni, hanem úgy, hogy neki azon legyen egy zsíros haszna is. (Lásd áruhitelnél 40%-os THM.) A bank profitszerzési vágya kielégíthetetlen. Nézzük meg például a Provident-et, aki gyors hiteleket folyósít. Annak idején még liftben is hirdettek és volt képük odaírni akár 100% fölötti kamatot is. A baj az, hogy persze van olyan aki ebbe belemegy. Eddig értjük, ez egy probléma, de ennél egy sokkal nagyobb probléma is van: Mennyi hitelt adhat ki a bank?
A magyar szabályozás elég bonyolult, de a lényeg, hogy a jegybanki alapkamathoz kötődik az, hogy mennyi tőke fölött rendelkezik a bank. Most jön a jogos kérdés, hogy ezt nem értem. A bankokra szabályok vonatkoznak. Például egy szabály, hogy a banknak készpénzben rendelkeznie kell betétesek pénzével bizonyos százalékban (de nem az egésszel). A többi a nyilvántartásban, a folyószámlákon szereplő pénz. A hitel, ami kiadható függ attól, hogy mennyi a tartalékráta. A tartalékráta az a pénzmennyiség, amennyivel a bankok rendelkeznek a betétesek pénzeiből. Pontosabban ez a pénz a jegybanknál van elhelyezve.
Hoppá. Akkor itt álljunk meg, és értelmezzünk egy kicsit. A tartalékráta miért is fontos tehát? Azért, mert a bank nyilvánvalóan elhelyez X pénzt a jegybanknál, majd ehhez azért nem fog minden pillanatban hozzányúlni. Ezek után a tartalékrátát ha növelik, vagyis a banknak a nála lévő betéti érték nagyobb részét kell a jegybankba tegye, akkor a banknak növelnie kéne az X pénzt. De a banknál az adott pillanatban rendelkezésre álló betéti állomány nyilván fix, tehát ő nem tud ilyen téren rugalmasan reagálni. A tartalékrátát tehát inkább úgy képezi a bank, hogy annak megváltozása mellett számára még mindig tartható legyen a tartalékráta által támasztott kritérium. Ugyanakkor mit határoz meg a tartalékráta? A bankoknál maximálisan keletkező pénzmennyiséget. A bank nyilván korlátozva van ehhez a pénzhez, ennél több hitelt nem adhat ki ugyanis.
Természetszerűleg a jegybank ellenkezőleg is képes kompenzálni, a tartalékráta csökkentésével (a potenciálisan kiadható hitelmennyiség növelésével). Vagyis mit látunk? Van egy szám, amely meghatározza azt, hogy a bankok meddig nyújtózkodni. Ez a szám egy minimális tartalékot ír elő, cserébe ennek segítségével virtuálisan meg lehet növelni a gazdaságban a pénz mennyiségét. Ügyes eszköz ugye?
Mégis mi a probléma akkor?
1. Az, hogy a hitel visszafizetéskor a bankoknál valamelyest profitban realizálódink. A bankok bár nyilván valamelyest visszaforgatják a tőkét, de pl. szerény hazánkból inkább kimenekítik az anyabankba.
2. A hitel, ha túl sok van belőle kinn (márpedig a tartalékráta erre buzdít), akkor rengeteg, virtuális, nem létező pénz keletkezik. A nem létező pénzek értékét felbecsülni nehéz, vagyis gyakran ki fog derülni, hogy jahátazmégseúgyvan. Ergó egyes hitelek "bedőlnek".
3. A pénz nem fogja korrektül mérni a dolgok értékét. Miért? Mert virtuális pénzekkel fizetünk, amihez könnyen jutottunk. Az, hogy mi mihez és hogyan viszonyul, ezt a rendszert a hitel alapjaiban változtatja meg, mert nem csak a gyártó, a kereskedő, meg a logisztikát végzők akarnak majd megélni abból, hogy TV-t veszek, hanem a bank is.
Folyt. a következő cikkben.
A hitel, nem győzöm hangsúlyozni, hogy olyan pénz, amit előre megkapunk, ezért a pénzért még nem dolgoztunk meg, de vállaljuk, hogy meg fogunk érte dolgozni. Ez a koncepció persze mára szinte kihalt a köztudatból, talán ilyen formában nem is létezett, mégis a legpraktikusabb nézetnek tartom a hiteleket illetően. Hitelt elvileg bárki adhat, de gyakorlatban az intézményesített formában való hitelfelvétel az elterjedt, mert két ember bármit mondhat megfelelő szerződés híján, míg a bankok kötelesek szerződéses formában hitelt adni. (Az egyik hiba itt van, az állam nem tiltotta meg a bankoknak a szerződés egyoldalú módosítását, így ki vagyunk téve a bankok kényének-kedvének.)
Ha valaki hitelt akar felvenni, akkor a bank kiszámolja azt, hogy neki az hogy éri meg. A bank azonban nem úgy számol a hitellel, hogy a működési költségeit tudja állni, hanem úgy, hogy neki azon legyen egy zsíros haszna is. (Lásd áruhitelnél 40%-os THM.) A bank profitszerzési vágya kielégíthetetlen. Nézzük meg például a Provident-et, aki gyors hiteleket folyósít. Annak idején még liftben is hirdettek és volt képük odaírni akár 100% fölötti kamatot is. A baj az, hogy persze van olyan aki ebbe belemegy. Eddig értjük, ez egy probléma, de ennél egy sokkal nagyobb probléma is van: Mennyi hitelt adhat ki a bank?
A magyar szabályozás elég bonyolult, de a lényeg, hogy a jegybanki alapkamathoz kötődik az, hogy mennyi tőke fölött rendelkezik a bank. Most jön a jogos kérdés, hogy ezt nem értem. A bankokra szabályok vonatkoznak. Például egy szabály, hogy a banknak készpénzben rendelkeznie kell betétesek pénzével bizonyos százalékban (de nem az egésszel). A többi a nyilvántartásban, a folyószámlákon szereplő pénz. A hitel, ami kiadható függ attól, hogy mennyi a tartalékráta. A tartalékráta az a pénzmennyiség, amennyivel a bankok rendelkeznek a betétesek pénzeiből. Pontosabban ez a pénz a jegybanknál van elhelyezve.
Hoppá. Akkor itt álljunk meg, és értelmezzünk egy kicsit. A tartalékráta miért is fontos tehát? Azért, mert a bank nyilvánvalóan elhelyez X pénzt a jegybanknál, majd ehhez azért nem fog minden pillanatban hozzányúlni. Ezek után a tartalékrátát ha növelik, vagyis a banknak a nála lévő betéti érték nagyobb részét kell a jegybankba tegye, akkor a banknak növelnie kéne az X pénzt. De a banknál az adott pillanatban rendelkezésre álló betéti állomány nyilván fix, tehát ő nem tud ilyen téren rugalmasan reagálni. A tartalékrátát tehát inkább úgy képezi a bank, hogy annak megváltozása mellett számára még mindig tartható legyen a tartalékráta által támasztott kritérium. Ugyanakkor mit határoz meg a tartalékráta? A bankoknál maximálisan keletkező pénzmennyiséget. A bank nyilván korlátozva van ehhez a pénzhez, ennél több hitelt nem adhat ki ugyanis.
Természetszerűleg a jegybank ellenkezőleg is képes kompenzálni, a tartalékráta csökkentésével (a potenciálisan kiadható hitelmennyiség növelésével). Vagyis mit látunk? Van egy szám, amely meghatározza azt, hogy a bankok meddig nyújtózkodni. Ez a szám egy minimális tartalékot ír elő, cserébe ennek segítségével virtuálisan meg lehet növelni a gazdaságban a pénz mennyiségét. Ügyes eszköz ugye?
Mégis mi a probléma akkor?
1. Az, hogy a hitel visszafizetéskor a bankoknál valamelyest profitban realizálódink. A bankok bár nyilván valamelyest visszaforgatják a tőkét, de pl. szerény hazánkból inkább kimenekítik az anyabankba.
2. A hitel, ha túl sok van belőle kinn (márpedig a tartalékráta erre buzdít), akkor rengeteg, virtuális, nem létező pénz keletkezik. A nem létező pénzek értékét felbecsülni nehéz, vagyis gyakran ki fog derülni, hogy jahátazmégseúgyvan. Ergó egyes hitelek "bedőlnek".
3. A pénz nem fogja korrektül mérni a dolgok értékét. Miért? Mert virtuális pénzekkel fizetünk, amihez könnyen jutottunk. Az, hogy mi mihez és hogyan viszonyul, ezt a rendszert a hitel alapjaiban változtatja meg, mert nem csak a gyártó, a kereskedő, meg a logisztikát végzők akarnak majd megélni abból, hogy TV-t veszek, hanem a bank is.
Folyt. a következő cikkben.
A gazdaság 2.
Az előbb meghatároztam tehát a gazdaság szereplőit és a gazdaság egyik kulcsfogalmát, a hitelt. Most nézzük a gazdasági mechanizmusokat!
A gazdaságban az alapelem tehát a dolgozó. Bemegy dolgozni, elvan napi valahány órában, majd hazamegy és ha marad rá energiája még tesz-vesz. Miért mondom, hogyha marad rá? Azért, mert a cégek alapvető célja a profitmaximalizálás. És a cégben ülő egyébként sötét managerek úgy gondolják, hogy a cég akkor teljesít jól, ha a dolgozó kis béréért, még a sz*rt is kihajtja belőlük. Vagyis jönnek a túlórák, a nem fizetett ebédszünet és a többi. Azt persze ezek az emberek nem látják be (mert mérhetetlen fontos számukra, hogy ők kurva sokat dolgoznak és ezért kurva sokat is keresnek és hozzá még okosak, szépek és ügyesek is), hogy a munka hatásfoka, vagyis az, hogy mennyire produktív az a ledolgozott órák számával jelentősen romlik.
A 8 órás munkaidőt nem véletlen találták ki. A lényege az, hogy ha betartjuk, akkor emellett az embernek még simán van ideje 1 kis esti programra, amitől jól érzi magát és még csak elégedetlen se lesz. A pénzét megkapja, mert 8 órára szerződött, és ettől ő elégedett is lesz. Attól viszont nem, ha le van tojva és csak az a fontos, hogy valamelyik szűkagyú szerint kitalált határidő teljesíthető legyen, vagy legyen még 100 darab doboz, amit kamionra lehet rakni. A manager, mint dolgozó feladat az kéne legyen, hogy felméri, hogy mennyi az adott munkához szükséges munkaóra és aztán ezt a megfelelő 8 órás napokban beskálázva elosztja és ennek fényében szabja meg a határidőket.
Az emberek alapvető baja, hogy sietnek. És ez a sietség az, ami a dolgozók túlhajtásához vezet. Nem, nem kell sietni. Igenis meg kell tanulni türelmesnek lenni. Igenis meg kell tanulni, hogy sokkal fontosabb, hogy a munka jól legyen elvégezve. Arról ne is beszéljünk, hogy lehet, hogy az emberek, ha nem lennének túlóráztatva túlzott mértékben, akkor lehet, hogy beleférnének egy-egy határidőbe, egyszerűen mert nyugodtabbak, elégedettebbek és tudnak a munkájukra koncentrálni. Jó lenne, ha túl tudnának látni a vezetők a profiton és a számokon.
A másik problémája ezeknek az embereknek, hogy úgy gondolkodnak, hogy nem baj, ha nem bírja, majd kirúgom és felveszek másikat. Ez mellesleg mérhetetlen frusztráló, mert egyszerűen az ember bizonytalanságban él és ilyen formán lehet, hogy ideges lesz? Tényleg? Neeee. Pedig de. Aki pedig így dolgozik, sokféleképpen fog dolgozni, mondjuk hatékonyan biztos nem. Például egyes pénztáros állásokat kb. három havonta (próbaidőnként) cserélnek le, mert így olcsóbb. Aztán persze kupi van, tojnak bele és az egész olyan amilyen. (Utána még rájuk is akarják testálni, hogy loptak, vagy egyéb szép esetek.)
Nézzük mit gondol erről az állam. Az állam az, aki elvileg a szabályokat hozza. Az állam feladata lenne tehát, hogy ebben a kérdésben fokozatosan, lassan hasson a cégekre és elvegye a kedvüket az ilyesmitől. Alapvetően ma az állam ezt nem teszi meg. Nem ismeri fel, hogy neki ez a szerepe. Ehelyett ma az állam a gazdasági egyensúly helyett "profitmaximalizál". Azért tettem idézőjelek közé, mert ezt nagyon rosszul csinálja. Alapvetően az államban nincs pénz. Az állam költségvetése deficites és ez bevett dolog külföldön is.
Mit csinál ezért az állam? Vagy próbálja a deficitet pótolni, vagy hitelt vesz föl. Vagyis az állam olyan pénzekhez jut, a mi nevünkben, amiért mi még nem dolgoztunk meg, de ígéretet tesz rá, hogy mi majd meg fogunk. Nem nyúl hozzá az állami rendszerekhez, nem vizsgálja felül és nem optimalizálja őket. Sőt, ahol lehet a saját embereinek gazdasági érdekeit helyezi előtérbe. Nem korlátozza a bankok jogkörét, azt, hogy milyen mértékben veszik el az emberektől a pénzt, mert lássuk be a bankok jelenleg "szabadrablás" formájában egyszerűen elveszik az emberek pénzét. Az állam tehát a gazdasági egyensúlyt eddig nem kereste.
Mit csinál a bank? A bank semmi mást nem csinál, mint pénzt vesz el és pénzt oszt, hogy aztán azt jól visszaszedje. (Úúú, de megaszodntam) Na most. Az bank pénze több helyről származik. Egyrészt vannak magánemberek (dolgozók) és cégek, akik megtakarítanak, van másrészről egy saját felhalmozott tőke, harmadrészt a bank is tud hitelt felvenni. A bank tehát rengeteg helyről juthat pénzhez és rengeteg embernek adhat kölcsön pénzt. A bank gazdasági szerepe tehát igen jelentős, ha így tekintem, hiszen egy pénzelosztó funkciót tölt be (arbitrátor csúnya, idegen, mérnököknél használt kifejezéssel) Viszont mint arbitrátor a bank egy nagyon rossz elem, hiszen ő úgy igyekszik a pénzzel bánni, hogy nála a végén minél több legyen. A bankok azonban mára annyi tőkét felhalmoztak, hogy önálló gazdasági erőként vannak jelen.
Folyt. a következő cikkben.
A gazdaságban az alapelem tehát a dolgozó. Bemegy dolgozni, elvan napi valahány órában, majd hazamegy és ha marad rá energiája még tesz-vesz. Miért mondom, hogyha marad rá? Azért, mert a cégek alapvető célja a profitmaximalizálás. És a cégben ülő egyébként sötét managerek úgy gondolják, hogy a cég akkor teljesít jól, ha a dolgozó kis béréért, még a sz*rt is kihajtja belőlük. Vagyis jönnek a túlórák, a nem fizetett ebédszünet és a többi. Azt persze ezek az emberek nem látják be (mert mérhetetlen fontos számukra, hogy ők kurva sokat dolgoznak és ezért kurva sokat is keresnek és hozzá még okosak, szépek és ügyesek is), hogy a munka hatásfoka, vagyis az, hogy mennyire produktív az a ledolgozott órák számával jelentősen romlik.
A 8 órás munkaidőt nem véletlen találták ki. A lényege az, hogy ha betartjuk, akkor emellett az embernek még simán van ideje 1 kis esti programra, amitől jól érzi magát és még csak elégedetlen se lesz. A pénzét megkapja, mert 8 órára szerződött, és ettől ő elégedett is lesz. Attól viszont nem, ha le van tojva és csak az a fontos, hogy valamelyik szűkagyú szerint kitalált határidő teljesíthető legyen, vagy legyen még 100 darab doboz, amit kamionra lehet rakni. A manager, mint dolgozó feladat az kéne legyen, hogy felméri, hogy mennyi az adott munkához szükséges munkaóra és aztán ezt a megfelelő 8 órás napokban beskálázva elosztja és ennek fényében szabja meg a határidőket.
Az emberek alapvető baja, hogy sietnek. És ez a sietség az, ami a dolgozók túlhajtásához vezet. Nem, nem kell sietni. Igenis meg kell tanulni türelmesnek lenni. Igenis meg kell tanulni, hogy sokkal fontosabb, hogy a munka jól legyen elvégezve. Arról ne is beszéljünk, hogy lehet, hogy az emberek, ha nem lennének túlóráztatva túlzott mértékben, akkor lehet, hogy beleférnének egy-egy határidőbe, egyszerűen mert nyugodtabbak, elégedettebbek és tudnak a munkájukra koncentrálni. Jó lenne, ha túl tudnának látni a vezetők a profiton és a számokon.
A másik problémája ezeknek az embereknek, hogy úgy gondolkodnak, hogy nem baj, ha nem bírja, majd kirúgom és felveszek másikat. Ez mellesleg mérhetetlen frusztráló, mert egyszerűen az ember bizonytalanságban él és ilyen formán lehet, hogy ideges lesz? Tényleg? Neeee. Pedig de. Aki pedig így dolgozik, sokféleképpen fog dolgozni, mondjuk hatékonyan biztos nem. Például egyes pénztáros állásokat kb. három havonta (próbaidőnként) cserélnek le, mert így olcsóbb. Aztán persze kupi van, tojnak bele és az egész olyan amilyen. (Utána még rájuk is akarják testálni, hogy loptak, vagy egyéb szép esetek.)
Nézzük mit gondol erről az állam. Az állam az, aki elvileg a szabályokat hozza. Az állam feladata lenne tehát, hogy ebben a kérdésben fokozatosan, lassan hasson a cégekre és elvegye a kedvüket az ilyesmitől. Alapvetően ma az állam ezt nem teszi meg. Nem ismeri fel, hogy neki ez a szerepe. Ehelyett ma az állam a gazdasági egyensúly helyett "profitmaximalizál". Azért tettem idézőjelek közé, mert ezt nagyon rosszul csinálja. Alapvetően az államban nincs pénz. Az állam költségvetése deficites és ez bevett dolog külföldön is.
Mit csinál ezért az állam? Vagy próbálja a deficitet pótolni, vagy hitelt vesz föl. Vagyis az állam olyan pénzekhez jut, a mi nevünkben, amiért mi még nem dolgoztunk meg, de ígéretet tesz rá, hogy mi majd meg fogunk. Nem nyúl hozzá az állami rendszerekhez, nem vizsgálja felül és nem optimalizálja őket. Sőt, ahol lehet a saját embereinek gazdasági érdekeit helyezi előtérbe. Nem korlátozza a bankok jogkörét, azt, hogy milyen mértékben veszik el az emberektől a pénzt, mert lássuk be a bankok jelenleg "szabadrablás" formájában egyszerűen elveszik az emberek pénzét. Az állam tehát a gazdasági egyensúlyt eddig nem kereste.
Mit csinál a bank? A bank semmi mást nem csinál, mint pénzt vesz el és pénzt oszt, hogy aztán azt jól visszaszedje. (Úúú, de megaszodntam) Na most. Az bank pénze több helyről származik. Egyrészt vannak magánemberek (dolgozók) és cégek, akik megtakarítanak, van másrészről egy saját felhalmozott tőke, harmadrészt a bank is tud hitelt felvenni. A bank tehát rengeteg helyről juthat pénzhez és rengeteg embernek adhat kölcsön pénzt. A bank gazdasági szerepe tehát igen jelentős, ha így tekintem, hiszen egy pénzelosztó funkciót tölt be (arbitrátor csúnya, idegen, mérnököknél használt kifejezéssel) Viszont mint arbitrátor a bank egy nagyon rossz elem, hiszen ő úgy igyekszik a pénzzel bánni, hogy nála a végén minél több legyen. A bankok azonban mára annyi tőkét felhalmoztak, hogy önálló gazdasági erőként vannak jelen.
Folyt. a következő cikkben.
A gazdaság 1.
Régen elfeledett szokásom elevenítem most fel, filozofálni, elmélkedni fogok egy témáról. Hosszabban. Most a téma: A gazdaság - villamosmérnök szemmel.
Alapvetően a múltban is gyakran kritizáltam a gazdaságot, a szabályait, azt, ahogy az egész működik. A kritikáim hátterében általában igazságtalanságok, túlzások és hasonló tényezők voltak. Most a gazdaságot, mint egész rendszert szeretném kicsit áttekinteni.
Nézzük mi a gazdaság? A gazdaság egy olyan pénzügyi alapokon nyugvó rendszer, amelyben a dolgok értékét a pénz, mint fizető és értékmérő eszköz határozza meg. A gazdaságnak vannak szereplői, klasszikusan: dolgozó/munkás, cég, állam, bank. Az egyes szereplőkre megfelelő jellemvonások jellemzőek, nézzük meg ezeket.
A dolgozó/munkás a gazdaság legfontosabb eleme. Ő állítja elő a gazdaságban az értéket. Hogy úgy mondjam finoman fogalmazva az egyetlen ökör, aki miatt az egész van és az egész működik. A dolgozó a munkáját és idejét áldozza azért, hogy ezután ebből a gazdaság többi szereplője elvegye azt, amiről úgy gondolja, hogy neki az jár. A dolgozó egy részről kap fizetést a cégtől (persze a megtermelt munka értékénél kevesebbet), adózik az állam bácsinak, megtakarít/hitelt fizet a banknál.
A dolgozó pénzét (kiadásait) négy részre lehet osztani: napi megélhetéshez szükséges pénz (1 hónapon belül használja fel), rövidtávú célokra szánt pénz (egy éven belül használja fel, pl. karácsonykor, ajándékokra, nyaralásra, egyebekre), középtávú célokra szánt pénz (mondjuk 3-5 éven belül használja fel, tipikus példa: autót vesz), hosszútávú célokra szánt pénz (kifejezetten hosszútávon, mondjuk 10 éves távlatban használt pénz, mint előtakarékosság, nyugdíjpénztár, lakásvétel).
A célok tekintetében persze nem mindig, minden cél van jelen és persze közel sem optimálisan kezelik az emberek a pénzüket ilyen téren. Ez alapvetően addig nem baj, amíg a napi megélhetés és a rövidtávú célok kifizethetőek. A probléma ott kezdődik, amikor ezek közül valamelyikhez hitelt kell felvenni. Erről azonban később. A dolgozó célja mindig a megélhetés.
A cég mint olyan egy "virtuális ember", jogi értelemben különleges adottságokkal rendelkezik. Például lehetnek dolgozói, szerződhet és törvények egész sora védi. Az adózása is más. A cég pénzét szintén négy részre lehet osztani, de a súlyok teljesen mások. Hogy érezzük, a cég életének napi költségeiben pl. nincs bevásárlás, viszont vannak eszközszükségletek, melyek egy része inkább a rövidtávú célokra szánt pénzhez sorolható. Vagyis a napi költségek minimálisak, míg a rövid és középtávú költségek jelentősek. A cégek hosszú távú célokra nem nagyon tudnak tervezni, mégis a hitel miatt igen jelentős hosszútávú költségeik vannak. A cégek célja mindig a profitmaximalizálás.
Mi az állam? Az állam egy erőszakszervezet, aki kikényszeríti lakóiból, hogy az államkasszába fizessenek be jó sok pénzt, amiből aztán az állam az éves működését finanszírozza. Az éves működés költségei között szerepel az állami dolgozók fizetése, szociális rendszer, nyugdíj rendszer, egészségügy, hadügy és még sok minden. Az állam akkor tud működni jól, ha a működéshez szükséges költségek az adókból előállnak. Az állam feladata ugyanakkor a rend fenntartása és a gazdasági egyensúly megteremtése. Ezt külső szabályozó erőként tudja elérni. Mi a gazdasági egyensúly? A gazdaság olyan helyzete, amiben a mérleg közel nulla, de mégis mindenki nagyjából a céljainál van.
Végül pedig van a bank. A bank egy speciális szereplő a gazdaságban. Ő kezeli a pénzt. Összegyűjti, cégként viselkedve befekteti és kezeli. A bank az, aki a gazdaság egyetlen olyan szereplője, aki könnyedén tud tőkét kovácsolni magának, hiszen nincs más dolga, mint elérni, hogy az emberek megtakarításaikat oda vigyék. A bank alapvetően a gazdasági hitelek forrása, melynek feltételeit szinte önhatalmúlag szabja meg, amennyiben ezt az állam nem korlátozza. A bank célja ugyanaz, mint a cégeké: profitmaximalizálás.
Egy tisztázandó fogalom maradt, mielőtt rátérhetnék a gazdasági rendszer elemzésére: mi az a hitel?
A hitel az egy lehetőség. Valaki, akinek van pénze (manapság tipikusan a bank az), ad nekem pénzt, amennyire szükségem van. Ez a pénz olyan pénz, amiért én még nem dolgoztam meg. De megígérem a banknak, hogy megfogok és visszafizetem azt neki. Erre a bank azt mondja, hogy jól van fiam, de nekem ebben nincs üzlet! Nekem az az üzlet, ha te többet fizetsz vissza, mint amennyit felvettél, mert hát a pénz a szemétje értéktelenedik, meg még nekem is élni kell valamiből, hát fizess nekem kamatot. És a bank megszabja, hogy mennyit akar viszontlátni. Tehát a hitel olyan pénz, amiért nem dolgoztunk meg, de türelmetlenek vagyunk és felvállaljuk azt, hogy mi többet is hajlandóak vagyunk fizetni, csak jussunk hozzá a pénzhez azonnal.
Folyt. a következő cikkben.
Alapvetően a múltban is gyakran kritizáltam a gazdaságot, a szabályait, azt, ahogy az egész működik. A kritikáim hátterében általában igazságtalanságok, túlzások és hasonló tényezők voltak. Most a gazdaságot, mint egész rendszert szeretném kicsit áttekinteni.
Nézzük mi a gazdaság? A gazdaság egy olyan pénzügyi alapokon nyugvó rendszer, amelyben a dolgok értékét a pénz, mint fizető és értékmérő eszköz határozza meg. A gazdaságnak vannak szereplői, klasszikusan: dolgozó/munkás, cég, állam, bank. Az egyes szereplőkre megfelelő jellemvonások jellemzőek, nézzük meg ezeket.
A dolgozó/munkás a gazdaság legfontosabb eleme. Ő állítja elő a gazdaságban az értéket. Hogy úgy mondjam finoman fogalmazva az egyetlen ökör, aki miatt az egész van és az egész működik. A dolgozó a munkáját és idejét áldozza azért, hogy ezután ebből a gazdaság többi szereplője elvegye azt, amiről úgy gondolja, hogy neki az jár. A dolgozó egy részről kap fizetést a cégtől (persze a megtermelt munka értékénél kevesebbet), adózik az állam bácsinak, megtakarít/hitelt fizet a banknál.
A dolgozó pénzét (kiadásait) négy részre lehet osztani: napi megélhetéshez szükséges pénz (1 hónapon belül használja fel), rövidtávú célokra szánt pénz (egy éven belül használja fel, pl. karácsonykor, ajándékokra, nyaralásra, egyebekre), középtávú célokra szánt pénz (mondjuk 3-5 éven belül használja fel, tipikus példa: autót vesz), hosszútávú célokra szánt pénz (kifejezetten hosszútávon, mondjuk 10 éves távlatban használt pénz, mint előtakarékosság, nyugdíjpénztár, lakásvétel).
A célok tekintetében persze nem mindig, minden cél van jelen és persze közel sem optimálisan kezelik az emberek a pénzüket ilyen téren. Ez alapvetően addig nem baj, amíg a napi megélhetés és a rövidtávú célok kifizethetőek. A probléma ott kezdődik, amikor ezek közül valamelyikhez hitelt kell felvenni. Erről azonban később. A dolgozó célja mindig a megélhetés.
A cég mint olyan egy "virtuális ember", jogi értelemben különleges adottságokkal rendelkezik. Például lehetnek dolgozói, szerződhet és törvények egész sora védi. Az adózása is más. A cég pénzét szintén négy részre lehet osztani, de a súlyok teljesen mások. Hogy érezzük, a cég életének napi költségeiben pl. nincs bevásárlás, viszont vannak eszközszükségletek, melyek egy része inkább a rövidtávú célokra szánt pénzhez sorolható. Vagyis a napi költségek minimálisak, míg a rövid és középtávú költségek jelentősek. A cégek hosszú távú célokra nem nagyon tudnak tervezni, mégis a hitel miatt igen jelentős hosszútávú költségeik vannak. A cégek célja mindig a profitmaximalizálás.
Mi az állam? Az állam egy erőszakszervezet, aki kikényszeríti lakóiból, hogy az államkasszába fizessenek be jó sok pénzt, amiből aztán az állam az éves működését finanszírozza. Az éves működés költségei között szerepel az állami dolgozók fizetése, szociális rendszer, nyugdíj rendszer, egészségügy, hadügy és még sok minden. Az állam akkor tud működni jól, ha a működéshez szükséges költségek az adókból előállnak. Az állam feladata ugyanakkor a rend fenntartása és a gazdasági egyensúly megteremtése. Ezt külső szabályozó erőként tudja elérni. Mi a gazdasági egyensúly? A gazdaság olyan helyzete, amiben a mérleg közel nulla, de mégis mindenki nagyjából a céljainál van.
Végül pedig van a bank. A bank egy speciális szereplő a gazdaságban. Ő kezeli a pénzt. Összegyűjti, cégként viselkedve befekteti és kezeli. A bank az, aki a gazdaság egyetlen olyan szereplője, aki könnyedén tud tőkét kovácsolni magának, hiszen nincs más dolga, mint elérni, hogy az emberek megtakarításaikat oda vigyék. A bank alapvetően a gazdasági hitelek forrása, melynek feltételeit szinte önhatalmúlag szabja meg, amennyiben ezt az állam nem korlátozza. A bank célja ugyanaz, mint a cégeké: profitmaximalizálás.
Egy tisztázandó fogalom maradt, mielőtt rátérhetnék a gazdasági rendszer elemzésére: mi az a hitel?
A hitel az egy lehetőség. Valaki, akinek van pénze (manapság tipikusan a bank az), ad nekem pénzt, amennyire szükségem van. Ez a pénz olyan pénz, amiért én még nem dolgoztam meg. De megígérem a banknak, hogy megfogok és visszafizetem azt neki. Erre a bank azt mondja, hogy jól van fiam, de nekem ebben nincs üzlet! Nekem az az üzlet, ha te többet fizetsz vissza, mint amennyit felvettél, mert hát a pénz a szemétje értéktelenedik, meg még nekem is élni kell valamiből, hát fizess nekem kamatot. És a bank megszabja, hogy mennyit akar viszontlátni. Tehát a hitel olyan pénz, amiért nem dolgoztunk meg, de türelmetlenek vagyunk és felvállaljuk azt, hogy mi többet is hajlandóak vagyunk fizetni, csak jussunk hozzá a pénzhez azonnal.
Folyt. a következő cikkben.
2010. október 31., vasárnap
2010. október 29., péntek
Órán
Tegnap órán Endre beszámolt. Így: 5-6-7. Erre megkérdeztem Timit, hogy mi az az 5-6-7?Na mi? Lappangási idő!
(Volt még valami, de azt majd Pici_leány, mert én jól elfelejtettem.)
(Volt még valami, de azt majd Pici_leány, mert én jól elfelejtettem.)
2010. október 27., szerda
büszke
Büszke vagyok magamra.
Elmentem táncolni. Baden-Badenba. Társastáncos buliba. Két fiú istápolásába vett, egy amolyan kezdőszerű képződmény (de biztos egyébként haladó, csak bizonytalan), egy meg nagyon ügyi volt.
És én is egész ügyi voltam.
Láttam és táncoltam olyat, hogy "disco-fox". Ne is kérdezzétek.
Mikor megérkeztem, egy fiú megbabonázva nézte a swing-cipőmet. Öööö. Ja, és a két fiú majdhogynem kiröhögött a boogie-val. Nem nagyon hitték el, hogy olyan van. :-P
Hazafelé az egyik setét kanyarban (Baden-Baden "belvárosában", ha olyan egyáltalán van) a fényszóróm egy rókára vetült, aki ettől sarkon fordult, és visszament a fák közé. Láttam élőben rókát! Tök helyes volt! És még el se ütöttem. Igazi heppiend... :-)
Ja, és mivel mazsola vagyok, fizettem a parkolásért (legközelebb majd felmegyek az utcába, kikérdeztem a fiatalembereket, hogy mi a teendő). Parkolóház. Képzelhetitek. Kész voltam. De megcsináltam, és még csak meg se húztam a kocsit, fizettem is, meg minden. Öhh. Eseménydús este.
Most megyek zuhanyozni és aludni. Nektek is jóéjt!
Elmentem táncolni. Baden-Badenba. Társastáncos buliba. Két fiú istápolásába vett, egy amolyan kezdőszerű képződmény (de biztos egyébként haladó, csak bizonytalan), egy meg nagyon ügyi volt.
És én is egész ügyi voltam.
Láttam és táncoltam olyat, hogy "disco-fox". Ne is kérdezzétek.
Mikor megérkeztem, egy fiú megbabonázva nézte a swing-cipőmet. Öööö. Ja, és a két fiú majdhogynem kiröhögött a boogie-val. Nem nagyon hitték el, hogy olyan van. :-P
Hazafelé az egyik setét kanyarban (Baden-Baden "belvárosában", ha olyan egyáltalán van) a fényszóróm egy rókára vetült, aki ettől sarkon fordult, és visszament a fák közé. Láttam élőben rókát! Tök helyes volt! És még el se ütöttem. Igazi heppiend... :-)
Ja, és mivel mazsola vagyok, fizettem a parkolásért (legközelebb majd felmegyek az utcába, kikérdeztem a fiatalembereket, hogy mi a teendő). Parkolóház. Képzelhetitek. Kész voltam. De megcsináltam, és még csak meg se húztam a kocsit, fizettem is, meg minden. Öhh. Eseménydús este.
Most megyek zuhanyozni és aludni. Nektek is jóéjt!
2010. október 26., kedd
na
Na, ma délután/este meló után elmentem sétálni egy félórát, hazajöttem, sütöttem muffint Szerintem szar lett, de még csak azt láttam belőle, hogy beleragadt a formába, és cafrangokat kóstoltam, és hát izé. (értitek, cafrangokat... :-P). Otthon azért minden egyszerűbb volt... :-)
---
Update: egyáltalán nem szar. Enyhén fahéjas, mogyoródarabokkal. Megkenve ánizsos meggylekvárral. Hmmm. :-)
---
Update: egyáltalán nem szar. Enyhén fahéjas, mogyoródarabokkal. Megkenve ánizsos meggylekvárral. Hmmm. :-)
2010. október 25., hétfő
azóta
A múlt héten aztán kipakoltam szépen lassan mindent, meg szereztem magamnak USB-s Wifi-vevőt (mert csak így van net, nincs kábeles). Ez se volt egy egyszerű eset, de sebaj. Legalább voltam ezen a Shopping Cité nevű okádék helyen is. Ez egy bevásárlóközpont Baden-Baden peremén. Nincs benne semmi extra, viszont a Media Markt sem fogadta el a bankkártyáimat. Úgyhogy KP kellett fizetni, és utána egész héten számolgattam a lóvém, hogy legalább ebédet tudjak venni magamnak. A vacsorára nem volt gondom, Anya adott velem két nagy doboznyi kaját! :-)
Aztán a hétvégén szombaton kómába estem. Egész nap csak fetrengtem, meg alusztam, attól függetlenül, hogy az volt a nagy terv, hogy szombaton elmegyek táncolni. Nem mentem, annál is kevésbé, mert olyan iszonyatos térdfájásom volt, hogy azzal tuti nem is tudtam volna táncolni.
Aztán vasárnap tettre készen ébredtem. Sütöttem finom (!) rántottát magamnak, aztán felkerekedtem, és elmentem Freiburgba. Nem is volt rossz, de az biztos, hogy legközelebb a városlátogatásaimat max. szombaton kell megejtenem, mert vasárnap egyáltalán nincs mozgás, az egész hely ki van halva, egy bolt sincs nyitva, és különben is. Síri csönd és hullaszag. Na mindegy. Majd városba szombaton kell menjek, és vasárnap lehet túrázni (feltéve, hogy jó idő lesz...)
Freiburg egyébként jó hely nagyon, nekem tetszett, a kihaltság ellenére is. Szép. De odajutni nem a legegyszerűbb, és nem is olcsó. Legközelebb autóval kell menni, és kész. Kész. Ez van.
Ma meg meg kellett állapítanom, hogy most már hivatalosan is be vagyok fordulva. Még csak kedvem sincs sehova menni, nemhogy bármiért keresztbe tenni akármilyen fű- vagy szalmaszálakat. Remélem, még addig elmúlik ez a borzasztó kedvetlenség, míg itt vagyok, és valami életet csiholok itt magamnak, mert bár tényleg szuper az a tény, hogy végre egyedül lehetek "itthon", azaz meló után a lakásban, de ez nem természetes, hogy sehova nem járok meló után, csak max. kaját venni. Nem vall rám, és nem is esik jól, de közben meg nincs is kedvem semmihez. Ez határozottan rossz fejlemény...
Aztán a hétvégén szombaton kómába estem. Egész nap csak fetrengtem, meg alusztam, attól függetlenül, hogy az volt a nagy terv, hogy szombaton elmegyek táncolni. Nem mentem, annál is kevésbé, mert olyan iszonyatos térdfájásom volt, hogy azzal tuti nem is tudtam volna táncolni.
Aztán vasárnap tettre készen ébredtem. Sütöttem finom (!) rántottát magamnak, aztán felkerekedtem, és elmentem Freiburgba. Nem is volt rossz, de az biztos, hogy legközelebb a városlátogatásaimat max. szombaton kell megejtenem, mert vasárnap egyáltalán nincs mozgás, az egész hely ki van halva, egy bolt sincs nyitva, és különben is. Síri csönd és hullaszag. Na mindegy. Majd városba szombaton kell menjek, és vasárnap lehet túrázni (feltéve, hogy jó idő lesz...)
Freiburg egyébként jó hely nagyon, nekem tetszett, a kihaltság ellenére is. Szép. De odajutni nem a legegyszerűbb, és nem is olcsó. Legközelebb autóval kell menni, és kész. Kész. Ez van.
Ma meg meg kellett állapítanom, hogy most már hivatalosan is be vagyok fordulva. Még csak kedvem sincs sehova menni, nemhogy bármiért keresztbe tenni akármilyen fű- vagy szalmaszálakat. Remélem, még addig elmúlik ez a borzasztó kedvetlenség, míg itt vagyok, és valami életet csiholok itt magamnak, mert bár tényleg szuper az a tény, hogy végre egyedül lehetek "itthon", azaz meló után a lakásban, de ez nem természetes, hogy sehova nem járok meló után, csak max. kaját venni. Nem vall rám, és nem is esik jól, de közben meg nincs is kedvem semmihez. Ez határozottan rossz fejlemény...
múlt hétvége
Tehát. Múlt hétvége.
Pénteken szépen beültem a bérautóba, és elgurultam vele a frankfurti reptérig. Egészen odáig nem is volt gond. Az idő szar volt, de még elviselhető.
Aztán ott, már a reptéren, egy helyen elrontottam a sávot, úgyhogy bekerültem egy parkolóházba, ahonnan csak nem kis kínlódás árán tudtam szabadulni. Jó. Mindegy, túléltem, és végül le is adtam végre a hiperszuper, modern kütyüt (kis szürke VW Polo). Háhh.
A repülőút eseménytelenül telt, de a kapuig eljutni nem volt semmi. Valahogy minden összeesküdött aznap (és azóta is, de ezt csak csöndesen jegyzem meg). Mindegy. Végre otthon voltam. Bementem az irodába, elintéztem a papírokat, aztán elmentem haza. Ott lerogytam, ettem hazai kosztot és élveztem, hogy otthon lehetek (ahol mindent tudok, mi hol van, és minden az enyém, nem idegen...)
Szombaton felkeltem, elmentem a fodrászhoz, akivel megint jót dumáltunk, míg levágta a hajam, aztán elmentem az órában elemet cserélni, beszabadultam a Rossmann-ba, ahol jól ismert dolgok voltak, juhé, míg Anya jött, aztán még együtt elintéztünk ezt-azt. Ő közben megvette a közértes beszerzéseket nekem, hála istennek, úgyhogy ezután hazamentünk, és nekiálltam pakolni. És pakoltam. És pakoltam. És pakoltam.
Este aztán már csak TV-ztem, aztán mentem aludni, mert vasárnap keltem hatkor, pakoltam, pakoltam, reggeliztem is kicsit, aztán elindultam kb. 8 után valamivel, hogy felszedjem a főnökömet. Hogy hol? Valami Szabadság-hegyen vagy hol lakik, Mártonhegyi út, ha ez mond valamit. Blöe. Forgalom az egyáltalán nem volt, így vasárnap reggel, de szerencse, hogy volt navim, mert több helyen is elvétettem az utcát. De nyugodt voltam, mert tudtam, hogy kell lenni még lehetőségnek, hogy felmehessek a hegyre, nem is tévedtem. Na mindegy. Navi felvitt a hegyre, de enyhén leizzadtam kétszer-háromszor, mire megérkeztem. Ott fönt az utca kb. 35-40 fokban emelkedik, és kanyarog mint állat. Kösz. Enyhén pánikos voltam, mire felértem, de sebaj. Megtettem, elhoztam Burakot. Ő beszállt, és mutatta az utat az autópályára (így már egyszerűnek tűnt, lefelé a hegyről, bár kicsit úgy éreztem magam, hogy a kocsi orra mindjárt beleáll a földbe, vagy mint a hullámvasúton lefelé...
Aztán már eseménytelenül telt a nap. 10 körül éhes lettem, akkor megálltunk egy helyen, én átültem az anyósülésre, és ettem egy szendvicset, ezalatt Burak vezetett, hogy addig is haladjunk, aztán visszavettem a kormányt, és száguldottunk tovább. Végül egészen Németországig én vezettem (az első német pihenőig, ahol kajálni is lehetett). Burak ott megkajált (nekem volt még szendvicsem), aztán onnan már ő vezetett. Összesen olyan 6 órát vezettem, enyhén elfáradtam addigra. Az idő csak Ausztriában volt esős, de az sem nagyon. Az igazi ítéletidő Németországban jött, szerencsére akkor már nem én vezettem. De más baj is volt a német határtól. Dugó dugó hátán. Útépítések és balesetek miatt. Végig. A Salzburg-München, München-Stuttgart, Stuttgart-Karlsruhe, Karlsruhe-Bühl útvonalak voltak gázosak. Azaz végig. :-P
Végül aztán este fél 10-kor voltam kész a lakásba való felpakolással, akkor ültem le szusszanni. Burak elvitte magát a szállodájába, aztán én hazavezettem, aztán olyan 3,5 fordulóval felhoztam ide a cuccokat. Most már jó, van saját takaróm-párnám, meg itt vannak a téli ruháim, meg minden. :-) Ja, a számítógépem is.
Pénteken szépen beültem a bérautóba, és elgurultam vele a frankfurti reptérig. Egészen odáig nem is volt gond. Az idő szar volt, de még elviselhető.
Aztán ott, már a reptéren, egy helyen elrontottam a sávot, úgyhogy bekerültem egy parkolóházba, ahonnan csak nem kis kínlódás árán tudtam szabadulni. Jó. Mindegy, túléltem, és végül le is adtam végre a hiperszuper, modern kütyüt (kis szürke VW Polo). Háhh.
A repülőút eseménytelenül telt, de a kapuig eljutni nem volt semmi. Valahogy minden összeesküdött aznap (és azóta is, de ezt csak csöndesen jegyzem meg). Mindegy. Végre otthon voltam. Bementem az irodába, elintéztem a papírokat, aztán elmentem haza. Ott lerogytam, ettem hazai kosztot és élveztem, hogy otthon lehetek (ahol mindent tudok, mi hol van, és minden az enyém, nem idegen...)
Szombaton felkeltem, elmentem a fodrászhoz, akivel megint jót dumáltunk, míg levágta a hajam, aztán elmentem az órában elemet cserélni, beszabadultam a Rossmann-ba, ahol jól ismert dolgok voltak, juhé, míg Anya jött, aztán még együtt elintéztünk ezt-azt. Ő közben megvette a közértes beszerzéseket nekem, hála istennek, úgyhogy ezután hazamentünk, és nekiálltam pakolni. És pakoltam. És pakoltam. És pakoltam.
Este aztán már csak TV-ztem, aztán mentem aludni, mert vasárnap keltem hatkor, pakoltam, pakoltam, reggeliztem is kicsit, aztán elindultam kb. 8 után valamivel, hogy felszedjem a főnökömet. Hogy hol? Valami Szabadság-hegyen vagy hol lakik, Mártonhegyi út, ha ez mond valamit. Blöe. Forgalom az egyáltalán nem volt, így vasárnap reggel, de szerencse, hogy volt navim, mert több helyen is elvétettem az utcát. De nyugodt voltam, mert tudtam, hogy kell lenni még lehetőségnek, hogy felmehessek a hegyre, nem is tévedtem. Na mindegy. Navi felvitt a hegyre, de enyhén leizzadtam kétszer-háromszor, mire megérkeztem. Ott fönt az utca kb. 35-40 fokban emelkedik, és kanyarog mint állat. Kösz. Enyhén pánikos voltam, mire felértem, de sebaj. Megtettem, elhoztam Burakot. Ő beszállt, és mutatta az utat az autópályára (így már egyszerűnek tűnt, lefelé a hegyről, bár kicsit úgy éreztem magam, hogy a kocsi orra mindjárt beleáll a földbe, vagy mint a hullámvasúton lefelé...
Aztán már eseménytelenül telt a nap. 10 körül éhes lettem, akkor megálltunk egy helyen, én átültem az anyósülésre, és ettem egy szendvicset, ezalatt Burak vezetett, hogy addig is haladjunk, aztán visszavettem a kormányt, és száguldottunk tovább. Végül egészen Németországig én vezettem (az első német pihenőig, ahol kajálni is lehetett). Burak ott megkajált (nekem volt még szendvicsem), aztán onnan már ő vezetett. Összesen olyan 6 órát vezettem, enyhén elfáradtam addigra. Az idő csak Ausztriában volt esős, de az sem nagyon. Az igazi ítéletidő Németországban jött, szerencsére akkor már nem én vezettem. De más baj is volt a német határtól. Dugó dugó hátán. Útépítések és balesetek miatt. Végig. A Salzburg-München, München-Stuttgart, Stuttgart-Karlsruhe, Karlsruhe-Bühl útvonalak voltak gázosak. Azaz végig. :-P
Végül aztán este fél 10-kor voltam kész a lakásba való felpakolással, akkor ültem le szusszanni. Burak elvitte magát a szállodájába, aztán én hazavezettem, aztán olyan 3,5 fordulóval felhoztam ide a cuccokat. Most már jó, van saját takaróm-párnám, meg itt vannak a téli ruháim, meg minden. :-) Ja, a számítógépem is.
Gyors összefoglalás
A múlt hét zenéje...
Queen: I'm Going Slightly Mad
és a tegnapé:
Gina G - Ooh Ahh... Just A Little Bit
Queen: I'm Going Slightly Mad
és a tegnapé:
Gina G - Ooh Ahh... Just A Little Bit
2010. október 23., szombat
We'll Make Hay As The Sun Shines
Az előző poszthoz kapcsolódóan - A nap zenéje: Billy Merrin - We'll Make Hay As The Sun Shines
2010. október 20., szerda
közkívánatra
Közkívánatra poszt. Megérkeztem. Most csak röviden. Hosszan majd akkor, ha lesz rendes netem. (azt várhatjátok, ha-ha! :-P)
Minden OK, túlélés kipipálva, számítógép is túlélte. Már csak netet kell csiholni és minden rendben lesz. Azon még dolgozom. Azért hiányzik, hogy nem volt hétvégém. Majd most.
És záros határidőn belül muszáj valamilyen tánclehetőséget találnom, különben totál befordulok (és azt Ti sem akarhatjátok...).
Minden OK, túlélés kipipálva, számítógép is túlélte. Már csak netet kell csiholni és minden rendben lesz. Azon még dolgozom. Azért hiányzik, hogy nem volt hétvégém. Majd most.
És záros határidőn belül muszáj valamilyen tánclehetőséget találnom, különben totál befordulok (és azt Ti sem akarhatjátok...).
2010. október 17., vasárnap
2010. október 16., szombat
2010. október 12., kedd
haza
Hétvégén jövök haza. De senki ne örüljön. Pénteken jövök, vasárnap indulok is vissza - kocsival. Szuper. Ez azt jelenti, hogy kihagyom a szombat estét - nektek jó táncolást meg szórakozást, HA indul valaki ;-) a versenyen, akkor messziről is drukk-drukk.
Ti is drukkoljatok, hogy éljen túl a hétvégét. Kicsit zsúfolt lesz. De sebaj.
Amúgy minden rendben. Ma már normális munkanapnak éreztem a napot - legalább a felét bosszankodva töltöttem! :-) Sok a meló, és még csak nem is tudjuk, hogy hol és hogy fogjunk hozzá, mert senki nem mondja, hogy most mi van. Ketten vagyunk a projektben beszerzési oldalról, vak vezet világtalant. :-) Amúgy amikor elkezdtünk arról beszélni, hogy akkor ide kéne jönni, mi a feladat, akkor úgy volt, hogy egyedül csinálok három platformot. Most a háromból kettőt csinálok, aminek mindkettőnek két verziója van. És enyémek a fontos alkatrészek. A másik fiú csinálja a darabszámilag kb. ugyanannyi egyéb csetreszt, és felvettek még egy embert a harmadik platformhoz. Kérdem én, ezek hogy gondolták, hogy én egyedül ezt mindent? Na sebaj. Nincs itt semmi gond. Majd valami lesz.
Amúgy múlt héten ablaknyitáskor megzavartam itt egy vadászó denevért, voltam a hétvégén Baden-Badenban, és felfedezem lassan a környéket, meg hogy mi hol van. És bármilyen jól össze is barátkoztam a bérautóval (not!), fene gondolta volna, de már várom a Töfivel való találkozást. Azért ez a kisautó nem annyira jó, benzines is, meg minden. De ez a minden nap autóvezetés gáz. És kezdem azt is érezni, hogy mintha még az átlagosnál is gyorsabban kezdem nyomni a németet. Ez már beteg, vagy beteg?
Amúgy minden rendben van még mindig. Kollegák segítőkészek, rendesek, kezdünk összerázódni. Házinéni még mindig jó fej (szinte anyám helyett anyám), és lakáska is jó.
Találkozni nem tudom, kivel mikor, de ezen a hétvégén nem hiszem. Esetleg péntek este, ha. Van valami péntek este?
Ti is drukkoljatok, hogy éljen túl a hétvégét. Kicsit zsúfolt lesz. De sebaj.
Amúgy minden rendben. Ma már normális munkanapnak éreztem a napot - legalább a felét bosszankodva töltöttem! :-) Sok a meló, és még csak nem is tudjuk, hogy hol és hogy fogjunk hozzá, mert senki nem mondja, hogy most mi van. Ketten vagyunk a projektben beszerzési oldalról, vak vezet világtalant. :-) Amúgy amikor elkezdtünk arról beszélni, hogy akkor ide kéne jönni, mi a feladat, akkor úgy volt, hogy egyedül csinálok három platformot. Most a háromból kettőt csinálok, aminek mindkettőnek két verziója van. És enyémek a fontos alkatrészek. A másik fiú csinálja a darabszámilag kb. ugyanannyi egyéb csetreszt, és felvettek még egy embert a harmadik platformhoz. Kérdem én, ezek hogy gondolták, hogy én egyedül ezt mindent? Na sebaj. Nincs itt semmi gond. Majd valami lesz.
Amúgy múlt héten ablaknyitáskor megzavartam itt egy vadászó denevért, voltam a hétvégén Baden-Badenban, és felfedezem lassan a környéket, meg hogy mi hol van. És bármilyen jól össze is barátkoztam a bérautóval (not!), fene gondolta volna, de már várom a Töfivel való találkozást. Azért ez a kisautó nem annyira jó, benzines is, meg minden. De ez a minden nap autóvezetés gáz. És kezdem azt is érezni, hogy mintha még az átlagosnál is gyorsabban kezdem nyomni a németet. Ez már beteg, vagy beteg?
Amúgy minden rendben van még mindig. Kollegák segítőkészek, rendesek, kezdünk összerázódni. Házinéni még mindig jó fej (szinte anyám helyett anyám), és lakáska is jó.
Találkozni nem tudom, kivel mikor, de ezen a hétvégén nem hiszem. Esetleg péntek este, ha. Van valami péntek este?
Érdekes
Az ember lánya néhanapján felvesz egy szoknyát, és egyből előreengedik a villamoson, az ellenőr meg jó utat kíván. (És ma - még - senki sem lökött föl)
2010. október 10., vasárnap
2010. október 9., szombat
2010. október 5., kedd
Nyugalom
Ha izgulnátok. Messze vagyok a timföld átszakadástól. Itt minden rendben. Akit érdekel itt egy térkép, ezen látszik, hogy hol volt a szakadás. Én a térkép jobb szélénél dolgozom és onnan még keletebbre lakom.
Nagyobb térképre váltás
Nagyobb térképre váltás
2010. október 4., hétfő
hétvége és egyebek
Extrák az autóban, amikhez hozzá tudnék szokni: tolatóradar, fűtött visszapillantó tükrök.
Extrák az itt tartózkodásban, amikhez szintén hozzá tudnék szokni: csak az enyém a fürdőszoba! Csend van a lakásban. Nincs őrült forgalom az ablak alatt, a levegőt harapni lehet.
Extrák, amiket kihagynék: ha ablakot nyitok, bekukkant az élővilág. Nincs kád. Furák a ház zajai (de ehhez majd hozzászokom). Mindenhova csak autóval lehet menni.
Amúgy jó volt a hétvége. Szombaton felhős volt az idő, esett vagy csepergett, és hideg is volt Be voltam zárva. Ez se volt egyébként rossz, csak nem tesz jót a megerősödésemnek.
Vasárnap csodálatos idő volt, hasonlatos a péntekihez. Sütött a nap és kimondottan meleg volt. Meleg! Sütött a nap! Iiiilyen jó volt! :-) Délelőtt lebattyogtam a főútra meg a faluba (Sinzheim), hogy menézzem, mi van ott, de semmi kihagyhatatlan. Megszédültem a sok oxigéntől, úgyhogy ebéd előtt szundítottam egyet (mint a ledobott darab kő), ebéd után pedig fogtam magam, és felbattyogtam a hegyre.
Fremersberg, 524,6 méter magas, és egy a domboldalban cikk-cakk felfelé haladó lankás turistaút vezet fel. Kicsit kevesebb, mint 1,5 órába telt felsétálni, és kicsit több, mint egy órába lefelé. Remek idő volt, kicsit meg is izzadtam (éljen a méregtelenítés!), és meg is szomjaztam. (Apropó, szereznem kell egy félliteres üveget!) Úgyhogy fönt a vendéglőben ittam egy sört, felmásztam a kilátótoronyba, aztán lesétáltam. Jóóó volt! Éljen a jó idő és az erdő. Jó lenne az illatokat palackozni, és néha előhúzni (vagy még jobb! árusítani! :-))
El tudtam volna viselni még egy nap hétvégét, de ma már hétfő volt, úgyhogy menni kellett dolgozni. Az élet az kegyetlen. :-)
Extrák az itt tartózkodásban, amikhez szintén hozzá tudnék szokni: csak az enyém a fürdőszoba! Csend van a lakásban. Nincs őrült forgalom az ablak alatt, a levegőt harapni lehet.
Extrák, amiket kihagynék: ha ablakot nyitok, bekukkant az élővilág. Nincs kád. Furák a ház zajai (de ehhez majd hozzászokom). Mindenhova csak autóval lehet menni.
Amúgy jó volt a hétvége. Szombaton felhős volt az idő, esett vagy csepergett, és hideg is volt Be voltam zárva. Ez se volt egyébként rossz, csak nem tesz jót a megerősödésemnek.
Vasárnap csodálatos idő volt, hasonlatos a péntekihez. Sütött a nap és kimondottan meleg volt. Meleg! Sütött a nap! Iiiilyen jó volt! :-) Délelőtt lebattyogtam a főútra meg a faluba (Sinzheim), hogy menézzem, mi van ott, de semmi kihagyhatatlan. Megszédültem a sok oxigéntől, úgyhogy ebéd előtt szundítottam egyet (mint a ledobott darab kő), ebéd után pedig fogtam magam, és felbattyogtam a hegyre.
Fremersberg, 524,6 méter magas, és egy a domboldalban cikk-cakk felfelé haladó lankás turistaút vezet fel. Kicsit kevesebb, mint 1,5 órába telt felsétálni, és kicsit több, mint egy órába lefelé. Remek idő volt, kicsit meg is izzadtam (éljen a méregtelenítés!), és meg is szomjaztam. (Apropó, szereznem kell egy félliteres üveget!) Úgyhogy fönt a vendéglőben ittam egy sört, felmásztam a kilátótoronyba, aztán lesétáltam. Jóóó volt! Éljen a jó idő és az erdő. Jó lenne az illatokat palackozni, és néha előhúzni (vagy még jobb! árusítani! :-))
El tudtam volna viselni még egy nap hétvégét, de ma már hétfő volt, úgyhogy menni kellett dolgozni. Az élet az kegyetlen. :-)
2010. október 3., vasárnap
2010. szeptember 29., szerda
életjel
Hát eljutottam idáig is. Sikerült itt a lakásban netet csiholni (nem tudom, tegnap miért nem ment), most meg sikerült belépni a Bloggerba is. Ez is valami, sőt!
Szóval, minden rendben. Hétfőn fél négyre ide is értem, bejelentkeztem a cégnél, hogy itt vagyok, aztán jöttem a lakást átvenni. Van egy bérautóm, amivel (meg a navival természetesen, ami működik, csodával határos módon hibátlanul, és nagy-nagy segítség) el tudtam idáig gurulni Frankfurtból. VW Polo. Kicsi kocsi, benzines. Néha még lefulladok, de amúgy barátkozunk. Van benne tolatóradar! :-)
Lakás rendben van. Két szoba, az egyik hálószoba, két egyszemélyes ággyal (az egyiken én alszom, a másik látogatókra vár! :-)), a másik pedig nappali, kényelmes kanapéval, fotellal, TV-vel (amin viszont sajnos csak német adók jönnek). Még ki kell találjam, hogy hova rakom majd le a számítógépet, ha eljut idáig, de már ezen is dolgozom.
Van meleg víz, van fűtés, a lakáska csak az enyém, és úgy néz ki, a nettel sem lesz mégsem probléma. A cégnél kedvesek a kollegák, és ugyan mindig van valami extra fennforgás, úgy látom, hogy ha ez az időszak lecseng, akkor határozottan kellemes lesz a hangulat odabent (munkahangulat). Folyamatosan kérdezgetnek, hogy hogy állok a projekttal, én pironkodva bevallom, hogy még csak itt és itt, erre ma volt egy egyeztetés, és kiderült, hogy nem is állok olyan rosszul, mert ők itt szintén ugyanott tartanak. Jjjo. Amúgy fölösleges volt az az aggodalmam is, hogy felvettek egy embert, akkor ő mit fog csinálni (vagy én), mert kettészedtük az alkatrészeket, a felét én csinálom, a felét ő, és hát ez egyikünknek sem lesz kis falat. Hát meglátjuk, hogy mi lesz. Most úgy tűnik, hogy reménytelen a helyzet, de hát, mint tudjuk, "innen szép".
Igyekszem majd azért néha bejelentkezni, hogy mi a helyzet velem, ha valami érdekel Titeket, kérdezzetek!
Szóval, minden rendben. Hétfőn fél négyre ide is értem, bejelentkeztem a cégnél, hogy itt vagyok, aztán jöttem a lakást átvenni. Van egy bérautóm, amivel (meg a navival természetesen, ami működik, csodával határos módon hibátlanul, és nagy-nagy segítség) el tudtam idáig gurulni Frankfurtból. VW Polo. Kicsi kocsi, benzines. Néha még lefulladok, de amúgy barátkozunk. Van benne tolatóradar! :-)
Lakás rendben van. Két szoba, az egyik hálószoba, két egyszemélyes ággyal (az egyiken én alszom, a másik látogatókra vár! :-)), a másik pedig nappali, kényelmes kanapéval, fotellal, TV-vel (amin viszont sajnos csak német adók jönnek). Még ki kell találjam, hogy hova rakom majd le a számítógépet, ha eljut idáig, de már ezen is dolgozom.
Van meleg víz, van fűtés, a lakáska csak az enyém, és úgy néz ki, a nettel sem lesz mégsem probléma. A cégnél kedvesek a kollegák, és ugyan mindig van valami extra fennforgás, úgy látom, hogy ha ez az időszak lecseng, akkor határozottan kellemes lesz a hangulat odabent (munkahangulat). Folyamatosan kérdezgetnek, hogy hogy állok a projekttal, én pironkodva bevallom, hogy még csak itt és itt, erre ma volt egy egyeztetés, és kiderült, hogy nem is állok olyan rosszul, mert ők itt szintén ugyanott tartanak. Jjjo. Amúgy fölösleges volt az az aggodalmam is, hogy felvettek egy embert, akkor ő mit fog csinálni (vagy én), mert kettészedtük az alkatrészeket, a felét én csinálom, a felét ő, és hát ez egyikünknek sem lesz kis falat. Hát meglátjuk, hogy mi lesz. Most úgy tűnik, hogy reménytelen a helyzet, de hát, mint tudjuk, "innen szép".
Igyekszem majd azért néha bejelentkezni, hogy mi a helyzet velem, ha valami érdekel Titeket, kérdezzetek!
2010. szeptember 22., szerda
Lézerszínház, Queen, 2010.09.20.
Voltam egy kolleganővel meg a férjével hétfőn Lézerszínházban. Hát, mindenképpen érdekes volt.
Valami nézeteltérés miatt a Lézerszínház hónapokig nem üzemelt. Valami nyomi, idióta indokkal a tulaj (vagy ki) lezárta az épületet és nem engedte őket működni. Hááát izé. Tipikus. Na mindegy, a lényeg, hogy kb. két héttel ezelőtt megszűnt minden akadály és még a Németországba távozásom előtt sikerült elmennünk egy előadásra.
Alapvetően a műsor egy-egy előadó munkásságára épül, a zenére komponálnak lézershow-t, egy órában.
Nem tudtam, mire számítsak, úgyhogy elvárások nélkül ültem be az előadásra.
Odamentünk Brigivel egy fél órával kezdés előtt, hogy átvegyük az előre lefoglalt jegyeket. (A jegyár egyébként felnőtteknek 2690 forint, nem olcsó…) A Lézerszínház a Planetárium épületében van, ami a Népliget metróállomástól egyáltalán nincs messze. Azt hittem, messzebb lesz, de nem. Egyszer azért el lehetne menni egy rendes csillagászati előadásra is – bár lehet, hogy erről Bence tudna bővebben mesélni, hogy is néz ki manapság egy ilyen. Egyszer elvittek minket oda még általános iskolával, de nem sok mindenre emlékszem. Arra sem, hogy ez ugyanaz a helység volt-e, mint akkor. Az előadásra egyáltalán nem emlékszem, de volt egy villámgömb a folyosón, erre még emlékszem (tudjátok, amikor ott forrong egy kék fényű villám egy üveggömbben). Legalábbis azt hiszem, úgy volt, de lehet, hogy csak beleképzelem…
Szóval fél nyolckor kinyitották nekünk az ajtót. Nincsenek helyjegyek, az ember leül egy székre aztán jól van. Az ülések kényelmetlenek és kemények, meg régiek is. De azért ki lehet bírni, főleg egy órán át. A helységet elsötétítik, mikor mindenki elfoglalja a helyét, és ránk borul a csillagos ég. J Aztán megszólal a zene, és egy órán keresztül szól.
A zeneszámok kb. 50%-át ismertem, 50%-át nem. Látszik, hogy mennyire vagyok képben a Queen-nel kapcsolatban. Majd teszek ez ügyben, bár most erre sincs időm, hogy megoldjam… Na mindegy. Ami a zenével kapcsolatban a fejemben járt, címszavakban:
- a Queen számok nagy része (mind…) olyan hatást kelt, mint valami musical vagy rockopera, igen igényes zenei alapon Freddy Mercury énekel. Azt hiszem, erre nem érdemes több szót vesztegetni, mindenki tudja, milyen az.
- a legtöbb szám rock-os hatást kelt, és vannak balladák. Mindegyiknek meglepően drámai ereje van, ha egy sötét helységben ülsz és annyi a dolgod, hogy kinézz a fejedből. Bocsánat, nem a daloknak egymagukban van drámai hatása, hanem a daloknak Freddy előadásában. Meg annak fényében, hogy tudjuk, mi lett vele. Na mindegy. Komoly hatással volt rám a show zenei része.
- minden dalnál többé-kevésbé különböző mintákat rajzolgattak és forgattak a plafonra (igen, a körszoba kupolájába vetítik a lézerfényt és az adja a műsor alapját)
- néha a mintáknak köze volt a dalhoz, néha semmi, de általában elég jól passzolt a ritmusra a mozgás. Eltérés volt néha, nem is értettem, hogy hogy lehet, azt hittem, ez egy előre beprogramozott műsor, amit benyomnak, aztán hadd szóljon, a rendszer tudja a dolgát. De akkor hogy lehet elcsúszás? Hm.
- Néhány zenéhez komolyan lebilincselő volt a látvány, néha meg bealudtunk. Ez biztos persze függő volt attól is, mennyire ismert számról van szó, de akkor is.
- Sokszor volt olyan érzésem, mintha egy zenére szabadon improvizáló táncost néztem volna.
- a Queen számok nagy része (mind…) olyan hatást kelt, mint valami musical vagy rockopera, igen igényes zenei alapon Freddy Mercury énekel. Azt hiszem, erre nem érdemes több szót vesztegetni, mindenki tudja, milyen az.
- a legtöbb szám rock-os hatást kelt, és vannak balladák. Mindegyiknek meglepően drámai ereje van, ha egy sötét helységben ülsz és annyi a dolgod, hogy kinézz a fejedből. Bocsánat, nem a daloknak egymagukban van drámai hatása, hanem a daloknak Freddy előadásában. Meg annak fényében, hogy tudjuk, mi lett vele. Na mindegy. Komoly hatással volt rám a show zenei része.
- minden dalnál többé-kevésbé különböző mintákat rajzolgattak és forgattak a plafonra (igen, a körszoba kupolájába vetítik a lézerfényt és az adja a műsor alapját)
- néha a mintáknak köze volt a dalhoz, néha semmi, de általában elég jól passzolt a ritmusra a mozgás. Eltérés volt néha, nem is értettem, hogy hogy lehet, azt hittem, ez egy előre beprogramozott műsor, amit benyomnak, aztán hadd szóljon, a rendszer tudja a dolgát. De akkor hogy lehet elcsúszás? Hm.
- Néhány zenéhez komolyan lebilincselő volt a látvány, néha meg bealudtunk. Ez biztos persze függő volt attól is, mennyire ismert számról van szó, de akkor is.
- Sokszor volt olyan érzésem, mintha egy zenére szabadon improvizáló táncost néztem volna.
Mikor letelt az egy óra, felkapcsolták fokozatosan a világítást, és megköszönték a figyelmet, majd bemondták a mai este művészeit. Fényorgonán meg mittudoménmin, két torzonborz, nagyon geek fejű fiatalember nyomatta nekünk a műsort, ezek szerint improvizálva. Így persze sok minden értelmet nyert – a ritmuselcsúszások, a nem összefüggő mintázatok, az improvizálás érzete.
Ettől azért az egész sokkal érdekesebb lett. A hely tiszta volt, de látszott rajta, hogy nem mai csirke, se az épület, se a berendezés. De ez nem vont le az élvezetből.
Nem állítom, hogy végig lekötötte a figyelmem, a végén már egész komolyan ásítoztam, de tény az, hogy normális esetben nincs ennyi „üresjáratom” agyilag. Jól esett. Mert általában mindig jár valamin az agyam, ezalatt meg csapongott, szabad asszociációban, kicsit megvezetve a zene és az elém vetített mozgó képek, formák és színek által. Határozottan érdekes élmény volt. Nem hiszem, hogy megismételném bármikor is, de egyszer mindenképpen megérte megtapasztalni.
2010. szeptember 20., hétfő
2010. szeptember 9., csütörtök
The Expendables
Nézzetek The Expendables-t, mert az NAGYON jó! :-D
Október 15-én mutatják be itthon a mozikban (vagy valahogy úgy). Azon a hétvégén éppen itthon leszek. Mozi valaki? :-)
Október 15-én mutatják be itthon a mozikban (vagy valahogy úgy). Azon a hétvégén éppen itthon leszek. Mozi valaki? :-)
2010. szeptember 8., szerda
2010/19
Szóval értem én, h punk, meg kék a haja, meg gusztustalan, mert már lenő, és a fésűt se látta napok óta, de azért amikor a tizenéves csaj nyakából egy patkány mászik elő a buszon, akkor az kicsit kiüti a biztosítékot.
Kérdem én: hol vannak ennek a közel sem lelenc gyereknek a szülei???
Kérdem én: hol vannak ennek a közel sem lelenc gyereknek a szülei???
2010. szeptember 5., vasárnap
Az ciki...
mikor az ELTE-n már a beiratkozáskor azon gondolkozom, hogy ki kéne iratkozni.
Én naív vagyok, és azt gondoltam, hogy az ember akkor jelentkezik levelező tagozatra, ha az egyetem mellett dolgozik, tehát nem tud bejárni hétköznap az órákra és egyebekre. Namost ehhez képest közlik, hogy hát a hosszú tanítási gyakorlat (mert hát rövid is van) az bezony 900 munkaóra, és bezony hétfőtől-péntekig heti 40 órás munkavégzéssel történik. Ha pedagógusként dolgozol, akkor meg van oldva, mert mehetsz a saját iskoládba, de ha nem, akkor így jártál...
És így jutottam én el a következő dilemmáig: egyetem vagy munka?
Én naív vagyok, és azt gondoltam, hogy az ember akkor jelentkezik levelező tagozatra, ha az egyetem mellett dolgozik, tehát nem tud bejárni hétköznap az órákra és egyebekre. Namost ehhez képest közlik, hogy hát a hosszú tanítási gyakorlat (mert hát rövid is van) az bezony 900 munkaóra, és bezony hétfőtől-péntekig heti 40 órás munkavégzéssel történik. Ha pedagógusként dolgozol, akkor meg van oldva, mert mehetsz a saját iskoládba, de ha nem, akkor így jártál...
És így jutottam én el a következő dilemmáig: egyetem vagy munka?
2010. szeptember 3., péntek
2010. augusztus 31., kedd
lássuk
Lássuk csak, miről nem írtam ide augusztusban.
Az Alpokot Gyuri már kifejtette.
Vasárnap este 23:30-ra hazaértem. Hétfőn mentem tovább, Németországba. Körülnézni, mi is lesz a dolgom, meg hova is megyek. Bühl-be. Odafele este 11 után értem oda, visszafele meg szerdán nagyjából ugyanakkor haza. Majdnem két teljes napot tudtam ott tölteni. Megismertem egy csomó kulcsembert (aki majd a munkámhoz szükséges lesz), megtudtam egy csomó információt, és kiderítettem egy-két egyéb dolgot. Most már láttam a terméket, aminek az alkotórészeit be kell szereznem, tudok cikkszámokat, láttam alkatrészeket, meg is fogtam őket, és részt vettem egy projektmegbeszélésen is. Érdekes volt, bár a végére már úgy éreztem, egy teljes méhraj bulizik a fejemben. Visszafele meg majdnem lekéstem a vonatot. :-) De csak majdnem. Hazafele úton pedig (már a frankfurti reptéren) összebarátkoztam egy lánnyal, aki Freiburg-ban tanul orvosnak, kedves, aranyos, és Pesten keresztül ment haza. Názáretbe. Izraelbe. Ő egyébként arab anyanyelvű keresztény. Érdekes, mindenképpen! :-) Azóta is tartjuk a kapcsolatot, és legkésőbb majd kint találkozni is fogunk – ha nem is akkor, amikor visszafele úton megint áthalad Pesten (és itt lesz pár napig várost nézni).
Aztán voltam Kwidzyn-ben is. Az is céges út volt. Gdansk-ba kellett repülnöm. Átszállással. München-en keresztül. Már el se indultunk időben, az osztrák légtér zsúfoltsága miatt. Lekéstem a csatlakozást. Sebaj. Értesítettem mindenkit, és utaztam tovább. Koppenhágán keresztül. A város felett megérkezéskor egy darab felhő sem volt – még a hullámok fodrozódását is lehetett látni. Őszintén mondom, nem nagyon láttam még ennél szebb látványt! Mocsaras szigetek, a nagy híd, elképesztő volt! És a skandináv pasik (a reptéren) sem nyújtottak utolsó látványt! :-) Este 10-re oda is értem Gdansk-ba, ahol kiderült, hogy az idióta német kolleganő törölte a megrendelt transzferemet, úgyhogy sima taxival kellett mennem egészen Kwidzyn-ig. Remek. Egy vagyonba került. Fél 12-re értem a hotelba. De legalább ez alatt a másfél óra alatt megtanultam a taxisofőrtől lengyelül számolni. Következő nap audit (reggel ettünk reggelit a szállodában, aztán kb. kettő-háromkor délután. Közben meg álltunk végig és auditáltunk. Szuper. Hétkor végeztünk, még este visszamentünk Gdansk-ba, mert a többiek gépe kora reggel ment, és kimentünk még vacsizni is, hogy még jobb legyen. Kb. kettőkor kerültem ágyba. Szuper. De! Következő reggel ráérősen felkeltem, megreggeliztem, összepakoltam, és irány Gdansk óvárosa. Gyönyörű volt! Mint a mesében! És vettem magamnak egy borostyán fülbevalót! :-) Nagyon sajnáltam, hogy el kellett jönnöm, mert olyan szép volt az idő is meg a hely is, de aztán amint a taxiba beültem a szállodánál eleredt az eső és zuhogott, mintha dézsából öntenék. Nem is volt olyan nagy baj, hogy el kellett jönni! Aztán hazafele nem késtem le a gépet és elértem a csatlakozást is. Csoda! Sőt, megint volt kaland. A München-Budapest járatra középső ülést kaptam. Elhelyezkedem, erre megáll a folyosón az ülés mellett egy kb. két és fél méteres germán isten, szőke hajjal. Mondom magamban: helló! Hát te ki vagy és mit akarsz? Hát ő beülni akart a belső ülésre. Hát beengedtem. Szép volt és izmos, a pólója hátán meg nagy betűkkel ki volt írva, hogy Deutschland. Épp visszaültem, mikor a folyosón megjelent a gyerek barna hajú klónja, és leült mellém a külső ülésre. Ehh. Enyhén kisebbségi komplexusom lett. Két hegy között üldögéltem ott mint egy törpe. OK. Megkérdeztem őket, nem akarnak-e egymás mellett ülni, de megnyugtattak, hogy nem. Aha, OK. Sebaj. Annyira mogorvák voltak, hogy nem mertem szóba állni velük, pedig érdekelt, hogy vajon mit sportolnak. Merthogy ez azért elég egyértelmű volt, hogy sportolók. Miután leszálltunk valaki megkérdezte őket, és kiderült. Vízilabda. Beszélgettek a csókával egy kicsit, hogy jöttek játszani, meg hogy jó-e a csapat (szegény barna hajú srác kijelentette, hogy szerinte igen… hááát, az ilyen kérdésre mit kell válaszolni? :-)). Akkor már én is merészkedtem rákérdezni, hogy játszanak-e a magyarokkal is. Mikor a barna srác (még ő volt a megközelíthetőbb) csak motyogott valamit meg bólintott, nem nagyon tudtam mit mondani erre, úgyhogy csak megveregettem a vállát. A gyerek amint volt egy kis luk az elhaladó emberek falában, felpattant és elhúzott. :-) Aztán ahogy kiértünk a fogadócsarnokba hangos röhögésben törtem ki. Az egész fogadócsarnok Vodafone-reklámmal volt kitapétázva, ami, mint tudjuk a magyar vízilabda-válogatott hivatalos szponzora. A bejárat fölött Szécsi Zoltán hatalmas plakátja, ijesztő védőpózban. Óhh, yess. :-)
Következő nap (augusztus 20.) hajnalban felkeltem, és utaztam Salzburg-ba. 6:45-re kellett kiérni az állomásra. Szerintetek? Viszont a három nap egészen jól sikerült. Salzburg jó hangulatú hely, és a társaság is rendben volt (ebben nem lehettem biztos, mert 3 embert egyáltalán nem ismertem azelőtt). De mivel Timinél nem volt lúdtalpbetét, egy csomó minden kimaradt. Nem baj, azért az idő jó volt, és jókat ettünk-ittunk.
Ezután már csak egy út volt hátra, egy kétnapos céges happening. Vác és Szatmárnémeti, cégaudit, hasonló paraméterekkel, mint a lengyelországi. Hajnalban reggeli, délután ebéd (kettőkor-háromkor), közte álldigálás, tébláb és végkimerülés. Mindkét nap. Első nap hétkor végeztünk, utána utaztunk még négy órát Romániáig. És második nap ugyanez (valamivel korábbi befejezéssel). Végül egészen jól, este kilencre hazaértem.
Ezután jött a következő reggel. Elmásztam a buszmegállóig, abba jól elfáradtam, úgyhogy rápihentem a metrón és akkor úgy el tudtam menni a metrótól a cégig. Szuper. Este elvonszoltam magam hastáncolni, utána meg összefutottam egy régi ismerőssel, akiről kiderült, hogy Újpesten lakik, úgyhogy még elmentem hozzájuk megnézni a lakást és dumálni. Megint későn értem haza. Sebaj. De azóta pihi-üzemmód van (nagyjából). A hétvégén csak dögöltem otthon (de jó volt!).
A héten szerdán koncertre megyek, majd meglátjuk, hogy milyen lesz. Szombaton meg Gödör lesz (azt hiszem…).
Uff.
Uff.
Képek a picasa-n megtekinthetők. :-)
2010. augusztus 30., hétfő
2010. augusztus 29., vasárnap
Hernando's Hideaway / Steam Heat
Archie Bleyer - Hernando's Hideaway
Steam Heat - From The Pajama Game
Steam Heat - From The Pajama Game
2010. augusztus 19., csütörtök
2010. augusztus 13., péntek
All Poke 2
Csatlakozom az előttem szólóhoz.
Nagyon köszönöm a résztvevőknek a nagyon jó hangulatú hétvégét.
Annyit még hozzátennék, hogy cipőügy: tipikus. Eső: szintén tipikus. Grapefruit-os likőr: elsőosztályú.
És még annyit is, hogy rég nevettem ennyit.
Meg hogy itt megtekinthetőek a képek.
Mikor megyünk legközelebb? :-)
Nagyon köszönöm a résztvevőknek a nagyon jó hangulatú hétvégét.
Annyit még hozzátennék, hogy cipőügy: tipikus. Eső: szintén tipikus. Grapefruit-os likőr: elsőosztályú.
És még annyit is, hogy rég nevettem ennyit.
Meg hogy itt megtekinthetőek a képek.
Mikor megyünk legközelebb? :-)
2010. augusztus 9., hétfő
All poke 1
Megjártuk az Alpok egy kis részét. Bizony. Jártunk Berchtesgartenben. Korrekt kis rész. Fenn van a hegyekben, meg lenn a völgyekben. Ez földrajzi adottságainál fogva igencsak igen. Meg nem is. Szóval ott és akkor. Hétvégén. Voltunk.
Szállásunk a Hotel Garni volt Wilmbachklamm mellett Ramsauban. Wilmbachklamm az igazából a Wilmbach patak szurdoka. Klamm = szurdok. Németül tanulóknak. A Wilmbach a Ramsauer patakba ömlik. Mindkettő sebes folyású. A vendéglátónk Veronika, aki egy kedves hölgy. Szeptemberben fog életet adni gyermekének. A hely maga szép, kultúrált és tiszta. Ezen felül a reggeli svédasztalos, vagyis bőséges és ezért hálás köszönet. Amúgy a fogadó az a patak partján fekszik. Az én szobám az elsőn volt, a lányoké meg nem. De ők voltak felül.:) A másodikon. Aztán aztán...
Kiutazás a pénteki szaftos viharban történt, konkrétan fél órát álltunk a pálya mellett, mert jobb dolgunk nem volt. Látni nem lehetett, de hallani igen. Már az esőtől. Utána elindultunk és a tervezett negyed 4 helyett negyed 5-re értünk ki, ami éppen egy viharnyi szüttyögés meg ilyesmi. Utána toltunk egy alapos kis sétát a környéken, mert bár úgy tűnt, bármikor eshet, de nem esett, max szemerkélt, meg fújt. A séta a patak melletti kis úton vezetett Ramsauból egészen a St. Sebastian templomig. Térkép. Azon a betonút térképe van, amúgy mi a patak túloldalán mentünk. Közben sok szép részt láttunk, amiből képeslapfotó is lehetne, de az idő miatt nem lett. Aztán jól meg vacsiztunk a helyi kis étteremben, ahol a kiszolgálás kedves volt és a kaja is jó. Én egy négyhúsos micsodát ettem, míg Jane és Andi egy nemtudommit és egy cuccot. Bizony. Este punnyatagon megbeszéltük a másnapot, majd alvásra tértünk.
Második napon a második nap volt. Toltunk mi ott sok mindent, pl. esőt. Az eső miatti alternatív program első lépése egy pálinkafőző műhely volt. A hely neve talán Grässl Entzian. Az encián nevű virág gyökeréből készítik a pálinkát. Egy ingyenes kis videó után kóstolgatni lehet a mindenféle pálinkákat és lehet is venni belőlük.
Ezt követően besózódtunk és megnéztük a sóbarlangot. Az egy élmény kérem. A sóbarlang az igazából egy sóbánya, ami még ma is termel, de az első négy szintet, amin már nem bányásszák a sót átalakították "múzeum"/"élményparkká". Nem lövök le poénokat, de érdemes megnézni! Kap az ember kék uniformist. Attól lesz csak igazán igaz.
Ez után kerestünk egy kajáldát Königssee-ben. Azért ott, mert ott egy nagy tó. Hatalmas. És akkor ott van sok izé, aminél ehetsz meg ihatsz, meg nyalhatnál is fagyit, de azt mégse, mer nem. És akkor ott kerestünk valamit ami elég forgalmasnak és szimpinek tűnt és akkor felküldtek az emeletre, ahol nem volt senki és kicsit tojtak ránk. Aztán kaptunk kaját, ami volt izé, hal meg wurst. A hal állítólag jó volt, az izé ami tészta, szerintem ehető, a wurst viszont határozottan ízetlen volt. És drága. Evvan. A nap végére kellett valami értelmeset találni. Ezért kerestünk cipőt. Egyrészt Janenek, majd Andinak. Janenek, mert ő venni akart. Andinak, mert neki eltörött. Andi sikerrel járt, van piros topánkája. Az est fotónézegetéssel telt el. Meg alvással. Meg mással.
Harmadnapra megjött a fasza idő és végre sütött a nap. Hát megnéztük a Wilmbachklammot és jól beszurdokoltunk. Utána meg elmentünk Königssee-hez és átalhajóztunk Salet-be, amitől kb. 10 perc séta az Obersee tavacska. Ezt megkerültük és ettől jó volt. Akartunk enni a megkerült tó utáni hüttében, de egy hüttő helyünkben maradtunk, ugyanis ott aludtej és sör volt csak. A táj festői szépsége enyhítette éhségünk, amíg vissza nem értünk a Salet-i hüttéhez. Ott aztán jól beettünk és visszahajóztunk. Jane éppen lekéste a vonattyát, aki nem összekeverendő a honattyával. Mi meg jól utánamentünk... A vonatnak.
Aztán hazajöttünk. Aludtunk. Bizony.
Képek, hamarosan a Picasan. Adok majd linket.
Szállásunk a Hotel Garni volt Wilmbachklamm mellett Ramsauban. Wilmbachklamm az igazából a Wilmbach patak szurdoka. Klamm = szurdok. Németül tanulóknak. A Wilmbach a Ramsauer patakba ömlik. Mindkettő sebes folyású. A vendéglátónk Veronika, aki egy kedves hölgy. Szeptemberben fog életet adni gyermekének. A hely maga szép, kultúrált és tiszta. Ezen felül a reggeli svédasztalos, vagyis bőséges és ezért hálás köszönet. Amúgy a fogadó az a patak partján fekszik. Az én szobám az elsőn volt, a lányoké meg nem. De ők voltak felül.:) A másodikon. Aztán aztán...
Kiutazás a pénteki szaftos viharban történt, konkrétan fél órát álltunk a pálya mellett, mert jobb dolgunk nem volt. Látni nem lehetett, de hallani igen. Már az esőtől. Utána elindultunk és a tervezett negyed 4 helyett negyed 5-re értünk ki, ami éppen egy viharnyi szüttyögés meg ilyesmi. Utána toltunk egy alapos kis sétát a környéken, mert bár úgy tűnt, bármikor eshet, de nem esett, max szemerkélt, meg fújt. A séta a patak melletti kis úton vezetett Ramsauból egészen a St. Sebastian templomig. Térkép. Azon a betonút térképe van, amúgy mi a patak túloldalán mentünk. Közben sok szép részt láttunk, amiből képeslapfotó is lehetne, de az idő miatt nem lett. Aztán jól meg vacsiztunk a helyi kis étteremben, ahol a kiszolgálás kedves volt és a kaja is jó. Én egy négyhúsos micsodát ettem, míg Jane és Andi egy nemtudommit és egy cuccot. Bizony. Este punnyatagon megbeszéltük a másnapot, majd alvásra tértünk.
Második napon a második nap volt. Toltunk mi ott sok mindent, pl. esőt. Az eső miatti alternatív program első lépése egy pálinkafőző műhely volt. A hely neve talán Grässl Entzian. Az encián nevű virág gyökeréből készítik a pálinkát. Egy ingyenes kis videó után kóstolgatni lehet a mindenféle pálinkákat és lehet is venni belőlük.
Ezt követően besózódtunk és megnéztük a sóbarlangot. Az egy élmény kérem. A sóbarlang az igazából egy sóbánya, ami még ma is termel, de az első négy szintet, amin már nem bányásszák a sót átalakították "múzeum"/"élményparkká". Nem lövök le poénokat, de érdemes megnézni! Kap az ember kék uniformist. Attól lesz csak igazán igaz.
Ez után kerestünk egy kajáldát Königssee-ben. Azért ott, mert ott egy nagy tó. Hatalmas. És akkor ott van sok izé, aminél ehetsz meg ihatsz, meg nyalhatnál is fagyit, de azt mégse, mer nem. És akkor ott kerestünk valamit ami elég forgalmasnak és szimpinek tűnt és akkor felküldtek az emeletre, ahol nem volt senki és kicsit tojtak ránk. Aztán kaptunk kaját, ami volt izé, hal meg wurst. A hal állítólag jó volt, az izé ami tészta, szerintem ehető, a wurst viszont határozottan ízetlen volt. És drága. Evvan. A nap végére kellett valami értelmeset találni. Ezért kerestünk cipőt. Egyrészt Janenek, majd Andinak. Janenek, mert ő venni akart. Andinak, mert neki eltörött. Andi sikerrel járt, van piros topánkája. Az est fotónézegetéssel telt el. Meg alvással. Meg mással.
Harmadnapra megjött a fasza idő és végre sütött a nap. Hát megnéztük a Wilmbachklammot és jól beszurdokoltunk. Utána meg elmentünk Königssee-hez és átalhajóztunk Salet-be, amitől kb. 10 perc séta az Obersee tavacska. Ezt megkerültük és ettől jó volt. Akartunk enni a megkerült tó utáni hüttében, de egy hüttő helyünkben maradtunk, ugyanis ott aludtej és sör volt csak. A táj festői szépsége enyhítette éhségünk, amíg vissza nem értünk a Salet-i hüttéhez. Ott aztán jól beettünk és visszahajóztunk. Jane éppen lekéste a vonattyát, aki nem összekeverendő a honattyával. Mi meg jól utánamentünk... A vonatnak.
Aztán hazajöttünk. Aludtunk. Bizony.
Képek, hamarosan a Picasan. Adok majd linket.
2010. augusztus 5., csütörtök
2010. augusztus 2., hétfő
debreceni kaland
Volt ám kaland pénteken.
Leérek Debrecenbe, villamos az orrom előtt húz el, OK. Akkor vegyünk jegyet elővételben, hogy mindenkinek jó legyen.
Néni a pénztárban oda se bagózik, gumizgatja a műanyag tokokat, és különben is. Nem baj. Kivárom, időm van. Végre felnéz, megvehetem az egy szem villamosjegyemet, fizetek 500-assal, visszaad 250-et. Rendben. Kotrom ki a két százast és egy ötvenest a tányérból, mire az egyik százas egy kecses mozdulattal a peremen megbillenve becsusszan a tányér alá. Jjjjo. Hát ez kész. Sebaj. Mondom a néninek, mi történt, (kicsi voltam és naiv, vártam, hogy majd ad egy másik százast és műszak végén kikotorja a beesett százast), erre néni csak vállat von. Meg mondja, hogy próbáljam meg kiszedni (mert hát ugye az ablak az rá van ám építve erre a tányérra rendesen, szétszedni azt nem lehet, hogy érezze mindenki). Hát mondom, rendben, adjon célszerszámot. Ad is egy ollót.
Én ott hirgálom a százast a három centis porban, ami a tányér alatt leledzik, mire is jön egy fiatal csávó, hogy egy villamosjegy kéne neki. Mondom, kérjen csak, én most halászni próbálok. Aranyos volt, belelkesült, hogy segít. A mobiljával bevilágított, és a tányért felfeszegette, amennyire lehetett, hogy be tudjak nyúlni. Hát én ott próbálkoztam, próbálkoztam, és közben közöltem ott mindenkivel, hogy hát ez nagy kaland. Erre elneveti magát a pénztáros néni (mi a fene, tud mosolyogni), gyerek meg csak fogja nekem a tányért. Kéééész! :-)
Végül aztán hihetetlen mód (én voltam a legjobban meglepődve), sikerült kihalászni az ollóval a százast! Nem igaz, hogy velem mindig történik valami! :-)
Leérek Debrecenbe, villamos az orrom előtt húz el, OK. Akkor vegyünk jegyet elővételben, hogy mindenkinek jó legyen.
Néni a pénztárban oda se bagózik, gumizgatja a műanyag tokokat, és különben is. Nem baj. Kivárom, időm van. Végre felnéz, megvehetem az egy szem villamosjegyemet, fizetek 500-assal, visszaad 250-et. Rendben. Kotrom ki a két százast és egy ötvenest a tányérból, mire az egyik százas egy kecses mozdulattal a peremen megbillenve becsusszan a tányér alá. Jjjjo. Hát ez kész. Sebaj. Mondom a néninek, mi történt, (kicsi voltam és naiv, vártam, hogy majd ad egy másik százast és műszak végén kikotorja a beesett százast), erre néni csak vállat von. Meg mondja, hogy próbáljam meg kiszedni (mert hát ugye az ablak az rá van ám építve erre a tányérra rendesen, szétszedni azt nem lehet, hogy érezze mindenki). Hát mondom, rendben, adjon célszerszámot. Ad is egy ollót.
Én ott hirgálom a százast a három centis porban, ami a tányér alatt leledzik, mire is jön egy fiatal csávó, hogy egy villamosjegy kéne neki. Mondom, kérjen csak, én most halászni próbálok. Aranyos volt, belelkesült, hogy segít. A mobiljával bevilágított, és a tányért felfeszegette, amennyire lehetett, hogy be tudjak nyúlni. Hát én ott próbálkoztam, próbálkoztam, és közben közöltem ott mindenkivel, hogy hát ez nagy kaland. Erre elneveti magát a pénztáros néni (mi a fene, tud mosolyogni), gyerek meg csak fogja nekem a tányért. Kéééész! :-)
Végül aztán hihetetlen mód (én voltam a legjobban meglepődve), sikerült kihalászni az ollóval a százast! Nem igaz, hogy velem mindig történik valami! :-)
idézet - ez mekkora! :-)
"Ha kiderül, hogy ez a bolygó egyáltalán senkinek sem kell, és csak úgy vaktában hozták létre, akkor orosz..."
2010. július 30., péntek
Görög saláta
Hétfőn este elmentünk a Mythos-ba, ami egy "görög" étterem. Azért "görög", mert van román, meg olasz kaja is. Szóval ilyen nemzetközi. A pincér gárdát elég jól ismerjük, van két nagyon fasza pincér, már tudják, miket kérünk, rutinból. Most kivételesen egy pincércsaj jött kiszolgálni minket. Én grillezett virslit meg ilyesmit kértem, a kollégám görög salátát. Angolul. Ez ugye Greek salad. A csaj kétszer vissza is kérdezett, hogy Greek salad? Igen, az. Jó, elhúz.
Kihozzák a kaját, lerakják elém a virslit, meg az ilyesmiket, majd a kollégám elé a zöld salátát (Green salad). Mire feleszmélünk a csaj eltűnik. Hm. Kihívjuk újra, hogy na most akkor ezt tisztázzuk. Mi nem ezt kértük. Nem érti. Mondjuk neki: Hellász! Semmi. Végül bemegy megkérdezni egy kollégáját, majd mosolyogva kijön és közli, hogy aha, Grechaska-t kértünk. Hozza is a Grechaska-t és meg próbálja megértetni velünk, hogy ezt így kell kérni. Mindezt egy görög étteremben...
Kihozzák a kaját, lerakják elém a virslit, meg az ilyesmiket, majd a kollégám elé a zöld salátát (Green salad). Mire feleszmélünk a csaj eltűnik. Hm. Kihívjuk újra, hogy na most akkor ezt tisztázzuk. Mi nem ezt kértük. Nem érti. Mondjuk neki: Hellász! Semmi. Végül bemegy megkérdezni egy kollégáját, majd mosolyogva kijön és közli, hogy aha, Grechaska-t kértünk. Hozza is a Grechaska-t és meg próbálja megértetni velünk, hogy ezt így kell kérni. Mindezt egy görög étteremben...
2010. július 26., hétfő
igen
Most úgy tűnik, hogy lesz egy hét augusztusban amolyan "előlátogatás", és szeptember elején kezdődik a hosszabb távú tartózkodás.
Lesz talán egy bútorozott lakás, a többi részletet még nem tudom. Majd azt is mondom. Ha tudni fogom.
Lesz talán egy bútorozott lakás, a többi részletet még nem tudom. Majd azt is mondom. Ha tudni fogom.
2010. július 25., vasárnap
2010. július 24., szombat
SC2
Jövő héten jelenik meg az egyik legrégibb és legjobbnak kikiálltott stratégiai játék második része. Egy kis "megemlékezés" a közelgő eseményről:
2010. július 23., péntek
Közhírek
1. Augusztustól munkába állok:)
2. Szeptembertől kezdhetem a magyartanári mesterképzést Pesten:)
JUHÉÉÉ!!!
2. Szeptembertől kezdhetem a magyartanári mesterképzést Pesten:)
JUHÉÉÉ!!!
2010. július 22., csütörtök
képek
Haladok a képekkel - még feliratozni kell őket, de már lassan felkerülnek Picasa-ra.
_Némi statisztika:_
Készült 893 fotó (töröltem pár fölöslegeset vagy elmosódottat, tehát ez már a kvázi nettó darabszám).
Ebből 426 Malajziában, és 467 Szingapúrban készült.
673 fotót még a régi géppel csináltam, 220-at az újjal.
Kiválogattam továbbá egy 147 darabos "besztof"-ot, fukar kézzel. Malajzia: 64, Szingapúr: 61 kép.
Az arányok kiegyensúlyozottak! :-)
Tiltótáblák és feliratok: 22 darab.
_Némi statisztika:_
Készült 893 fotó (töröltem pár fölöslegeset vagy elmosódottat, tehát ez már a kvázi nettó darabszám).
Ebből 426 Malajziában, és 467 Szingapúrban készült.
673 fotót még a régi géppel csináltam, 220-at az újjal.
Kiválogattam továbbá egy 147 darabos "besztof"-ot, fukar kézzel. Malajzia: 64, Szingapúr: 61 kép.
Az arányok kiegyensúlyozottak! :-)
Tiltótáblák és feliratok: 22 darab.
2010. július 21., szerda
thai masszázs
Tegnap végre elszántam magam, és elmentem egy thai masszázsra. Óvatos duhaj voltam, a legrövidebb fajtát választottam, és a recepciós lány javaslatára nem a tradícionális thai masszázs fajtát, hanem az illóolajosat.
Ez a fél óra arra volt elég, hogy kigyúrja (nyomja, húzza, vonja) a hátamból a jó negyvenes thai néni a csomókat. Fájt is, és volt egy két olyan megmozdulása, hogy ha AZT a pontot még nyomja egy kicsit, hát én fennmaradok a gyúróágyon, de végül azért le tudtam szállni. :-) Jó volt. Illóolajjal (ilyen mentolos, kámforos akármivel) masszírozott, és erős volt a keze mint a fene. De jó volt. Viszonylag hamar abbahagytam az ugrálást (amit ő mellesleg kuncogással jutalmazott minden esetben), és mondom, néni nagyon ügyes volt. Ja, és beszélt magyarul.
A masszírozás végén pedig kiropogtatta a nyakam meg a gerincem, meg meghajtogatta a karom is. Bár láttam rajta, hogy ilyet (mármint mint az én karom, hosszú és vékony) még nem nagyon látott, nem is igazán értette, hogy ez a szerkezet akkor most hogy is működik, de végül is megtalálta a módját, hogy hogy tudja megnyújtani kicsit.
Úgy vettem észre, hogy a thai masszázs inkább nyújtás mint gyúrás. Húzza az izmokat, húzza a végtagokat. A legvégén volt kis arcmasszázs, nyakmasszázs, nyakhúzás, váll, fejbőr, és a gerincemet is kiropogtatta. Valahogy körém fonta magát, aztán magára csavart, hogy csak úgy ropogtam. Tudod, mint amikor kiropogtatod a gerinced, megcsavarodsz egyik oldalra, majd a másikra. Húzod amíg tudod. De tényleg a határig. Na ő még ugyanennyit csavart rajtam. Azt hittem, ott halok meg. De átkozottul jól esett, jól aludtam utána, és még ma is kicsit el vagyok tőle lazulva, amit a fene gondolt. Bár az is igaz, hogy már tegnap is fájt tőle a hátam (azért csak az, mert csak arra volt ideje), és reggel úgy ébredtem, mint aki gömbölyű köveket aludt hanyatt, de így estére már viszonylag el is múlt a fájdalom, és ha minden igaz, a csomók még nem tértek vissza.
Mindenképp megyek még, legközelebb már hosszabb időre. Hogy legyen teljes testes masszírozás. Elöl-hátul. :-P
Ez a fél óra arra volt elég, hogy kigyúrja (nyomja, húzza, vonja) a hátamból a jó negyvenes thai néni a csomókat. Fájt is, és volt egy két olyan megmozdulása, hogy ha AZT a pontot még nyomja egy kicsit, hát én fennmaradok a gyúróágyon, de végül azért le tudtam szállni. :-) Jó volt. Illóolajjal (ilyen mentolos, kámforos akármivel) masszírozott, és erős volt a keze mint a fene. De jó volt. Viszonylag hamar abbahagytam az ugrálást (amit ő mellesleg kuncogással jutalmazott minden esetben), és mondom, néni nagyon ügyes volt. Ja, és beszélt magyarul.
A masszírozás végén pedig kiropogtatta a nyakam meg a gerincem, meg meghajtogatta a karom is. Bár láttam rajta, hogy ilyet (mármint mint az én karom, hosszú és vékony) még nem nagyon látott, nem is igazán értette, hogy ez a szerkezet akkor most hogy is működik, de végül is megtalálta a módját, hogy hogy tudja megnyújtani kicsit.
Úgy vettem észre, hogy a thai masszázs inkább nyújtás mint gyúrás. Húzza az izmokat, húzza a végtagokat. A legvégén volt kis arcmasszázs, nyakmasszázs, nyakhúzás, váll, fejbőr, és a gerincemet is kiropogtatta. Valahogy körém fonta magát, aztán magára csavart, hogy csak úgy ropogtam. Tudod, mint amikor kiropogtatod a gerinced, megcsavarodsz egyik oldalra, majd a másikra. Húzod amíg tudod. De tényleg a határig. Na ő még ugyanennyit csavart rajtam. Azt hittem, ott halok meg. De átkozottul jól esett, jól aludtam utána, és még ma is kicsit el vagyok tőle lazulva, amit a fene gondolt. Bár az is igaz, hogy már tegnap is fájt tőle a hátam (azért csak az, mert csak arra volt ideje), és reggel úgy ébredtem, mint aki gömbölyű köveket aludt hanyatt, de így estére már viszonylag el is múlt a fájdalom, és ha minden igaz, a csomók még nem tértek vissza.
Mindenképp megyek még, legközelebb már hosszabb időre. Hogy legyen teljes testes masszírozás. Elöl-hátul. :-P
Bőrfejek (2008)
OK, ezer éve nem írtam filmélményről, ide meg talán még egyáltalán nem. De ez most nagyon jó volt. Úgy értem NAGYON jó!
Ja, bocs, volt a farkasos ZS-fantasy.
De ez most nem az.
Főszereplő George Clooney és Renee Zellweger. Mielőtt leültünk volna megnézni, mondtam Anyának, hogy a borítón csak Clooney és Zellweger szerepel, és azt írják, hogy két pasi verseng Zellweger kegyeiért. Szerinted akkor ki kapja meg a nőt a végén? :-P
De visszatérve a filmre, 1925-ben játszódik, a profi amerikai futball hajnalán, ebben a közegben. A lényeg az, hogy Clooney egy kiöregedett játékos, aki abból él, hogy jól összesározza magát a pályán amilyen gyakran csak tudja. Nagyjából. És aztán úgy alakul, hogy egy igazán menő játékost sikerül a lecsúszó csapatába leszerződtetnie. De nem is ez a lényeg, van ám itt történet meg minden. Nem egy őrületesen bonyolult sztori, de azért van, és bűbájos az is. A másik pasi, a fiatalabb menő játékos, háborús hős, na az egy nagy franc, igazi bájgúnár, de a szimpatikus fajtából, valahogy nem lehet nem kedvelni és még nem is csak azért, mert szép. Valami olyan bája van, hogy az durva. És ebben most nincs semmi irónia.
Az egész film baromi jó ízlésű, ami mindenképpen a javára írható. Olyan, mintha egy régi filmet látnál, a hőskorszakból, csak ezt most forgatták. Tele van szuper geggel, de egyik sem modern geg, ha értitek, mire célzok. A ruhák, a helyzetkomikum, a szövegek, minden a helyén. Minden. És a film simán leköt, az elejétől a végéig. Még Anya se aludt el rajta, pedig az elején arra kért, hogy ha elaludna, hagyjam szundikálni! :-P De nem! :-)
Mindenkinek csak ajánlani tudom. Ja, és Clooney rendezte. Éljen George Clooney. Azt hiszem, a Kecskebűvölős film miatt lettem igazi rajongója (útközben is ment az egyik este fent a Cameron Highlands-en! :-)), és ez a film csak megerősített ebben. És a többi (saját) filmjét még nem is láttam, de most úgy érzem, hogy kellene.
Ja, bocs, volt a farkasos ZS-fantasy.
De ez most nem az.
Főszereplő George Clooney és Renee Zellweger. Mielőtt leültünk volna megnézni, mondtam Anyának, hogy a borítón csak Clooney és Zellweger szerepel, és azt írják, hogy két pasi verseng Zellweger kegyeiért. Szerinted akkor ki kapja meg a nőt a végén? :-P
De visszatérve a filmre, 1925-ben játszódik, a profi amerikai futball hajnalán, ebben a közegben. A lényeg az, hogy Clooney egy kiöregedett játékos, aki abból él, hogy jól összesározza magát a pályán amilyen gyakran csak tudja. Nagyjából. És aztán úgy alakul, hogy egy igazán menő játékost sikerül a lecsúszó csapatába leszerződtetnie. De nem is ez a lényeg, van ám itt történet meg minden. Nem egy őrületesen bonyolult sztori, de azért van, és bűbájos az is. A másik pasi, a fiatalabb menő játékos, háborús hős, na az egy nagy franc, igazi bájgúnár, de a szimpatikus fajtából, valahogy nem lehet nem kedvelni és még nem is csak azért, mert szép. Valami olyan bája van, hogy az durva. És ebben most nincs semmi irónia.
Az egész film baromi jó ízlésű, ami mindenképpen a javára írható. Olyan, mintha egy régi filmet látnál, a hőskorszakból, csak ezt most forgatták. Tele van szuper geggel, de egyik sem modern geg, ha értitek, mire célzok. A ruhák, a helyzetkomikum, a szövegek, minden a helyén. Minden. És a film simán leköt, az elejétől a végéig. Még Anya se aludt el rajta, pedig az elején arra kért, hogy ha elaludna, hagyjam szundikálni! :-P De nem! :-)
Mindenkinek csak ajánlani tudom. Ja, és Clooney rendezte. Éljen George Clooney. Azt hiszem, a Kecskebűvölős film miatt lettem igazi rajongója (útközben is ment az egyik este fent a Cameron Highlands-en! :-)), és ez a film csak megerősített ebben. És a többi (saját) filmjét még nem is láttam, de most úgy érzem, hogy kellene.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)