A kutya, aki VW Golfnak képzeli magát - a hét videója! :-)

Lilike - a búcsú

Hát igen, 2012. december 14-én elbúcsúztam a második céges autómtól is.
Adózzunk egy perc néma csenddel Lilikének. Jó kis autó volt. :-)

új kocsi

Ma leadtam a bérautót, és megörököltem egy Ford Focust. Az év végéig lehet nálam. Már most szerelmes vagyok bele! :-) Úgy hasít, hogy még. Szuperül gyorsul és egy csomó kényelmi extra van benne. Vérezni fog a szívem, amikor le kell majd adni! :-)

Requiem for a car

Hát eljött a pillanat. El kellett búcsúznom első autómtól, Töff-Töff-től (barátoknak csak Töfi). Csütörtök hajnalban (a céges karácsonyi ereszd-el-a-hajam végén) közölte velem a kolléga, hogy akkor pénteken le kell adni, nincs apelláta. Úgyhogy ennyi volt. Hüpp-hüpp.

parkolás

Életemben először párhuzamosan parkoltam hátrafele (tudjátok, járda mellé, két kocsi közé). És senki sem sérült meg, és az autók is sértetlenek maradtak. Menő vagyok vagy menő vagyok? :-D

büszke

Az vagyok magamra.
Ma új közértbe mentem (na nem volt egy nagy szám...). Esküszöm, otthon az összes Smatch kenterbe veri az összes közértet a környéken választékban, még a Tesco-méretűt is. Mi a fene??? A végén még kiderül, hogy Magyarország egy rothadó kapitalizmus...

Ami miatt viszont inkább büszke vagyok magamra, az az, hogy sikerült itthon leparkolni. De komolyan. Ez a bokoralagútba hajtsál be, és izgulj, hogy a sarok mögül előbukkan-e egy a helyeden álló személyautó, ez kész frász. Arról már nem is beszélve, ha a bunkója pont középen áll, és neked az alagútban hátrafelé kell beállni (emelkedő), amivel nem is lenne baj, de alagút fala ugye jobbkézről sövény. Tehát korlátoz a mozgásban. Ja, és mindenhol ilyen padkák vannak, hogy tudjuk, hogy mi a jó. És benga állat ott áll. Az lett volna a legviccesebb, ha kiderül, hogy be se fér a kocsi idióta, mit hajtod magad. De befér. Csak előbb kellett elkezdeni kanyarodni, meg egészen balra kellett húzódni, hogy a kocsi orra elférjen a sövénytől (vagy legalábbis az orrával eltúrja az ágakat és ne vigyem el a lámpát a fás szárakkal ;-)). Végül is sikerült úgy beállni, hogy se a kocsi orra nem súrolta a jobboldali sövényt, se nem törtem vagy húztam meg a benga Audit, úgyhogy well done!
Tessék rám büszkének lenni.

Még mindig remeg a mindenem. :-) Ne tudjátok meg, hányszor próbáltam meg, mire sikerült, de nem adtam fel! :-)

Most vacsi. Mert lehet attól is remegek, hogy éhenhalok! :-)

Kamioff

Lassan 3 hete, hogy bevezették a 2 sávos utakon a kamionok előzési tilalmát és a kamionokra vonatkozó követési távolságot. Well...
Aki ezt kitalálta kérem az alsó végen ZSENI! Én elég sokat közlekedtem mostanában M7-esen, így nagyjából szembesültem a sok őrülttel, aki csak fogta magát és kivágott, mert ő 82km/h-val megy, míg az előtte lévő kamionos csak 80km/h-val. Közben persze ezek tíztonnás dögök jobbra-balra hajlongtak, nyikorogtak, stb. és persze az autópályán szokásos 120-130km/h-ról le kellett a fél világnak lassítani az ő 82-jére.
Aztán most bevezették ezt és nincs ugrándozás. A kamionok példásan betartják az új szabályt és mit ne mondjak jobban érzem magam tőle. Gyakorlatilag komolyabb lassítás nélkül le tudok érni Balatonalmádiig. Röhejes, de ez időben is érződik, az út eddig mindig inkább 2 óra fölött volt picivel, most pedig olyan simán beleférek a 2 órába, hogy ihaj. Szóval tényleg respect, ez egy nagyon jó intézkedés volt és tényleg a közlekedés biztonsága irányába hatott. Én ettől jobban érzem magam, ha vezetek!:)

megint eltelt

Megint eltelt egy kis idő. Hol maradtatok le?

Voltam múlt hét előtti pénteken Karlsruhe-ban. Néztem karácsonyi vásárt, meg kivilágított belvárost. Sétáltam sokat, és csodával határos módon nem fáztam meg jobban (mint amennyire már meg vagyok :-P).

Utána elmentem táncolni, ahol is találtam sok kis kezdő lindy hoppert, meg egy amerikai srácot. Ő tartotta az órát, aztán táncikoltunk kettőt. Elhívott magához szombatra hálaadás napi partira. Enyhén megörültem neki: élet, emberek, házibuli. :-)

Úgyhogy következő nap felkerekedtem, és elballagtam az általa leírt címre, ahol is egy nagyon kellemes délutánt töltöttem el, késő estig, kellemes emberek között, mindenki nyitott volt, mindenki normális volt, és az egész nagyon nagyon élet-ízű volt. Őszintén? Baromi jól esett emberek közé menni, és végre ANGOLUL beszélni, és nem mindig németül, bár elég sok volt a német, aztán volt kis keveredés, hogy kihez milyen nyelven és hogyan kéne szólni.

Aztán most hétvégén meg péntek este volt céges karácsonyi vacsi, nagy beszerzési osztályos. Elmentem, megvolt a pofavizit. Nem nagyon beszéltem senkivel, nehéz is, ha kérdez tőled valamit egy német, aztán elfordul. És kérdez valami mást egy némettől, akit teljes odaadással figyel. Hm. Na mindegy. A másik magyarral elbeszélgettünk egész jól (ő két évre jött ki, azt hittem helyi szerződéssel, de ő is úgy, mint én, kiküldetéssel. Meglepő.). Csak szegény olyan lassú, hogy nem bírom kivárni, míg végigmond egy gondolatot. Kacifántosan is mondja, ha végül megszólal. Na mindegy. Ez is megvolt. Eredmény: két hónap után megszólított egy arrogáns, nagyképű kolléga ma ebéd után, hogy akkor meddig is vagyok itt, és úgy tűnt, mintha tényleg hozzám beszélne, és nem magához vagy a levegőhöz. Végül is ki lehetett bírni, még ha arra nem is lettem volna kíváncsi, ki milyen amikor tajtrészegre issza magát (saját költségen, mert ugye nem a cég fizette).

Aztán szombat délelőtt bevásároltam, este meg elmentem rock and roll party-ra. Koncert volt, sok banánhajú és barkós fiatalemberrel, "Rockabilly Rules" feliratos pólókban, és hajhálós, lófarkas, hatalmas hajcsavarós csigás hajjal flangáló lányokkal. A bár tele volt, ugyan a dohányzó helység el volt különítve azért bejött a szag, és különben is, de jó volt. A rockabilly meg a rock and roll az mindenhol ugyanolyan! :-) Az együttes jó volt, és a hagyományokhoz híven egy csaj a magassarkújával úgy sarkon rúgott, hogy attól kódultam, és egy srác meg úgy megnyomorgatta a jobb kezem, hogy még. :-P Amúgy hiába vettem fel a szép táncos cipőmet, maguktól nem jöttek rá, hogy táncolni jöttem, úgyhogy volt akit én kértem fel, volt akit bemutattattam magamnak a boogie élet helyi fő szervezőjével, Nellia-val, aki baromi jól ropja a férjével (aki rendi volt, felkért egyszer engem is), és annyit tennék még hozzá, hogy kb. szüleim korabeliek. Minden tiszteletem! :-) Szóval körbevitt, meg bemutatott pár embernek. Úgyhogy volt kis táncika is.

Ja, odaút. Kitaláltam, hogy vonattal is lehet oda menni (előző péntek éjjel megállt ott a vonat hazafelé), de nem készültem fel, hogy mi is a helyzet. Odagurultam a vasútállomásra Baden-Badenba, leparkoltam, bementem az állomásra. Jegyautomata nem működik. Sorba álltam a másikhoz, megnéztem, több, mint egy óra múlva jön a következő, ami elvisz oda. Jjjo. (ez volt este nyolckor). Fogtam magam, visszaültem az autóba, az egyik kanyarban majdnem kilyukasztottam a karosszériát a járdaszegéllyel (ó, ijesztő hangja volt, higgyétek el, de szerintem csak a megfagyott jég jött le a jobb első kerék mögül... legalábbis remélem, a kocsin nem látok sérülést). Hazaautóztam, felmarkoltam a navit, nekivágtam a sötét éjszakának, és odaértem Durmersheimba még mielőtt a vonat begurult volna a baden-baden-i vasútállomásra. 26 km egyébként. Szombat éjjel, tiszta időben, nulla forgalom mellett még nem is volt az egész olyan gáz. És szépen le is parkoltam az autót egy mellékutcában. Büszke vagyok magamra. Hazafelé sem történt semmi. :-)

Vasárnap egy kollegával meg a feleségével találkoztam Bühlben, megnéztük a városkát (nincs rajta mit nézni) meg a karácsonyi vásárt (izé, kb. két bódé meg egy színpad). Terápiás jelleggel próbáltam a feleséggel magyarul beszélni (kollega német, ő magyar), mert felejti szegény. De tényleg. Tudjátok, milyen nehéz a saját anyanyelvemet törve beszélni??? Merthogy szegénykém már töri a magyart, az én nyelvtudásom meg hasonul a partneréhez. Huhh, kemény másfél óra volt. :-P

Most pedig pénteken haza, szombaton Dániel Balázs koncert Győr, aztán egy hétig a pesti irodából dolgozom, utána pedig két hét szabi. Január 3-án jövök ide vissza. Előre örülök a találkozásnak mindenkivel, meg a szabinak! :-) Addig is valószínűleg még a héten bemegyek egyszer Karlsruhe-ba (holnap szerintem, ha nem jön közbe semmi), aztán szerda reggel nyitok egy itteni számlát, hogy megoldjam a KP-gondjaimat (hogy tudjak kártyával fizetni itt a boltokban, meg talán olcsóbban pénzt is felvenni, legkésőbb januártól). Mi a szösz? Beindult az életem itt?

már megint

Már megint kalandos volt az uti-uti. Ez nem igaz. Én éreztem, hogy nem szabad magam a navira bízni teljesen... :-S

Szóval odafele már egészen okés volt, és nem is nagyon közlekedett senki rajtam kívül. Tök nyugiban odaértem, aztán az utcába felmentem, és ugyan igen fönt, de találtam parkolóhelyet.

Lent a buliban egész okés volt, most egész végig az ügyi fiúval táncoltam. Kellemes volt, de tényleg. :-) Aztán együtt jöttünk el, felkísért a kocsiig (kicsit lejjebb állt meg, mint én, de eljött velem egész fel). Aztán én beizzítottam a navit, és ahelyett, hogy visszatolattam volna az utcába, amit már ismerek, rábíztam magam a navira. Hiba volt. Nagy hiba. Elvitt a susnyásba. Negyvennel araszoltam végig. Ilyen egyautós aszfaltutak, meg szőlőhegyek, meg minden. Ez nem igaz... Azt hittem, beszarok, mire hazaértem. Ez nem igaz...

Bár most legalább nem láttam élővilágot. Még az hiányzott volna, hogy elüssek egy vaddisznót. Nem nevet. Ez itt valós veszély...

büszke

Büszke vagyok magamra.
Elmentem táncolni. Baden-Badenba. Társastáncos buliba. Két fiú istápolásába vett, egy amolyan kezdőszerű képződmény (de biztos egyébként haladó, csak bizonytalan), egy meg nagyon ügyi volt.
És én is egész ügyi voltam.
Láttam és táncoltam olyat, hogy "disco-fox". Ne is kérdezzétek.
Mikor megérkeztem, egy fiú megbabonázva nézte a swing-cipőmet. Öööö. Ja, és a két fiú majdhogynem kiröhögött a boogie-val. Nem nagyon hitték el, hogy olyan van. :-P

Hazafelé az egyik setét kanyarban (Baden-Baden "belvárosában", ha olyan egyáltalán van) a fényszóróm egy rókára vetült, aki ettől sarkon fordult, és visszament a fák közé. Láttam élőben rókát! Tök helyes volt! És még el se ütöttem. Igazi heppiend... :-)

Ja, és mivel mazsola vagyok, fizettem a parkolásért (legközelebb majd felmegyek az utcába, kikérdeztem a fiatalembereket, hogy mi a teendő). Parkolóház. Képzelhetitek. Kész voltam. De megcsináltam, és még csak meg se húztam a kocsit, fizettem is, meg minden. Öhh. Eseménydús este.

Most megyek zuhanyozni és aludni. Nektek is jóéjt!

múlt hétvége

Tehát. Múlt hétvége.
Pénteken szépen beültem a bérautóba, és elgurultam vele a frankfurti reptérig. Egészen odáig nem is volt gond. Az idő szar volt, de még elviselhető.
Aztán ott, már a reptéren, egy helyen elrontottam a sávot, úgyhogy bekerültem egy parkolóházba, ahonnan csak nem kis kínlódás árán tudtam szabadulni. Jó. Mindegy, túléltem, és végül le is adtam végre a hiperszuper, modern kütyüt (kis szürke VW Polo). Háhh.

A repülőút eseménytelenül telt, de a kapuig eljutni nem volt semmi. Valahogy minden összeesküdött aznap (és azóta is, de ezt csak csöndesen jegyzem meg). Mindegy. Végre otthon voltam. Bementem az irodába, elintéztem a papírokat, aztán elmentem haza. Ott lerogytam, ettem hazai kosztot és élveztem, hogy otthon lehetek (ahol mindent tudok, mi hol van, és minden az enyém, nem idegen...)

Szombaton felkeltem, elmentem a fodrászhoz, akivel megint jót dumáltunk, míg levágta a hajam, aztán elmentem az órában elemet cserélni, beszabadultam a Rossmann-ba, ahol jól ismert dolgok voltak, juhé, míg Anya jött, aztán még együtt elintéztünk ezt-azt. Ő közben megvette a közértes beszerzéseket nekem, hála istennek, úgyhogy ezután hazamentünk, és nekiálltam pakolni. És pakoltam. És pakoltam. És pakoltam.
Este aztán már csak TV-ztem, aztán mentem aludni, mert vasárnap keltem hatkor, pakoltam, pakoltam, reggeliztem is kicsit, aztán elindultam kb. 8 után valamivel, hogy felszedjem a főnökömet. Hogy hol? Valami Szabadság-hegyen vagy hol lakik, Mártonhegyi út, ha ez mond valamit. Blöe. Forgalom az egyáltalán nem volt, így vasárnap reggel, de szerencse, hogy volt navim, mert több helyen is elvétettem az utcát. De nyugodt voltam, mert tudtam, hogy kell lenni még lehetőségnek, hogy felmehessek a hegyre, nem is tévedtem. Na mindegy. Navi felvitt a hegyre, de enyhén leizzadtam kétszer-háromszor, mire megérkeztem. Ott fönt az utca kb. 35-40 fokban emelkedik, és kanyarog mint állat. Kösz. Enyhén pánikos voltam, mire felértem, de sebaj. Megtettem, elhoztam Burakot. Ő beszállt, és mutatta az utat az autópályára (így már egyszerűnek tűnt, lefelé a hegyről, bár kicsit úgy éreztem magam, hogy a kocsi orra mindjárt beleáll a földbe, vagy mint a hullámvasúton lefelé...

Aztán már eseménytelenül telt a nap. 10 körül éhes lettem, akkor megálltunk egy helyen, én átültem az anyósülésre, és ettem egy szendvicset, ezalatt Burak vezetett, hogy addig is haladjunk, aztán visszavettem a kormányt, és száguldottunk tovább. Végül egészen Németországig én vezettem (az első német pihenőig, ahol kajálni is lehetett). Burak ott megkajált (nekem volt még szendvicsem), aztán onnan már ő vezetett. Összesen olyan 6 órát vezettem, enyhén elfáradtam addigra. Az idő csak Ausztriában volt esős, de az sem nagyon. Az igazi ítéletidő Németországban jött, szerencsére akkor már nem én vezettem. De más baj is volt a német határtól. Dugó dugó hátán. Útépítések és balesetek miatt. Végig. A Salzburg-München, München-Stuttgart, Stuttgart-Karlsruhe, Karlsruhe-Bühl útvonalak voltak gázosak. Azaz végig. :-P

Végül aztán este fél 10-kor voltam kész a lakásba való felpakolással, akkor ültem le szusszanni. Burak elvitte magát a szállodájába, aztán én hazavezettem, aztán olyan 3,5 fordulóval felhoztam ide a cuccokat. Most már jó, van saját takaróm-párnám, meg itt vannak a téli ruháim, meg minden. :-) Ja, a számítógépem is.

mozgalmas nap

A héten szerda-péntek Hatvanba vagyok hivatalos, "betanulásra", azaz megmutogatnak nekem mindenféle érdekeset a hatvani üzemben. Burak intézte el, és eddig elég jó.

Odafele mondjuk elszámoltam kicsit magam, később indultam, mint kellett volna, de a fene gondolta, hogy a Szentmihályi út fel lesz túrva (kifelé csak 1 sáv járható), és az M3-asra sem tudok felhajtani egy jó 10 percig - ment a rendőrségi konvoj Borsodba, gondolom a zsákokat pakolni, és lezárták a felhajtót amíg elhaladtak... Hm.

Aztán nem jöttem le időben a pályáról. Tibi ugyan mondta, hogy a Mol-kútnál kell lehajtani, de nem gondoltam, hogy minden jelzés nélkül van valahol egy út, a benzinkút mellett ahol jönni kell. Szabolcs azt állította, hogy meg fogom látni. Hát nem. :-) Kihajtottam ugyan a benzinkútnál, de nem jöttem rá, hogy hol a szervizút, úgyhogy ennyi. Vissza az autópályára, így viszont behajtottam Hatvanba és vissza kellett jönni. Még jó, hogy Tibi tegnap megnézte velem a guglimepszen, hogy hol is kell menni meg hol a gyár, teljesen egyedül (navi nélkül!) visszataláltam a gyárhoz! Csak fél órát késtem. Hát ez van.

Már találkoztam itt a minifactory vezetőjével, a fiúval aki patronál a három napban, megnéztünk vagy 10 BPS-es meg hatvani üzem bemutatkozó prezit, és a termelésben is jártam kétszer. Határozottan érdekes.

A ma délutáni QMS-es megbeszélés elmaradt, talán holnap vagy holnapután lesz. Viszont itt egy pesti fejlesztő fiú, ez vicces, és egy másik, akiről nem tudom eldönteni, hogy ő is fejlesztő nálunk, vagy táncos vonalon ismerem (ő a táncos vonalt emlegette, biztos úgy van). kicsi a világ.
Ez a Heusinkveld (a gyáregység vezetője) a Burak nagy spanja (privát is), rendes fiúnak tűnik...

Elég fáradt vagyok, sok volt ez így egyszerre. Hazafele is valahogy azért megtaláltam az autópályát. Már egyre kevésbé parázok, hogy mi lesz. Semmi nem lesz. Menni kell és kész.

De! Este beragasztotta a fogorvos a koronát (sing halleluja!), és előtte átvehettem az új szemüvege(i)met is.

Szemüvegek szépek (ld. előző post). De tényleg.
Ami meg a fogorvost illeti, hát izé. Megint kaptam szurit. Kérdeztem is tőle, hogy most hogy az afta vagy tályog vagy mi már gyógyulóban van az előző érzéstelenítő szuri helyén, már ideje neki egy újat is adni... Na sebaj. Azt mondta, egy kicsit odébb adja. Hát biztos. Viszont beragasztotta amit kellett, és úgy tűnik, áll is a helyén, remélem, holnap már ehetek kenyeret reggelire FOGGAL! :-)

Mielőtt eljöttem, még igen előremutató dolgot mondott a fogorvos. Hogy amikor elmúlik az érzéstelenítés hatása, akkor ez a fog bizony fájni fog. Na kösz. Merthogy ugye szétfagyasztotta (vagy szárította vagy mit csinált vele), meg az ínyt is körülötte (az most fehér), és a korona rálóg az ínyre, az is szar lesz egy ideig (de aztán megnyugszik... aha... idővel...), és a ragasztó meg valami savas kémhatást termel, ami bántani fogja a fogat egy darabig. Szuper. Most mindjárt tolok valami cuccot, hogy jó legyen (ld. Cataflam mondjuk). Uhh. Nagyjából ez van.

Holnap megint Hatvan. Talán már kevésbé viszontagságosan találok oda, mint ma. (Bár ügyes voltam ma, panaszra semmi okom).

ÉLJENEK A SZILÁRD ÉTELEK! :-D

ki vagyok az összes vizekből

További mélyvizek a héten.
Szerdán Kromeriz-be el, csütörtökön Kromerizből vissza.
Köszönöm, jól vagyok.
De!
Jövő héten Potsdam és Havelhop! :-)

kéjutazás

A héten elhagytam a "biztonságos" Budapestet, és kocsival hosszabb útra mentem. Cégesen.
Az útvonal? Reggel kocsival be a céghez, aztán fél 12-kor ki Ferihegyre, ott megvártam a kolleganőt, akivel mentem, és elindultunk. Zalaegerszegre.
Kb. négyre le is értünk. Fura volt, mert a beharangozott fokozott ellenőrzések miatt mindenki betartotta a sebességkorlátozásokat. Egy őrült se volt az M7-esen. Fura vagy fura? :-)
Szóval négytől kezdtünk neki a munkának a cégnél. Ott voltunk. Sokáig. Na meddig?
Éjfélig. Hogy érezzétek. Szuper volt. De legalább a szállás Egerszegen volt.

Reggel felkel, reggeli, irány Bóly (Pécs mellett van). Az is kb. 230 km. 4 óra. Minden 20 méteren útépítés, minden 15 km-en falu. Úgy hozzávetőleg. Szuper. :-S Dél körül odaértünk.

Este csak azért fejeztük be "már" fél nyolckor, mert a cég németei, ahol voltunk, nem akartak vacsora nélkül lefeküdni. Hálás voltam nekik. A szállásunk Mohácson volt. A Dunára nézett a szobánk, a szálloda vadiúj volt. És felannyiba került, mint Egerszegen. No comment.

Utána következő nap vissza Bólyra ugyanahhoz a céghez.
Beizzítottam a németeket ott, hogy jobb lesz, ha igyekeznek, nehogy lekéssék a gépüket, úgyhogy jobb lesz, ha elindulunk 1-kor. Ők elvitték a kolleganőmet a reptérre a kisbuszukkal (ugyanazzal a géppel mentek haza), én meg egyedül autóztam vissza Pestre. Két és fél óra alatt felértem, be a céghez. Ez nem rossz szerintem, és meg vagyok elégedve az új M6-ossal. :-) Persze valószínűleg az volt a nagy szerencsém, hogy még éppen megelőztem a nagy dugót az M0-áson.

Hát ez volt a mélyvíz. Most már talán nem fogok semmitől se félni. Az már biztos, hogy a harmadik óra után azért már mindig el voltam fáradva.