És akkor visszatértem...

Hamár ilyen nagy utazásban voltam, akkor itt a történet befejezése. :)

Be kell vallani, az angol csoport egész idegkímélő volt (oké, mindig vannak fura egyedek, de itt most a 17-ből csak 3 ilyet találtam, szóval arányaiban nézve jó volt), halkak voltak, nyugisak, és nem nagyon nem hisztisek. Meg voltam amúgy döbbenve a strapabítóságukon. :) Piros pont az angol túrázóknak. ;)

Az igazi élmény a visszaút volt ismét. Ugyanis azt nem tudom, hogy tudjátok-e, de ezt az utat irodán keresztül foglaltam, és h a repjeggyel se legyen gáz, azt is. Ez 2 okból volt így: 1. ha lemondják az utat, akkor csak megmondom a nőnek, hogy hát akkor a repjeggyel kezdjen vmit, 2. egyszerűbb kezelni, ha minden egy helyen van. Node az utazási irodás nő, elgépelte a nevemet, és többször is biztosított afelől, hogy ez semmilyen kellemetlenséget nem fog okozni, és ha mégis gond lenne a reptéren, akkor majd ő állja mind az 50 CHF-nyi átíratási költséget. Nos, a gondok sokkal korábban kezdődtek, amit ugyan sikerült még itt Svájcban megheckelni. Gondolta mindenki. Aztán eljött az utolsó este Catanián, ahol a web check-in felmondta a szolgálatot a fenti hackelgetés miatt ugyanis még mindig Zürich-Catania útvonalra kellett volna regisztrálnom magamat, 10 nappal korábbra... már látjátok is a problémát.

Szóval kimentem a reptérre a csoporttal ( = jó korán), hogy akkor tegyük ugyan rendbe ezt a jegy kérdést. Itt kell elmondani, hogy Catania nem egy nagy reptér, de annak érződik. Amolyan olaszosan nagynak. Vagyis marha kaotikus. Az Alitalia-n kívül senkinek sincs check-in automata, ami mindenkinek nyer egy jegyet a pultokhoz, amiket random nyitogatnak, és természetesen amolyan délies tempóban (amikor kedvük tartja). Ergo jómagam és még pár svájci papírokkal rendelkező utas beálltunk a kijelölt sorba, és ott várakoztunk vagy egy órát. Itt teljesen probléma mentesen felkerültem az utas listára, és irány a biztonsági ellenőrzés. Amit a jól megszokott témánál kicsit kevésbé vesznek komolyan, vagyis magad gurigatod a kis tálcádat, majd áthaladsz a kapun, és hiába pittyeg, akkor sincs semmi. Lásd az én esetemben. Vagy egyik utastárséban, aki teljes túrafelszerelésben haladt át probléma mentesen (a bakancs miatt minimum szét kellett volna kapják). Ezen kívül újabb érdekessége a reptérnek, hogy itt kap az ember angol nyelvű könyvet és nem bikinis csajokat ábrázoló képeslapot (nem mintha Catania a bikinis csajoktól nyüzsgene), valamint hogy az Angliába induló szerencsések egy extra vámvizsgálatot kaptak, míg a svájci gép nem. No komment, tekintve, hogy ugye ők EU, Svájc meg nem, és ezt érkezéskor tudatták is.

Innentől egy egész szép utunk volt Genfbe, ahol el kellett volna kapni a zürichi gépet. Már ha indult volna. Természetesen ez se volt teljesen triviális, ugyanis Genfben elég egy rossz fordulat, és máris a csomagmegszerzésen találod magad, ami ugye egy új biztonsági ellenőrzést garantál. Igen, én is részt vettem rajta. Majd mikor túlestünk a szintén egyszerű, ám sokkal jobban szervezett ellenőrzésen, megtudtam, hogy a gépet törölték, és az infópultos hölgyike is csak annyit közölt, hogy legyünk kedvesek a szemközti Swiss képviseleten érdeklődni, majd eltűnt. Hát vettünk egy 180°-os fordulatot, és szemben találtuk magunkat vmi bolttal, amin talán MontBlanc talán Ralf Lauren volt. Nem Swiss. Ekkor vkinek leesett, hogy hát az a check-in pultoknál van, kívül. Very well, hát irány kifelé. Szóval kimentem, és mondtam a néninek, hogy én talán vonatoznék, ha nem gáz. Ő elvette a zürichi jegyet, bólintott, h rendben van, de akkor mi a rákot keresek én nála, ha még jegy se kell a vonatra (ugye van bérletem). Talán a csomag... oh.. hát igen. Slattyogjak le a Hub mellé, és telefonáljak, hogy kéne a csomagom, és kiadják. Huub???? Tessék??? Menjek le, majd meglátom.

Nem láttam, így az infópultnál kötöttem ki. Ahol ismét Hubolni kezdtek... igen remek, de még mindig nem tudtam miről beszélnek, de ott legalább franciául nyomták, tehát az esélyek nagyobbak voltak, mint a Swisses francia angollal. Kb 2 perc értetlenekedés után kiderült, hogy a Hub egy bár. Mellette van egy ajtó, ami mellett lóg egy telefon. Ohh, igen! Hát bejutottam. Kivártam ismét a sorom, és szerettem volna a csomagomat. No de már csak a Catania-Genf jegy volt nálam, a kis cetlivel, úgyhogy jött ia a kérdés, hogy mi a szent rákot keresek én még itt, amikor a gépem kb 45 perce leszállt. Hát, talán nem mesélem el, gondoltam, és csak annyit mondtam, h én igazából Zürichbe mentem volna...
Némi világosság a hölgy szemében kissé feldobott, de utána kinyitotta a száját, és az után érdeklődött, hogy megnéztem-e már a 2-es ill. 3-as kiadószalagot... Itt nem kérdeztem meg, hogy ezt mégis honnan kéne tudjam, hogy melyik szalagokat nézzem. De szerencsére ott volt a csomag, már leszedve, vártak rám.

Ezek után felültem a vonatra, és hazajöttem.
Vége!

Ui: és h tudjátok, h honnan kellett volna leolvasni a megállókat a buszon ülve:

Én és Catania

Tehát ott tartottunk, h megérkeztem a térre, ahonnan 3 perc a kis Bed & Breakfast hotel. Kerestem is nagyon, amikor megláttam egy normál lakóépület falán az emblémát. Bejöttem, és megkérdeztem az egyetlen embert, aki a liftre várt, h tudja-e hol van ez a B&B. "3. emelet" - jött a válasz. Hát akkor az fellifteztünk (én rettentő boldog vagyok, h nem bőrönddel, hanem hátizsákkal jöttem), ő eltűnt egy lakóajtó mögött, én meg béztem,mint Bálám szamara, h de itt nincs hotel.
Lefelé gyalogolva az elsőn mégiscsak meglett az ominózus szállás. Bejelentkeztem, és az egész napos vízhiányomat már úgy nagyon szerettem volna pótolni. De Szicília nem az a hely, ahol majd iszunk a csapból. Erre nem csak az utazásom további részét szervező cég, de a recepciós is (miután rákérdeztem) előzékenyen felhívta a figyelmemet. Ennek örömére meg is indult a kutatás egy vizet áruló bolt után. Mert ruhaboltot nem kunszt találni. Na de vizet este 8 körül? Na az a kihívás. Nem jártam sikerrel, minden zárva volt.
így kb 1 óra után visszatértem a szállásra, ahol komoly fél liter víz várt. (Amúgy érdekes, de a palackos víz nem drága. 2 liter a belvárosban 1€. (A piaci körte kiloja 1.3.) És normál időben be is lehet szerezni.)
Lehetett ekkor este 9, és a szomszéd úgy érezte, h neki biz fúrni kell. Rettentő boldoggá tett ez a gondolata, mit ne mondjak. De csak abbahagyta.

Ma reggel olyan 7 körül nyitottam kicsi szemeimet, mivel a helyi bazárt kezdték építeni. Bazár ez inkább, mintsem piac, ugyanis hello Kitty-től bugyin át, elemig minden van. (nagy örömömre CDs is...) De tegnap megtudtam a netről, hogy van ám rendes piac is, egy kicsit arrébb. Csak a hal szagot kellett követni. Ott csak étel van, és az egész kész őrültek háza, de nagyon élveztem (képes illusztráció később). A halászok maguk árulják a legkülönfélébb halakat, rákot, polipot, kagylót. Meglepett, hogy a halpiacon nagyrészt urak vásárolnak. A piac mellett kis kávézó szerű helyeken élből ki is lehet próbálni ezt-azt. A hentesek, csirkések kint fenik a kést meg a bárdot, állnak a pult előtt és invitálják a népet (nagy kedvenc a bárány), és olyan darabot kapsz, amilyet szeretnél, mert kisebb állat még nincs készre darabolva. A legjobban az a hentes jött be, ahol anyuka állt a pultban, fia volt a hentes, és utóbbi kis dallamot ütött a fán a késével, így hívva fel magukra a figyelmet.
Aztán persze némi sajt, szárított fűszer (utóbbit kis öregek árulják) és irdatlan mennyiségű zöldség, gyümölcs. A gyümölcsök izgatták a fantáziámat, úgyhogy az őszibarack (nem akkora szám), a körte (nagy szám) és a kaktuszgyümölcs nyert. A kaktuszt megérte kipróbálni, mert finom; nem túl édes, de nem is savanyú. Állagra harapható és nem folyik, de vhogy egész lédús. Kicsit sok a magja, ami apró, és nem rágható, de a legkellemetlenebb tulajdonsága a kis pihetüskék. Hát csókolom! Lehet én voltam a naív, de a piacon is mindenki csak úgy fogdosta. Well... Nekem háromnegyed óra alatt sikerült kiszedni a nagyját a kezeimből.

Utána még bóklászás, de Catania nagyrészt ugyanolyan. Kő, meg épület. Zöld területben nem erősek. Mondanám, h mindenhol putto, és akkor elmeséltem, h mit látsz. De a végére már elég rendes fejfájásom is lett, és hang alapján nem tudtam megkülönböztetni a bőröndöt a motortól, valamint kikaptam a kéregetők egy jó részét. De pisiszag az nincs, mint az általam látott francia városok jó részében.

Bevallom, kíváncsi vagyok  ezek után a halvérű angol csoportra. Remélem csendesebbek lesznek, mint az olaszok.

BKV rehabilitáció?

Kicsit fáj a fejem, az egész napos olasz "prego!", "ecco!" és társaik megtették a hatásukat. Így arra jutottam, h visszahúzódok (már amennyire lehet, hisz a dzsembori az ablak alatt reggel 7:30 óta szüntelen), és megírom idejutásomat.

Szóval, miután a franciák kitettek magukért, és kipróbálták, mennyire is lettem türelmes az elmúlt években, egy nyugis útra vágytam.
A repülőutat állatira élveztem. Az egészben az volt a legjobb, h a kapitány egészen beszédes volt, így miközben a felszállásra vártunk, megtudtam, h a gép 68.7 tonna, és ennek következményeként 16mp alatt érjük majd el a felszállási sebességet. A tájékoztatás hasonló stíludban folyt a köv 2 órában is. Turbulenciák, nézni valók és viharfelhők miatt elhagyott leszállási útvonal témákban. Teljesen jó volt! :) Aztán leszálltunk.

A reptér kb Ferihegy méret, de azzal ellentétben inkább szeméttelepre, mintsem budira emlékeztető szaggal várja az embert. Majd gyorsan rá kellett jöjjünk, hogy Zürich nem Európa (helyi értelmezésben legalábbis),és bizony irány a vám szkennere. Igazából ez oké, de meglepett. Először tapasztaltam, h ilyen komolyan vették Svájc nem EU tagságát.
Tehát laza szkennelés után, irány a busz. Jegyet még mindig nem tudom, hol lehetett leakasztani, de úgy voltam vele, h ha nincs, hát nincs. Lógok. Bocs.
Így felszálltam a buszra, ami erősen emlékeztet a BKV kigyulladós kisbuszaira, de ha lehet, még kisebb, és ugyan van rajta 2 kijelző is, h hol vagy, és mi a köv megálló, de ebből egy sem működött. Adott busszal eljutottam a központi vasútállomásig. Itt felszálltak az ellenőrök, én meg le. Gondoltam, itt könnyebb lesz jegyhez jutni. Hát nem. Ekkor jött a nagy gondolat, h az ellenőrnek csak kéne tudni, nem? Szóval odamenten, és megkérdeztem ékes angol nyelven, h tud-e segíteni. Ő szemmel láthatóan annyit értett, h "blablabla ticket... bus", és közölte, h "Gelatto!". Ekkor tünt fel a kis fagyis/mindenes bodega, ahol megkaparinthattam a jegyet. Erre nem gondoltam. No nem baj. Pár perccel később meg is kapam a jegyet (1€ darabja), ami max 90 perc utazásra jogosít. A busz persze elment, és kereshettem másikat. Namost menetrendet, ill térképet a buszokról nem leltem. Minek?  Azt úgyis mindenki tudja! Szóval nekiálltam bogarászni a nagy táblát, amin a busz száma és a megállói álltak. Okké. Ebből kiderült, h még 3 másik busz is jó nekem, így fel is szálltam a köv jónak minősítettre. De a nem működő kijelzőről kiderült, h feature és nem bug. Ugyanis ismét csak annyit tudtam meg, h jó utazást kívánnak. Köszi. Arra is gyorsan rá kellett jöjjek, h ha van is kiépített megálló, akkor az esetek nagy részében a nap már megtette a hatását, és az írás megszűnt létezni. Szóval maradtak a nagy táblák, amik néha A4 méretű kiírásokká változnak (a rajtuk feltűntetett infomennyiség azonos), néha pedig a megálló oldalára ragasztják. Ergo: olvass, ha tudsz. Ebből adódóan, csak a 2. nekifutásra sikerült megtalálni a teret, ahol le kellett szálljak. Közben volt a sofőr 30 perces pihenője is, szóval szerintem leutaztam a 90 percet. Az első kör teljes esélytelensége akkor tudatosult bennem igazán, amikor a szembe irányból szálltam le, és megláttam, hogy a másik irányból a megállót elbontották, és csak egy kis póznás cetli jelzi a helyét. Kössz Catania!