szolgálati közlemény

Annyit mondanék, hogy egy rohadt hosszú két héten vagyok túl, de túl vagyok rajta. Remélem, nem kell már Bühl-be mennem idén. Reméljetek velem!

Az új haj sikert aratott kint is, és eddig jól bírom a leengedett hajjal járást.Uff. :-)

Az "A Föld inváziója - csata: Los Angeles" című film... izé. Űrlényes Black Hawk Down. A Black Hawk Down-nal ellentétben ez a film erős közepes. Nem mondom, hogy rossz film, de nem is jó. Azért mondjuk azt hiszem, a Prometheus-nál kicsit jobb... ;-)

Viszont a Battleship határozottan jó film. Popcorn, meg amerikai, de baromi erős a feel-good faktor, jó a látvány, jók az űrlények, és egészen jók a karakterek (persze mindent a maga helyén kell kezelni  - az elvárásokat is...). Sikerült mozivászonra vinni a torpedót. És jól! Beszarás. :-)

Még másfél hét és irány Edinburgh. Már eléggé várom!

Ja, és két napja úgy döntött a jobb felső bölcsességfog, hogy akkor ha kiszedték a bal felsőt, akkor ő kinőne. Nem kellemes.

jubilálok

Jubilálok. Most először ma használtam Lilike dudáját. Ja, Lilike az "új" céges kocsi. Azért kellett használni, hogy ki tudjak jönni a sorompón a parkolóból. :-P Holnap este kiutazás Bühl-be betanulásra. Haza jövő péntek délután. Bizony.

seggfejek...

Jövök haza ma este (éppen örülök magamnak, hogy most utoljára kell felhajtanom ezen a tyúkszaros, egysávos, kanyargós, beláthatatlan úton), mikor is az egyik kanyarban, amiben kitakarja a kilátást egy ház sarka de teljesen, jön szembe autó. De nem is egy, hanem mindjárt kettő. Ergo nekem kellett visszatolatni és elmenni az útból. De hova... Míg éppen forgatom a fejem, hogy mitévő legyek, mit csinál a velem szemben levő tahó? Mit csinál? Kb. a harmadik másodpercben felkapcsolja nekem a távolsági fényszórót. Igen, ha megvakítasz, sokkal gyorsabban fog menni, hogy eltakarodjak az útból, SEGGFEJ!
A hepiend az az, hogy pont nem sokkal mögöttem volt egy üres garázsfelhajtó, de meg kell mondjam, nem táplálok a németek iránt amúgy sem nagy és szívbéli szerelmet, de az ilyen incidensek nem segítik elő a nagy össznépi-nemzeti toleranciát és megértést. Csak szólok.
BARMOK!
Reklámokban dirndliző, sört vedelő, folyton dudáló, udvariatlan, ronda, ízléstelenül öltöző banda, akik ráadásul még németül is beszélnek. Halálos kombináció. De holnap elhagyom ezt a lepratelepet! Éljen Budapest, a civilizáció és a szombati verseny, ahol mindenkit ismerek és ahol egy csomó emberrel lehet szót váltani. A táncot még meglátjuk. :-)

hétvégi kalandok

Péntek este meló után az volt a terv, hogy otthagyom a kocsit a vasútállomáson, és elbumlizok Stuttgartba. Este Burakéknál meghúzom magam, míg Bren végez a programjával, utána értem jön és jöhet a hétvége.

Úgyis át akartam ugrani hozzájuk a cuccal, amit hoztam nekik, úgyhogy ez szerencsésen jött ki.

Nagyon kellemes, beszélgetős estét töltöttünk együtt Burakkal és Susanne-val. Bren végül fél 12 kerül jelent meg…

Bren egy forgalmas kereszteződés felett lakik, alatta egy sörkert van, a metró 5 perc séta, és egy REWE szintén 5 perc a másik irányban. Tökéletes hely. A lakás két hálószobából áll, konyha, fürdő, nappali és étkező rész. Szép tágas. A lakáshoz tartozik még Bren macskája, akit Ausztráliából hozott magával. Mintha valami rémlene, hogy láttunk róla leírást a 101 Nagymacskában. Csodálatos szürke cirmos a bundája, és folyamatosan társalog. Nagyon aranyos, halk hangja van, kis hegyes fogai. De nem harap. Nem tudom, miért mondja mindig Bren, hogy Bubba a sátán macskája, velem nagyon kedvesen és jól nevelten viselkedett végig. Viszont a cicus rendszere úgy gondolja, hogy még mindig a déli féltekén van, úgyhogy erősen vedlik így a(z itteni) tél közeledtével. Macska ugrik egyet és szőrcsomók szállnak a levegőben. Hozzád dörgölőzik és neked egy jó nagy szürke gombolyag tapad a gatyádra vagy pulcsidra. A szőr a szádba és az orrodba száll. De olyan aranyos és gyönyörű macska, hogy nem lehet rá haragudni. Azért vannak neki perverziói. Szeret pl. a zuhanytálcából vizet lefetyelni. Ne is kérdezzétek… :-)

És a hétvégén tanúja voltam a macskamenta hatásának (catnip). Sosem gondoltam, hogy ilyen tényleg van, de a macsek totál begőzölt tőle. Hempergett, meg bolond módra játszott a játékaival, és enyhén nem volt képben szegény utána… Mennyit nevettünk rajta, jézus… :-)

Szombaton délelőtt besétáltunk a belvárosba (mert a belváros sétatávra van a lakástól!), és nézelődtünk, meg Bren intézte az ügyeit. Sajnos én is elcsábultam, vettem két könyvet. Egy angol nyelvűt és egy német nyelvűt. A németet terveztem, mert valaki ajánlotta, az angolt Bren javaslatára vettem meg. Majd kiderül, mikor olvasom el őket.

A délutáni program Maulbronn volt. A Maultasche otthona (az egy nagyon jó kaja, higgyétek el!). Maulbronn egyébként egy középkori kolostorkomplexum, ami köré a „város”, azaz a település valamikor az 1800-as években épült oda, amúgy csak földek és erdők voltak a környéken. A kolostor alapítása az 1100-as évekre tehető. Mindkét útitársam meg volt illetődve. Az egyik amerikai, a másik ausztrál. Az egyik sem ezer évre visszatekintő ország, úgyhogy nekik ez a hely egy merő álmélkodás (megjegyzem nekem is, pedig én hozzá vagyok szokva az ilyesmihez). Egész nap sütött a nap, tökéletes volt. Szép volt nagyon, és a vacsora teljesen megkoronázta a szép napot, bár nem volt egyszerű hozzájutni. Bementünk a komplexumhoz tartozó étterembe, hogy akkor mi most ennénk. El akartak minket zavarni, hogy majd jöjjünk vissza később. Én nem voltam akkor ott, épp az audio guide-okat adtam vissza. Mikor csatlakoztam Bren-ékhez ott álltak az étterem előterében teljes tanácstalanságban, majd belöktek az ajtón, hogy az én tökéletes németemmel juttassam be magunkat az étterembe. Először engem is el akartak zavarni, de aztán hogy hogy nem, a mufurc felszolgáló megszelídült, beengedett minket, sőt, még kedves is lett. Döbbenet! A Maultasche-n kívül ettünk még isteni Apfelstrudel-t vaníliafagyival. Az ilyen almásrétes szerűség. De milyen finom volt!

Vasárnap délelőtt punnyadtunk, aztán délután kimentünk a domboldalba sétálni (mert itt még erdő is van a közelben, és még Bren se tudott róla…). Este meg elballagtam haza, minden klappolt, az autót is megtaláltam. Teljesen meg vagyok egyébként elégedve magammal. De tényleg. Merthogy ezek az aberráltak itt Bühlben a P+R parkolót nem az állomás mellé rakták (valószínűleg mert nem lett volna rá ott hely), hanem a sínek túloldalára. Viszont ha nem itt születtél, vagy nem tudod, hogy ez van, sose találod meg. Mert hogy táblával nem jelölik a dolgot, az biztos. Először azt hittem, ott hagyhatom a kocsimat a bevásárló udvarnál, de sajnos az is fizetős lett volna két órán felüli tartózkodás esetén. Végül megkérdeztem valakit, aki irányba állított. Végső soron viszont az ösztöneimre hallgatva, teljesen egyedül találtam meg a parkolót. Bizony. Ügyes vagyok!

Julie és Julia (2009)

Na, hát a Julie és Julia című film jó volt. Nagyon. Zsófi, mióta emlegetted, azóta a szemem előtt lebegett, most végre meg is néztem. Jó volt.

A film utolsó két perce alatt egyszer csak mit látok. A félhomályosra állított lámpa fényében a krémszínű szőnyegen mászik valami fekete. De akkora, hogy filmnézés közben is feltűnt. Pók volt. Nyugi, van hepiend. Kinyírtam. De akkor is, ez már mindennek a teteje. Szombaton a faluba menet lefele egy sövény mögül nekem repült egy veréb. Mentségére legyen mondva, nem láthatott, de akkor is. NEKEMREPÜLT!!!
Gyuri szerint érzékem van ezekhez az állatos dolgokhoz. Háááát. A 15 centis lódarázs, a veréb, most ez, még Sinzheimban valamikor tavasszal éjjel felkeltem, gyújtottam villanyt és két cserebogár volt a szobában. Izé. Ezek az emberek nem ismerik a szúnyogháló fogalmát? Arról már nem is beszélve, hogy ez a lakás ugye itt van lent a ház aljában, kvázi mint egy pince vagy alagsor (persze nem az, csak az utca alatt van a domboldal, úgyhogy oda néz az erkélyajtó). A kukák itt vannak a levezető külső lépcső mellett. Van biokuka is. Imádnivaló, hogy mikor kinyitom a fürdőszobaablakot szellőzni, abban a biztos tudatban tehetem, hogy az a rengeteg muslica mind beszáll a lakásba (a nagy-nagy pókháló ellenére is, ami a lépcső alatt "nőtt").
Azt hiszem, haza akarok menni innen. Pedig még csak egy hete vagyok itt, és tudom is, hogy nemsokára megyek haza. Kicsit eltértem a tárgytól, de a szívem még mindig dübörög a nyomi pók miatt. De az is lehet, hogy az almabor is tehet róla. :-P

mozgalmas múlt hét

Na, hát végre eljutottam idáig.

Kicsit mozgalmas volt a múlt hét. Mozgalmasabb, mint régebben (vagy akár az utóbbi időben otthon) az élet egy egész hónap alatt…

Hétfőn útra keltem és némi hátráltató tényezők ellenére (köd és sztrájk a frankfurti reptéren) még 5 előtt megérkeztem Bühl-be, és taxival felmentem Bühlertalba a szállodába. Szerencsére összefutottam néhány pesti fejlesztővel, úgyhogy nem voltam egyedül. Aranyosak voltak, hagyták, hogy velük bandázzak meg szórakoztattak este is. Így azért mégsem volt olyan rossz újra itt lenni, pedig ez a tény eléggé letargiába taszított…

Kedden este összejövetel volt a fejlesztőknek kibérelt házban, jó későig beszélgettünk meg jókat ettünk. Egy ilyen összejövetelen való részvétel valószínűleg jobb csapatépítés, mint bármilyen szervezett akármi… :-) Aranyosak voltak a fiúk és megtudtam egy csomó mindent egy csomó mindenkiről… :-)

Szerdán aztán beköltöztem a saját magam által felhajtott lakásba (hogy kiköltözhessek a nyomorék szállodából, ami az hagyján, hogy régimódi volt, de még büdös is. Tiszta letargia). A lakás még följebb van a hegyen, mint a szálloda, egy autó széles a felvezető út, és különben is. Nem értem, miért panaszkodtam Sinzheimra… :-) Amúgy a lakás szép és jó. Amerikai konyhás nappali, háló, fürdőszoba, meg egy mosókonyha van benne, ahol a mosógép van.

Még szerdán átvettem a bérautót is, hogy ne kelljen bezárva lenni a faluba míg itt vagyok. Egészen jól kijövünk, ez egy Peugeut 207-es. Navi ugyan nincs, de komoly büszkeségemre egészen jól elboldogulok itt a környéken anélkül is.

Csütörtökön nem volt semmi (csak végre bevásároltam rendesen), pénteken meg egy mexikói kollegához voltunk hivatalosak vacsira (én voltam az egyetlen aki nem beszélt se spanyolul, se portugálul, mert mindenki vagy mexikói volt, vagy brazil, illetve volt az egy szem német, aki tökéletesen beszéli a mexikói spanyolt.) A vacsi enchillada volt, és nagyon finom (az egyik mexikói fiú főzött), utána meg dominóztunk kettőig. :-)

Szombaton félálomban voltam egész nap, de azért lesétáltam napközben a faluba, hogy lássam, hogy mi is a helyzet, meg hogy levegőn is legyek, meg felderítettem a kisközértet, aztán aludtam még egy kicsit. :-)

Vasárnap átmentem Burakékhoz Stuttgartba. Az is tök jó volt!

bréking

Na, hétfőn megyek ki, két hétre, 21-én jövök vissza. Másfél hétig itthon, aztán megint két és fél hét kint november 2-18-ig.
Részleteket még nem tudok pontosan, de ez a lényeg.
Ez azt jelenti, hogy az október 22-i boogie versenyen már tudok csápolni nektek, illetve a győri koncertre már bőven vissza leszek.

macska

Ma este hazafelé a munkából (már sötétben, ne is kérdezzétek...) átszaladt előttem az úton egy macska. Sikerült nem elütni! :-) Micsoda kalandok...

további közlemények

A "Derült égből szerelem" sokkal jobban sikerült alkotás, mint az előző kettő, csak kicsit komolyabb, mint amihez szoktam. De jó. Aaron Eckhart nagyon skandinávnak néz ki (fogalmam sincs, hogy az-e), és cseppet sem szép (szerintem). Jennifer Aniston megint Rachel-t játszotta a Jóbarátokból. Valaki látta már olyan filmben, amiben nem?

A cégnél meg örültek nekem, sőt hiányoltak, azt hiszem. Meglepő emberek örültek nekem. Jól esett. És az is jól esik, hogy sokkal nyugodtabban viselem az itt tartózkodást, mint mielőtt otthon voltam. Jót tett ez az egy hét. Bizakodóbban tekintek a jövőbe, és igyekszem nem 5 hétre eltolni az elkövetkező hazautakat. Igyekszem.

Legyetek jók, néha kommenteljetek is, hogy tudjam, még itt vagytok és figyeltek (tudom, Raud, olvasod, csak nem kommentelsz! ;-)). Akikkel nem találkoztam se karácsonykor, se most, azok gondolkodjanak el, hogy a márciusi hosszú hétvégén hol lesznek!

büszke

Az vagyok magamra.
Ma új közértbe mentem (na nem volt egy nagy szám...). Esküszöm, otthon az összes Smatch kenterbe veri az összes közértet a környéken választékban, még a Tesco-méretűt is. Mi a fene??? A végén még kiderül, hogy Magyarország egy rothadó kapitalizmus...

Ami miatt viszont inkább büszke vagyok magamra, az az, hogy sikerült itthon leparkolni. De komolyan. Ez a bokoralagútba hajtsál be, és izgulj, hogy a sarok mögül előbukkan-e egy a helyeden álló személyautó, ez kész frász. Arról már nem is beszélve, ha a bunkója pont középen áll, és neked az alagútban hátrafelé kell beállni (emelkedő), amivel nem is lenne baj, de alagút fala ugye jobbkézről sövény. Tehát korlátoz a mozgásban. Ja, és mindenhol ilyen padkák vannak, hogy tudjuk, hogy mi a jó. És benga állat ott áll. Az lett volna a legviccesebb, ha kiderül, hogy be se fér a kocsi idióta, mit hajtod magad. De befér. Csak előbb kellett elkezdeni kanyarodni, meg egészen balra kellett húzódni, hogy a kocsi orra elférjen a sövénytől (vagy legalábbis az orrával eltúrja az ágakat és ne vigyem el a lámpát a fás szárakkal ;-)). Végül is sikerült úgy beállni, hogy se a kocsi orra nem súrolta a jobboldali sövényt, se nem törtem vagy húztam meg a benga Audit, úgyhogy well done!
Tessék rám büszkének lenni.

Még mindig remeg a mindenem. :-) Ne tudjátok meg, hányszor próbáltam meg, mire sikerült, de nem adtam fel! :-)

Most vacsi. Mert lehet attól is remegek, hogy éhenhalok! :-)

megint eltelt

Megint eltelt egy kis idő. Hol maradtatok le?

Voltam múlt hét előtti pénteken Karlsruhe-ban. Néztem karácsonyi vásárt, meg kivilágított belvárost. Sétáltam sokat, és csodával határos módon nem fáztam meg jobban (mint amennyire már meg vagyok :-P).

Utána elmentem táncolni, ahol is találtam sok kis kezdő lindy hoppert, meg egy amerikai srácot. Ő tartotta az órát, aztán táncikoltunk kettőt. Elhívott magához szombatra hálaadás napi partira. Enyhén megörültem neki: élet, emberek, házibuli. :-)

Úgyhogy következő nap felkerekedtem, és elballagtam az általa leírt címre, ahol is egy nagyon kellemes délutánt töltöttem el, késő estig, kellemes emberek között, mindenki nyitott volt, mindenki normális volt, és az egész nagyon nagyon élet-ízű volt. Őszintén? Baromi jól esett emberek közé menni, és végre ANGOLUL beszélni, és nem mindig németül, bár elég sok volt a német, aztán volt kis keveredés, hogy kihez milyen nyelven és hogyan kéne szólni.

Aztán most hétvégén meg péntek este volt céges karácsonyi vacsi, nagy beszerzési osztályos. Elmentem, megvolt a pofavizit. Nem nagyon beszéltem senkivel, nehéz is, ha kérdez tőled valamit egy német, aztán elfordul. És kérdez valami mást egy némettől, akit teljes odaadással figyel. Hm. Na mindegy. A másik magyarral elbeszélgettünk egész jól (ő két évre jött ki, azt hittem helyi szerződéssel, de ő is úgy, mint én, kiküldetéssel. Meglepő.). Csak szegény olyan lassú, hogy nem bírom kivárni, míg végigmond egy gondolatot. Kacifántosan is mondja, ha végül megszólal. Na mindegy. Ez is megvolt. Eredmény: két hónap után megszólított egy arrogáns, nagyképű kolléga ma ebéd után, hogy akkor meddig is vagyok itt, és úgy tűnt, mintha tényleg hozzám beszélne, és nem magához vagy a levegőhöz. Végül is ki lehetett bírni, még ha arra nem is lettem volna kíváncsi, ki milyen amikor tajtrészegre issza magát (saját költségen, mert ugye nem a cég fizette).

Aztán szombat délelőtt bevásároltam, este meg elmentem rock and roll party-ra. Koncert volt, sok banánhajú és barkós fiatalemberrel, "Rockabilly Rules" feliratos pólókban, és hajhálós, lófarkas, hatalmas hajcsavarós csigás hajjal flangáló lányokkal. A bár tele volt, ugyan a dohányzó helység el volt különítve azért bejött a szag, és különben is, de jó volt. A rockabilly meg a rock and roll az mindenhol ugyanolyan! :-) Az együttes jó volt, és a hagyományokhoz híven egy csaj a magassarkújával úgy sarkon rúgott, hogy attól kódultam, és egy srác meg úgy megnyomorgatta a jobb kezem, hogy még. :-P Amúgy hiába vettem fel a szép táncos cipőmet, maguktól nem jöttek rá, hogy táncolni jöttem, úgyhogy volt akit én kértem fel, volt akit bemutattattam magamnak a boogie élet helyi fő szervezőjével, Nellia-val, aki baromi jól ropja a férjével (aki rendi volt, felkért egyszer engem is), és annyit tennék még hozzá, hogy kb. szüleim korabeliek. Minden tiszteletem! :-) Szóval körbevitt, meg bemutatott pár embernek. Úgyhogy volt kis táncika is.

Ja, odaút. Kitaláltam, hogy vonattal is lehet oda menni (előző péntek éjjel megállt ott a vonat hazafelé), de nem készültem fel, hogy mi is a helyzet. Odagurultam a vasútállomásra Baden-Badenba, leparkoltam, bementem az állomásra. Jegyautomata nem működik. Sorba álltam a másikhoz, megnéztem, több, mint egy óra múlva jön a következő, ami elvisz oda. Jjjo. (ez volt este nyolckor). Fogtam magam, visszaültem az autóba, az egyik kanyarban majdnem kilyukasztottam a karosszériát a járdaszegéllyel (ó, ijesztő hangja volt, higgyétek el, de szerintem csak a megfagyott jég jött le a jobb első kerék mögül... legalábbis remélem, a kocsin nem látok sérülést). Hazaautóztam, felmarkoltam a navit, nekivágtam a sötét éjszakának, és odaértem Durmersheimba még mielőtt a vonat begurult volna a baden-baden-i vasútállomásra. 26 km egyébként. Szombat éjjel, tiszta időben, nulla forgalom mellett még nem is volt az egész olyan gáz. És szépen le is parkoltam az autót egy mellékutcában. Büszke vagyok magamra. Hazafelé sem történt semmi. :-)

Vasárnap egy kollegával meg a feleségével találkoztam Bühlben, megnéztük a városkát (nincs rajta mit nézni) meg a karácsonyi vásárt (izé, kb. két bódé meg egy színpad). Terápiás jelleggel próbáltam a feleséggel magyarul beszélni (kollega német, ő magyar), mert felejti szegény. De tényleg. Tudjátok, milyen nehéz a saját anyanyelvemet törve beszélni??? Merthogy szegénykém már töri a magyart, az én nyelvtudásom meg hasonul a partneréhez. Huhh, kemény másfél óra volt. :-P

Most pedig pénteken haza, szombaton Dániel Balázs koncert Győr, aztán egy hétig a pesti irodából dolgozom, utána pedig két hét szabi. Január 3-án jövök ide vissza. Előre örülök a találkozásnak mindenkivel, meg a szabinak! :-) Addig is valószínűleg még a héten bemegyek egyszer Karlsruhe-ba (holnap szerintem, ha nem jön közbe semmi), aztán szerda reggel nyitok egy itteni számlát, hogy megoldjam a KP-gondjaimat (hogy tudjak kártyával fizetni itt a boltokban, meg talán olcsóbban pénzt is felvenni, legkésőbb januártól). Mi a szösz? Beindult az életem itt?

gasztro á la Andi

Most én gasztro.
Lazacszelet, kicsi vaj, provence-i fűszer, só, két krumpli.
Fólia rázár, sütő rázár, 20 perc, és kész.
Az alja barnás, ropogós, a húsa omlós.
Nyamm! :-)

Hull a hó és hózik-zik-zik-zik

Egész komolyan esett az előbb, most csak mérsékelten, de ez bármelyik percben megváltozhat. Huhh.
Visszavonom. Most is lepedők hullanak...

izé

Na, visszatértem Budapestről, Prágából és Zürichből, és mindent túléltem. :-)

MAB: workshopoztunk az első két nap (igazából másfél nap, hétfőn délutántól kedd estig). Voltak mindenféle gyakorlatok, hogy jobban megismerjük egymást, meg hogy az új főnök jobban megismerjen minket (főleg inkább ez). Érdekes is volt, meg „érdekes” is. De tényleg, volt egy ilyen dolog, hogy pontozni kellett, hogy mi mit szeretnénk, a mostani főnökök hogy gondolják, hogy mit hogyan tesznek, és az új ember hogy tervezi. Ezt kellett pontozni 1-től azt hiszem, 6-ig. És akkor kategóriák/témák voltak. Pl. fegyelem-szabadság a két véglet, meg dicséret-szidás, meg hasonlók, és ezt kellett pontozni. Kraus is kapott külön jelet. Általában nem voltak nagyon nagy eltérések, de mondjuk 50-50 százalékban egyezett a mostani kisfőnöki gárdával a munkavállalók csapatának értékelése. Kraus sokszor eltért tőlünk és a kisfőnököktől, akár sokkal is. (azért ez jellemző és megmutat valamit). Az új főnök viszont majdnem 80%-os pontossággal „eltalálta a munkavállalók” x-eit (ő azt húzta be, amit szeretne képviselni). Mindezt ugye úgy, hogy nem tudtuk, a másik mit húzott, leadtuk, és utána kerültek fel az ikszek. Nagyon érdekes volt!

Amúgy kicsit úgy látom, manipulátoros természetű (ez necces lehet később), bár tény, hogy így meg tudta nézni, hogy a csapat hogy működik általánosságban, és hogy működik a „természetes élőhelyén”, a biztonságos nyáj/csorda kebelén (mikor mindenki együtt van és biztonságban érzi magát). Amúgy fiatal, 43 éves, szőke, szimpatikus. Míg Kraus sose nézett a szemébe az embernek a kis kerek malacszemeivel, ez a hapek simán a szemedbe néz, és hosszan, nincs tőle megijedve (bár van egy sanda gyanúm, hogy ez is teszt, ki az, aki visszanéz rá és hogyan). Amúgy jókedélyű, és nyitottabbnak tűnik, mint Kraus volt. Bár az ikszelős játékban a távolságtartás felé húzta az x-ét a munka területén. Én ezt egyébként helyesnek is látom valamilyen szinten (bár persze minden attól függ), mert ez mégiscsak munkahely, és ő mégiscsak egy német, aki egy nagy (35 fős) kelet-európai csapatot vezet. Rossz lenne bratyizgatni, akkor hol marad a tisztelet? Burak más, ő kis csapatot vezet, minket, és vele mindennap együtt dolgozunk. Ez más, mint évente mondjuk kétszer találkozni a nagyfőnökkel és akkor erőltetni a jópofit. Szóval nekem személy szerint szimpatikus a csávó, és úgy látom, több humora van, mint Krausnak volt (ami a régióban szerintem létszükséglet!).

Jó volt az MAB egyébként, a pesti kollegákkal is nagyon jó volt találkozni, kicsit magyarul beszélni, sokat nevetni, és a többi kollegával is találkozni. Én ugye nyáron se voltam ott az MAB-n, úgyhogy valamikor márciusban láttam őket utoljára.

Még szerda este kiugrottam a sarokra a Tesco express-be, vettem magamnak fehér zsömlét csütörtök estére és péntekre (:-)), meg nápolyit (abból egyet magammal vittem a hétvégén), meg mindenfélét.

Strasbourg: hát a repcsin voltunk összesen öten utasok. Ilyen se volt még. Családias. Maga a strasbourgi reptér kicsi, mint egy fapados reptér. Nem egészen értettem a kiírásokat, úgyhogy kicsit tébláboltam ott, meg az állítólagosan rendszeresen járó vonatok a főpályaudvarra sem közlekedtek (na kösz), de végül csak megoldottam a dolgokat. A vasúti peronokhoz vezető folyosóra amikor kiléptem, szembetaláltam magam három terepszínű ruhás, svájcisapkás katonával, mindhárom karján keresztben feküdt egy-egy géppisztoly. Most mondjam, hogy megijedtem? Mondom. Meg akartam tőlük kérdezni, hogy jó irányba megyek-e (kicsit elbizonytalanítottak a géppisztolyok). Kérdezem angolul, hogy jó irányba megyek-e, közlik, hogy nem beszélnek angolul. Németül? Úgy se. Hát elmakogom franciául, arra széles mosollyal mondják, hogy persze, jó az irány. Ööööö, köszi. Hehe. Na mindegy. Végül csak elbénáztam magam a strasbourgi főpályaudvarra, ott bebénáztam a zsebbe a vonatjegyet Baden-Badenba, aztán már minden ment, mint a karikacsapás. Az alapján, amit a pályaudvarról kipillantva láttam, Strasbourg mindenképpen olyasmi, amit érdemes megnézni. Még kitalálom, hogy hogy fogom, mert elég sokat kellett várni az átszállásoknál, és nem is volt állomásépület, úgyhogy odafagytam a peronokra. Az egyik vonaton három magyar csákó hangosan társalgott meg hülyült, láthatóan élvezve, hogy senki sem érti őket. Hehe. Na mindegy. Csak túléltem, ez is megvan. Most már tuti, hogy marad Frankfurt a további hazautazásokhoz.

Ami meg a hétvégét illeti, az utazással minden rendben volt. Odafele szépen leparkoltam a kocsit a pályaudvaron, aztán fel a vonatra. Zürich főpályaudvaron gond nélkül megtaláltuk egymást Chrissel, ott várt a peronon, ahol mondtam, hogy beérkezünk. Nem is láttam rajta semmilyen furcsaságot, de nem nagyon ismerem, az is igaz. A kocsiban csapongott a beszélgetés témája, mindenfélét mondott, azt is (ami azért eléggé szíven ütött), hogy pont aznap beszéltek róla, hogy szétmennek, és hogy Stefi majd mesél valamit (kicsit úgy éreztem, hogy mintha Stefi akarna szétmenni). Aztán kiderült, hogy Chris akart, és csütörtökön vagy mikor jelentette ezt be Stefinek. Pont egy nappal az előtt, hogy én jöttem volna. Kösz. A hangulat egész hétvégén zizgett meg rezgett. Olyan ideg voltam, mint állat (valószínűleg miattuk). Stefi néha csak úgy elbőgte magát. A gyerekek nem tudom, hogy viselkednek általánosságban (szóval hogy csak ezért voltak-e olyanok, amilyenek, vagy mindig ilyenek), de folyamatosan visítottak meg szaladgáltak össze-vissza. A szülők meg nem szóltak rájuk, hogy „elég a hisztiből” vagy „ne menj a tó szélére mert beleesel kislányom”. Én minden második percben idegrohamot kaptam, és folyamatosan beszélgettem a gyerekekkel, hogy ne ordítsanak, halkabban is értjük.

Amúgy meg az ment, hogy a nagyobbik kislány (Sophie, most 4 éves) folyton mondogatta, hogy „Mummy, why did you cry after Daddy?” (Anyu, miért sírtál Apu után?), meg hogy „Mummy, you have to love Daddy again” (Anyu, megint szeretned kell Aput), meg ilyeneket. Meg amúgy is folyamatosan ment a hiszti meg a műsor valami miatt. Megerőltető. És majdnem biztos vagyok benne, hogy ez nem normális dolog. Nincs saját gyerekem, és nem is vagyok rendszeresen együtt gyerekekkel, csak a korábbi tapasztalatokból tudom mondani, hogy szerintem ez nem okés dolog, ami ott megy. Egyébként, amikor fáradtak, akkor kiderül róluk, hogy okos gyerekek, értelmesek, tehetségesek, és a beszéd ugye kicsit lassabban alakulgat náluk, mint általában, de ez normális, tudván, hogy Anyu magyar, Apu angol. Ja, és Svájcban élnek. Na mindegy.

A kicsi, Alina („Lina baba”) 2,5 éves, és folyton egyedül akar mindent csinálni, tolni a babakocsit (nem is lát ki mögüle), meg mindent ő akar, a nővére ha csinál valamit, akkor ő is. Ha nem úgy van, hiszti ezerrel. Durva. Amúgy édes kislány, nagylelkű és bízik az emberekben. Ha éppen nem hisztizik százzal vagy ezerrel, vagy nem ordít a nővére példáján felbuzdulva. Vagy nem dobálja a szobában a szaros pelenkát. Igen, ez is volt. Sűrű volt a hétvége… :-) De Lina még mindig aranyosabb kislány, mint Sophie… Szerintem.

Nem tudom. Stefi szerint jó volt, hogy ott voltam, legalább tudott valakivel beszélni, de azért így ilyen hangulatban nekem kicsit megerőltető volt ez az egész… :-(

De most itt vagyok, és nyugi lesz a héten. Nem lesznek új főnökök, nem nagyon lesznek ismeretlen helyzetek, és nem lesznek válófélben levő párok és problémás gyerekek. A nagy semmiben is van pozitívum??? Ezek szerint igen!

hír

mi van itt a blogon, új design?
és hír. most csak így röviden.
meghosszabbítjuk az itt-tartózkodást március végéig.

ezt látom az irodaablakból

büszke

Büszke vagyok magamra.
Elmentem táncolni. Baden-Badenba. Társastáncos buliba. Két fiú istápolásába vett, egy amolyan kezdőszerű képződmény (de biztos egyébként haladó, csak bizonytalan), egy meg nagyon ügyi volt.
És én is egész ügyi voltam.
Láttam és táncoltam olyat, hogy "disco-fox". Ne is kérdezzétek.
Mikor megérkeztem, egy fiú megbabonázva nézte a swing-cipőmet. Öööö. Ja, és a két fiú majdhogynem kiröhögött a boogie-val. Nem nagyon hitték el, hogy olyan van. :-P

Hazafelé az egyik setét kanyarban (Baden-Baden "belvárosában", ha olyan egyáltalán van) a fényszóróm egy rókára vetült, aki ettől sarkon fordult, és visszament a fák közé. Láttam élőben rókát! Tök helyes volt! És még el se ütöttem. Igazi heppiend... :-)

Ja, és mivel mazsola vagyok, fizettem a parkolásért (legközelebb majd felmegyek az utcába, kikérdeztem a fiatalembereket, hogy mi a teendő). Parkolóház. Képzelhetitek. Kész voltam. De megcsináltam, és még csak meg se húztam a kocsit, fizettem is, meg minden. Öhh. Eseménydús este.

Most megyek zuhanyozni és aludni. Nektek is jóéjt!

na

Na, ma délután/este meló után elmentem sétálni egy félórát, hazajöttem, sütöttem muffint Szerintem szar lett, de még csak azt láttam belőle, hogy beleragadt a formába, és cafrangokat kóstoltam, és hát izé. (értitek, cafrangokat... :-P). Otthon azért minden egyszerűbb volt... :-)
---
Update: egyáltalán nem szar. Enyhén fahéjas, mogyoródarabokkal. Megkenve ánizsos meggylekvárral. Hmmm. :-)

azóta

A múlt héten aztán kipakoltam szépen lassan mindent, meg szereztem magamnak USB-s Wifi-vevőt (mert csak így van net, nincs kábeles). Ez se volt egy egyszerű eset, de sebaj. Legalább voltam ezen a Shopping Cité nevű okádék helyen is. Ez egy bevásárlóközpont Baden-Baden peremén. Nincs benne semmi extra, viszont a Media Markt sem fogadta el a bankkártyáimat. Úgyhogy KP kellett fizetni, és utána egész héten számolgattam a lóvém, hogy legalább ebédet tudjak venni magamnak. A vacsorára nem volt gondom, Anya adott velem két nagy doboznyi kaját! :-)

Aztán a hétvégén szombaton kómába estem. Egész nap csak fetrengtem, meg alusztam, attól függetlenül, hogy az volt a nagy terv, hogy szombaton elmegyek táncolni. Nem mentem, annál is kevésbé, mert olyan iszonyatos térdfájásom volt, hogy azzal tuti nem is tudtam volna táncolni.

Aztán vasárnap tettre készen ébredtem. Sütöttem finom (!) rántottát magamnak, aztán felkerekedtem, és elmentem Freiburgba. Nem is volt rossz, de az biztos, hogy legközelebb a városlátogatásaimat max. szombaton kell megejtenem, mert vasárnap egyáltalán nincs mozgás, az egész hely ki van halva, egy bolt sincs nyitva, és különben is. Síri csönd és hullaszag. Na mindegy. Majd városba szombaton kell menjek, és vasárnap lehet túrázni (feltéve, hogy jó idő lesz...)

Freiburg egyébként jó hely nagyon, nekem tetszett, a kihaltság ellenére is. Szép. De odajutni nem a legegyszerűbb, és nem is olcsó. Legközelebb autóval kell menni, és kész. Kész. Ez van.

Ma meg meg kellett állapítanom, hogy most már hivatalosan is be vagyok fordulva. Még csak kedvem sincs sehova menni, nemhogy bármiért keresztbe tenni akármilyen fű- vagy szalmaszálakat. Remélem, még addig elmúlik ez a borzasztó kedvetlenség, míg itt vagyok, és valami életet csiholok itt magamnak, mert bár tényleg szuper az a tény, hogy végre egyedül lehetek "itthon", azaz meló után a lakásban, de ez nem természetes, hogy sehova nem járok meló után, csak max. kaját venni. Nem vall rám, és nem is esik jól, de közben meg nincs is kedvem semmihez. Ez határozottan rossz fejlemény...

múlt hétvége

Tehát. Múlt hétvége.
Pénteken szépen beültem a bérautóba, és elgurultam vele a frankfurti reptérig. Egészen odáig nem is volt gond. Az idő szar volt, de még elviselhető.
Aztán ott, már a reptéren, egy helyen elrontottam a sávot, úgyhogy bekerültem egy parkolóházba, ahonnan csak nem kis kínlódás árán tudtam szabadulni. Jó. Mindegy, túléltem, és végül le is adtam végre a hiperszuper, modern kütyüt (kis szürke VW Polo). Háhh.

A repülőút eseménytelenül telt, de a kapuig eljutni nem volt semmi. Valahogy minden összeesküdött aznap (és azóta is, de ezt csak csöndesen jegyzem meg). Mindegy. Végre otthon voltam. Bementem az irodába, elintéztem a papírokat, aztán elmentem haza. Ott lerogytam, ettem hazai kosztot és élveztem, hogy otthon lehetek (ahol mindent tudok, mi hol van, és minden az enyém, nem idegen...)

Szombaton felkeltem, elmentem a fodrászhoz, akivel megint jót dumáltunk, míg levágta a hajam, aztán elmentem az órában elemet cserélni, beszabadultam a Rossmann-ba, ahol jól ismert dolgok voltak, juhé, míg Anya jött, aztán még együtt elintéztünk ezt-azt. Ő közben megvette a közértes beszerzéseket nekem, hála istennek, úgyhogy ezután hazamentünk, és nekiálltam pakolni. És pakoltam. És pakoltam. És pakoltam.
Este aztán már csak TV-ztem, aztán mentem aludni, mert vasárnap keltem hatkor, pakoltam, pakoltam, reggeliztem is kicsit, aztán elindultam kb. 8 után valamivel, hogy felszedjem a főnökömet. Hogy hol? Valami Szabadság-hegyen vagy hol lakik, Mártonhegyi út, ha ez mond valamit. Blöe. Forgalom az egyáltalán nem volt, így vasárnap reggel, de szerencse, hogy volt navim, mert több helyen is elvétettem az utcát. De nyugodt voltam, mert tudtam, hogy kell lenni még lehetőségnek, hogy felmehessek a hegyre, nem is tévedtem. Na mindegy. Navi felvitt a hegyre, de enyhén leizzadtam kétszer-háromszor, mire megérkeztem. Ott fönt az utca kb. 35-40 fokban emelkedik, és kanyarog mint állat. Kösz. Enyhén pánikos voltam, mire felértem, de sebaj. Megtettem, elhoztam Burakot. Ő beszállt, és mutatta az utat az autópályára (így már egyszerűnek tűnt, lefelé a hegyről, bár kicsit úgy éreztem magam, hogy a kocsi orra mindjárt beleáll a földbe, vagy mint a hullámvasúton lefelé...

Aztán már eseménytelenül telt a nap. 10 körül éhes lettem, akkor megálltunk egy helyen, én átültem az anyósülésre, és ettem egy szendvicset, ezalatt Burak vezetett, hogy addig is haladjunk, aztán visszavettem a kormányt, és száguldottunk tovább. Végül egészen Németországig én vezettem (az első német pihenőig, ahol kajálni is lehetett). Burak ott megkajált (nekem volt még szendvicsem), aztán onnan már ő vezetett. Összesen olyan 6 órát vezettem, enyhén elfáradtam addigra. Az idő csak Ausztriában volt esős, de az sem nagyon. Az igazi ítéletidő Németországban jött, szerencsére akkor már nem én vezettem. De más baj is volt a német határtól. Dugó dugó hátán. Útépítések és balesetek miatt. Végig. A Salzburg-München, München-Stuttgart, Stuttgart-Karlsruhe, Karlsruhe-Bühl útvonalak voltak gázosak. Azaz végig. :-P

Végül aztán este fél 10-kor voltam kész a lakásba való felpakolással, akkor ültem le szusszanni. Burak elvitte magát a szállodájába, aztán én hazavezettem, aztán olyan 3,5 fordulóval felhoztam ide a cuccokat. Most már jó, van saját takaróm-párnám, meg itt vannak a téli ruháim, meg minden. :-) Ja, a számítógépem is.