Winterjump 2013

Hazajöttem hétfőn rendben.
Annyit mondok elöljáróban, hogy nagyon jól éreztem magam. Még akkor is, ha a rendezvény az ilyen rendezvények összes gyerekbetegségével rendelkezett. De mivel olyan nagyon kiegyensúlyozott voltam, még magam is meglepődtem, hogy se hiszti nem volt bennem a szokásos baromságok láttán, se bosszankodás. Éretten viselkedtem és nyugodtan, végig.
Volt aha-élmény is (de minél előbb le kéne írni a dolgokat, mert már most halványul, pedig...), meg megvolt a dögös ruci által bevonzott táncok "varázsa" is (tudjátok, mikor a fiú nem azért kér fel, mert jól táncolsz, hanem mert akárhogy táncolsz, ő sokkal jobban fog kinézni egy dögös ruhás nővel... :-P).
Most viszont a szervezetem még abban a stádiumban van, hogy kezd összeesni, de még nem ért le a szakadék aljára. Most le kell szálljak egészen az aljára, utána majd ki tudom magam aludni. Egyenlőre a kimerültséget engedni kell kiteljesedni. Utána ki tudom magam talán pihenni.

Rock Bottoms 2012

A Rock Bottoms (ez a neve a lindy workshopnak)... magán hordozta a lindy workshop-ok összes jó és rossz tulajdonságát. A rosszakkal kezdem. Túlesek rajtuk és jöhet az ömlesztett élményhegy!

Itt is téma a szintek belövése (ki a haladó és ki nem), a nemek aránya (hogy egyenlő számú fiú legyen és lány) és hogy a meghirdetett szinteknek megfelelő legyen egyrészt a csoportösszetétel, másrészt a tananyag. Mert ugye, ha sok az alacsonyabb szintű, aki azt képzeli, hogy ő haladó, akkor a) nem lehet haladni, mert alapozni kell előbb, b) az ügyesebbek frusztrálódnak, mert se nem haladnak, se nem jó. Nem fokozom, mindenki érti, miről van szó.
A haladó szinten a legeslegelső óra maga volt a mennyország. Csak viszonylag ügyes fiúk voltak (eddig ez a csoport volt a legjobb szintű akármilyen workshop-on ahol voltam) és kb. egyenletes volt a tudásuk is. És, a fiú-lány arány is 1:1-hez volt. Ilyen se volt még.
Aztán a második órára átözönlött vagy 17 kezdő lány, hogy ők már haladók. Meg vagy 6 kezdő fiú. Na itt romlott el minden.
Így kb. minden második fiú után szünet volt, és csomót kellett állni. Ha meg végre fiúhoz jutottál, az vagy kirángatta a karodat, vagy letaposott, vagy szimplán rádesett. :-S

Ami még negatívum volt, az az átlagéletkor. Az emberek 70%-a 50+-os volt. És ez nem vicc. 27-en voltunk "young ones". Hehe. Ja, 300-ból.

Viszont, most jönnek a pozitívumok. A hely, ahol voltunk az egy nagy hotel. Ha kint esik, akkor is fedett helyen lehet minden termet és a szobákat is megközelíteni. A bulik is házon belül voltak. Minden egy helyen. Odakint meg potyoghatnak a cigánygyerekek.
Aztán a hangulat. Attól függetlenül, hogy mindenki "idős", leginkább azt mondanám rájuk, hogy "young at heart". Tiszta szertelen az egész társaság. Mindenki nagyon nyitott a másikra és a vicces dolgokra. Kedvesek egymással az emberek. Megy a hülyeség (abszolút jó értelemben). A szervezők "megközelíthetőek", hogy úgy mondjam. A hivatásos fotós MINDENKIT fotóz, nem csak a kemény magot vagy a  híres embereket. Mindenkit egyenrangúnak kezelnek, senkit sem "hagynak hátra". Csak ilyen nagy szavakkal tudom leírni a dolgot. Ez van. Tiszta lufis boldog érzés.

Aztán voltak táncos cipők. A végén nem nagyon volt olyan táncos, akinél nem volt új cipő/cipősdoboz távozáskor. Valaki ezt így kommentálta: "Cause that's what we do". Mármint hogy táncos cipőt veszünk. Ennyi. :-)

Az árban benne van a kaja, a szállás meg a bulik meg az oktatás. Erősen gondolkodom, hogy jövőre kevés órára megyek be és csak úgy lazázok egész nap... Más is csinálja ezt. :-) Már a hangulat miatt megéri odamenni.

Voltak emlékezetesen jó táncaim a kevés fiatal fiúval is, és emlékezetes beszélgetések és partnerek is. ;-) A fiatal lányok is rendben voltak egészen, és csomó bókot kaptam a kiejtésemre, pedig amikor megérkeztem Angliába még 100% amerikai akcentusom volt és asse tudtam, mit énekelnek a britek, mert szokni kellett. Egészen jól belejöttem. :-) Ja, egy csaj azt mondta, hogy a balboám olyan elegáns! Hogy nem tudja, mit csinálok a lábammal, de ő még ilyen elegánsat nem látott. Első bók a tánctudásomra lindy környezetben! Főleg hogy egy helyes fiatal lánytól jött (értitek... nem irigy, hanem megdicsér). :-D Lufis boldogság!!!

Egy csomó jó dolog volt. Nem is tudom, hol folytassam.
A szombati "fancy dress night", ami gyakorlatilag beöltözős, mint a farsang. Én nem szeretem a farsangot, de itt még akár én is úgy érzem, hogy jövőre be is öltözhetnék. Most az ABBA volt a téma. És remek dolgok voltak. Pl. volt egy csaj, aki páfránynak öltözött, és két fiú, az egyiknek a pólóján volt egy & jel, a másiknak meg egy nagy O. Ők voltak "Fernando". Meg ilyenek. Tök jó volt találgatni, ki melyik dal. :-)
A vasárnapi reggeli az papucsos-pizsamás. A pincérek az étteremben egészen fapofával bírták. Egészen. :-D És akkor ugye női hálóinges fiúk/férfiak garmadával. Pizsama, hajcsavarók, állatos mamusz, amit akartok.
Vasárnap reggeli előtt az étterem ajtajában az egyik ötvenes fazon mondja a másiknak:"A kosztümöm három órával azután érkezett meg a munkahelyemre, hogy elindultam pénteken. A hálóingemet meg otthon hagytam." Micsoda gondok. :-D

Mesélhetném napestig, de a lényeg, hogy ugyan szombat este történt velem az ominózus baleset, azért még így is remekül éreztem magam. Megyek jövőre is! Éljenek az angolok, meg a tenger, a fish&chips, Torquay, a lindy hop és a szikrázó napsütés meg a Primark!

Anglia

Tudom, hogy egy ideje lógok ezzel - egy hete, mióta hazértem. :-)

Anglia remek volt. Jól éreztem magam. Az idő nagy részében, amikor kint voltunk, vakítóan sütött a nap, és szuper idő volt. A legtöbbször azért kellett a polárpulcsi, de ez még nem a világvége, sőt.

Kedden Ian kijött értem a reptérre, tartott egy kis "városnézést" Axminster-ben (kicsi az a hely, de nagyon...), aztán estére átmentünk Lyme Regis-be tengert nézni és fish&chips-et enni. Nyamm. Sok a sirály, és minden angol tök barna - ezt hogy csinálják? :-P
Lyme Regis kellemes hely, főleg amikor ilyen remek idő van. Amúgy Jane Austen rajongóknak, itt van a Cobb, ahol olyan sokat sétálnak a szereplők, ha Lyme-ban vannak.

Szerdán átjött Kaz is (Ian táncpartnere) és együtt átmentünk Weymouth-ba, ami egy másik híres/népszerű tengerpart. Ott fogják rendezni az olimpiai vitorlásversenyeket. Van olimpiai shop, úgyhogy vettem egy olimpiai pólót. Úgy tudok benne csinálni, mintha kint lettem volna az olimpián. Pedig még nem is kezdődött el. :-D Ettünk még egy kis fish&chips-et és sétáltunk egy jót.

Csütörtökök ritka szar idő volt, ömlő esőben elzarándokoltunk Westport-ba (egy másik kikötő), utána hazamentünk és én aludtam, míg Ian elhozta a németeket a reptérről (két német táncos, akiket rajtam kívül regisztráltak már tavaly a táncos hétvégére).

Amúgy míg ott voltam, néztem egy csomó angol TV-t (szeretem a bugyuta angol tévéműsorokat, ez van), és rányílt a szemem a Big Bang Theory-ra. Nagggyon vicces - Gyuri, kösz a szállítmányt, már belekezdtem! ;-)

Péntek reggel nekivágtunk és átautóztunk Torquay-ba (úgy kell ejteni, hogy Tóó-kííí). Elsétáltunk a kikötőbe, ettünk némi halat :-), aztán Kazzal bevettük magunkat a Primark-ba és én három pólóval, egy ruhával és egy pizsamával tértem onnan vissza. Az egész 6200 forint volt. PRIMARK! :-D

Aztán este kezdetét vette a Rock Bottoms. Erről majd a következő posztban. :-)

hétvégi kalandok

Péntek este meló után az volt a terv, hogy otthagyom a kocsit a vasútállomáson, és elbumlizok Stuttgartba. Este Burakéknál meghúzom magam, míg Bren végez a programjával, utána értem jön és jöhet a hétvége.

Úgyis át akartam ugrani hozzájuk a cuccal, amit hoztam nekik, úgyhogy ez szerencsésen jött ki.

Nagyon kellemes, beszélgetős estét töltöttünk együtt Burakkal és Susanne-val. Bren végül fél 12 kerül jelent meg…

Bren egy forgalmas kereszteződés felett lakik, alatta egy sörkert van, a metró 5 perc séta, és egy REWE szintén 5 perc a másik irányban. Tökéletes hely. A lakás két hálószobából áll, konyha, fürdő, nappali és étkező rész. Szép tágas. A lakáshoz tartozik még Bren macskája, akit Ausztráliából hozott magával. Mintha valami rémlene, hogy láttunk róla leírást a 101 Nagymacskában. Csodálatos szürke cirmos a bundája, és folyamatosan társalog. Nagyon aranyos, halk hangja van, kis hegyes fogai. De nem harap. Nem tudom, miért mondja mindig Bren, hogy Bubba a sátán macskája, velem nagyon kedvesen és jól nevelten viselkedett végig. Viszont a cicus rendszere úgy gondolja, hogy még mindig a déli féltekén van, úgyhogy erősen vedlik így a(z itteni) tél közeledtével. Macska ugrik egyet és szőrcsomók szállnak a levegőben. Hozzád dörgölőzik és neked egy jó nagy szürke gombolyag tapad a gatyádra vagy pulcsidra. A szőr a szádba és az orrodba száll. De olyan aranyos és gyönyörű macska, hogy nem lehet rá haragudni. Azért vannak neki perverziói. Szeret pl. a zuhanytálcából vizet lefetyelni. Ne is kérdezzétek… :-)

És a hétvégén tanúja voltam a macskamenta hatásának (catnip). Sosem gondoltam, hogy ilyen tényleg van, de a macsek totál begőzölt tőle. Hempergett, meg bolond módra játszott a játékaival, és enyhén nem volt képben szegény utána… Mennyit nevettünk rajta, jézus… :-)

Szombaton délelőtt besétáltunk a belvárosba (mert a belváros sétatávra van a lakástól!), és nézelődtünk, meg Bren intézte az ügyeit. Sajnos én is elcsábultam, vettem két könyvet. Egy angol nyelvűt és egy német nyelvűt. A németet terveztem, mert valaki ajánlotta, az angolt Bren javaslatára vettem meg. Majd kiderül, mikor olvasom el őket.

A délutáni program Maulbronn volt. A Maultasche otthona (az egy nagyon jó kaja, higgyétek el!). Maulbronn egyébként egy középkori kolostorkomplexum, ami köré a „város”, azaz a település valamikor az 1800-as években épült oda, amúgy csak földek és erdők voltak a környéken. A kolostor alapítása az 1100-as évekre tehető. Mindkét útitársam meg volt illetődve. Az egyik amerikai, a másik ausztrál. Az egyik sem ezer évre visszatekintő ország, úgyhogy nekik ez a hely egy merő álmélkodás (megjegyzem nekem is, pedig én hozzá vagyok szokva az ilyesmihez). Egész nap sütött a nap, tökéletes volt. Szép volt nagyon, és a vacsora teljesen megkoronázta a szép napot, bár nem volt egyszerű hozzájutni. Bementünk a komplexumhoz tartozó étterembe, hogy akkor mi most ennénk. El akartak minket zavarni, hogy majd jöjjünk vissza később. Én nem voltam akkor ott, épp az audio guide-okat adtam vissza. Mikor csatlakoztam Bren-ékhez ott álltak az étterem előterében teljes tanácstalanságban, majd belöktek az ajtón, hogy az én tökéletes németemmel juttassam be magunkat az étterembe. Először engem is el akartak zavarni, de aztán hogy hogy nem, a mufurc felszolgáló megszelídült, beengedett minket, sőt, még kedves is lett. Döbbenet! A Maultasche-n kívül ettünk még isteni Apfelstrudel-t vaníliafagyival. Az ilyen almásrétes szerűség. De milyen finom volt!

Vasárnap délelőtt punnyadtunk, aztán délután kimentünk a domboldalba sétálni (mert itt még erdő is van a közelben, és még Bren se tudott róla…). Este meg elballagtam haza, minden klappolt, az autót is megtaláltam. Teljesen meg vagyok egyébként elégedve magammal. De tényleg. Merthogy ezek az aberráltak itt Bühlben a P+R parkolót nem az állomás mellé rakták (valószínűleg mert nem lett volna rá ott hely), hanem a sínek túloldalára. Viszont ha nem itt születtél, vagy nem tudod, hogy ez van, sose találod meg. Mert hogy táblával nem jelölik a dolgot, az biztos. Először azt hittem, ott hagyhatom a kocsimat a bevásárló udvarnál, de sajnos az is fizetős lett volna két órán felüli tartózkodás esetén. Végül megkérdeztem valakit, aki irányba állított. Végső soron viszont az ösztöneimre hallgatva, teljesen egyedül találtam meg a parkolót. Bizony. Ügyes vagyok!

itthon

Megérkeztem az izlandi nyaralásból. Nagyon jó volt. Csak gondoltam szólok!
Remélem, a boogie tábor is legalább ennyire! :-)

parkolás

Életemben először párhuzamosan parkoltam hátrafele (tudjátok, járda mellé, két kocsi közé). És senki sem sérült meg, és az autók is sértetlenek maradtak. Menő vagyok vagy menő vagyok? :-D

rockabilly buli kettő

Na, ez is megvolt, újra felautóztam Durmersheim-ba a rockabilly-s bulik helyszínére, és megjelentem a soros koncerten. Igen jó volt. Az első banda valami német együttes volt. Akkor még úgy gondoltam, hogy jól szóltak. Aztán megjelent a második együttes, és lemosta őket a porondról. :-D
Volt egy basszusgitáros (lehet, hogy kettő), egy dobos, egy trombitás, egy szaxofonos. És akkor megjelent az énekes. Egy apró termetű girnyó kis alakot képzeljetek el, testre tapadós ingben, olyan apró, szűk kis nadrágban, mint a latintáncosok. Ejj, mondom, ez kész. És akkor elkezdett énekelni. Ez elmondhatatlan, ott kellett volna lenni. Akkora hangja volt a kiscsákónak, hogy kész. És egyébként egy táncfenomén volt (jó értelemben, de abszolút nem a férfias értelemben, hogy úgy mondjam.). Ezt nehéz elmondani, ott kellett volna lenni. :-)
A karlsruhe-i társaságból eljött a francia pár, úgyhogy az elején nem is voltam egyedül. :-) És táncoltam egy másik csókával is - kicsit túl munkás vele táncolni, de roptunk pár egészen jót, és meg se haltam bele! :-) Meg egy másik csajszival is találkoztam, akit amúgy Karlsruhe-ból koncertekről ismerek, vele is tök jót dumáltunk, már amennyire lehetett az ordító zenétől.
Jó volt na, aztán mikor úgy éreztem, hogy elfáradtam (fél egy körül), akkor visszaültem a kocsiba és hajrá. Megvettem ennek a csókának a CD-jét, egész jó, de a közelébe sem ér az élőshow-nak! De a kocsiban jól szólt, hogy el ne aludjak hazafelé! :-)

Ja, a neve Si Cranstoun. Egy kis ízelítő:

megint kalandos

Hazafele a HÉV fél órát késett, át is kellett szállni (szerencsére egyszer már leszálltam róla véletlenül előbb, úgyhogy tudtam, hogy hova kell menni), aztán meg sötét is volt, esett is és köd is volt. Nyaff. Hát így menjen el az ember valahova!!! :-D

macska

Ma este hazafelé a munkából (már sötétben, ne is kérdezzétek...) átszaladt előttem az úton egy macska. Sikerült nem elütni! :-) Micsoda kalandok...

majd

Visszatértem Oslo-ból. Majd lesz poszt, egyenlőre csak annyi, hogy ha kialszom magam, biztos inkább úgy fogom érezni, hogy jó volt! :-P
Nem aludtam sokat, és eléggé rohanás volt, de egy élmény, az biztos. Csütörtökön rohadt hideg volt, utána már "csak" fagypont körül. Voltam skanzenban, részt vettem tűzriadón (egy szál pólóban, táncos cipőben kimenni a bokáig érő hóba és hóesésbe egy élmény, higgyétek el, ha mondom! :-D). Megismertem egy csomó skandinávot (svéd és norvég), megállapítottam, hogy angollal és némettel azért egy-két dolgot lehet érteni a norvégból is, meg inkább már akkor a svédből.
A skandinávok zárkózottak, de ha sikerült szóba elegyedned velük, már nagyon jó fejek. És mind beszél angolul. Éljenek a skandinávok! :-)
Most fáradt vagyok, de végül is pozitív a mérleg. A héten éljen az alvás, ha tudok - a szervezetem átállt a pár órás alvásokra, tegnap éjjel is már 5 óra alvás után felébredt, hogy menni kéne táncolni, he! :-D Csak kár, hogy akkor már nem kellett! :-)

büszke

Az vagyok magamra.
Ma új közértbe mentem (na nem volt egy nagy szám...). Esküszöm, otthon az összes Smatch kenterbe veri az összes közértet a környéken választékban, még a Tesco-méretűt is. Mi a fene??? A végén még kiderül, hogy Magyarország egy rothadó kapitalizmus...

Ami miatt viszont inkább büszke vagyok magamra, az az, hogy sikerült itthon leparkolni. De komolyan. Ez a bokoralagútba hajtsál be, és izgulj, hogy a sarok mögül előbukkan-e egy a helyeden álló személyautó, ez kész frász. Arról már nem is beszélve, ha a bunkója pont középen áll, és neked az alagútban hátrafelé kell beállni (emelkedő), amivel nem is lenne baj, de alagút fala ugye jobbkézről sövény. Tehát korlátoz a mozgásban. Ja, és mindenhol ilyen padkák vannak, hogy tudjuk, hogy mi a jó. És benga állat ott áll. Az lett volna a legviccesebb, ha kiderül, hogy be se fér a kocsi idióta, mit hajtod magad. De befér. Csak előbb kellett elkezdeni kanyarodni, meg egészen balra kellett húzódni, hogy a kocsi orra elférjen a sövénytől (vagy legalábbis az orrával eltúrja az ágakat és ne vigyem el a lámpát a fás szárakkal ;-)). Végül is sikerült úgy beállni, hogy se a kocsi orra nem súrolta a jobboldali sövényt, se nem törtem vagy húztam meg a benga Audit, úgyhogy well done!
Tessék rám büszkének lenni.

Még mindig remeg a mindenem. :-) Ne tudjátok meg, hányszor próbáltam meg, mire sikerült, de nem adtam fel! :-)

Most vacsi. Mert lehet attól is remegek, hogy éhenhalok! :-)

Oslo

Megyek Oslo-ba várost nézni és táncolni. Remélem jó lesz. Addig is elfoglalom magam...
Amúgy február 21-23. Prága szokásos kiruccanás lesz, és 23-án este megyek át Prágából Oslo-ba, csütörtök-péntek városnézés, szombat-vasárnap tánc, hétfő pedig vissza Németországba.

Vicces lesz az a hét már megint... :-)

már megint

Már megint kalandos volt az uti-uti. Ez nem igaz. Én éreztem, hogy nem szabad magam a navira bízni teljesen... :-S

Szóval odafele már egészen okés volt, és nem is nagyon közlekedett senki rajtam kívül. Tök nyugiban odaértem, aztán az utcába felmentem, és ugyan igen fönt, de találtam parkolóhelyet.

Lent a buliban egész okés volt, most egész végig az ügyi fiúval táncoltam. Kellemes volt, de tényleg. :-) Aztán együtt jöttünk el, felkísért a kocsiig (kicsit lejjebb állt meg, mint én, de eljött velem egész fel). Aztán én beizzítottam a navit, és ahelyett, hogy visszatolattam volna az utcába, amit már ismerek, rábíztam magam a navira. Hiba volt. Nagy hiba. Elvitt a susnyásba. Negyvennel araszoltam végig. Ilyen egyautós aszfaltutak, meg szőlőhegyek, meg minden. Ez nem igaz... Azt hittem, beszarok, mire hazaértem. Ez nem igaz...

Bár most legalább nem láttam élővilágot. Még az hiányzott volna, hogy elüssek egy vaddisznót. Nem nevet. Ez itt valós veszély...

beszámoló

Lógok egy hét eseményeivel, ugye?
Nahát a szerdai nagy siker után kicsit nagyobb örömmel és kevesebb letargiával vágtam neki a hétvégének, bár tényleg örültem volna egy szombati nagy punny-nak. De mivel tudjuk, hogy itt a vasárnap halott ügy (és valószínűleg az ünnepnap még annál is halottabb), nekiduráltam magam a szombati napon a városnézésnek. (Sok-sok belső vinnyogás árán).

Kitaláltam, hogy akkor legyen Heidelberg. Direkt vonat nincs, majd megyek Karlsruhe-n keresztül. Hosszadalmas kutatómunka eredményeképpen találtam egy napijegyszerűséget Baden-Württenberg területére, ezért azzal utaztam. De ne szaladjunk ennyire előre. Ráérősen aludtam amíg tudtam, aztán felkerekedtem reggeli után, és Baden-Baden vasútállomásra jobbra el. Ez így mind szép és jó, főleg vasárnaponként. Most viszont szombat volt. Szerintetek volt parkolóhely? Ráadásul az egyirányúsított, baromi szűk parkolóban szembejött egy kanyarban egy idióta, így megtépázva a korántsem jólfésült idegeimet. Jól van. Én mindent megpróbáltam, de hát nem. Remegett már a kezem, olyan ideges voltam, hogy most akkor mi legyen, de akkor megmakacsoltam magam, és kitaláltam, hogy én akkor hazamegyek. Jó 8 perces várakozás után végre ki tudtam jönni a pályaudvarról. Szuper. A kanyarban viszont megláttam a P+R táblát, amit első látogatásomkor is láttam. Egy olyan aszfaltútra vezetett, ami olyan volt, mint egy sétálóutca vagy járda vagy mi. Mondom, egy életem egy halálom, a kocsi fel tud menni a rámpás cuccon, és befér a lukon, hát menjünk. Jobb ötletem úgysincsen. Haha, behajtottam, és megláttam egy hatalmas felásott területet, két munkás az ásóját támasztotta. Tehát parkolót építenek. Jjjo, de akkor én most hova meg különben is. Felálltam egy helyre, ami megvolt, de ott meg ki volt írva, hogy parkolni tilos. De azért én gyalog körbenéztem. Négy bokor mögött megtaláltam a P+R parkolót. Hát fájt volna még egy nyíl??? Vagy aki megtalálta, annak az a bónusz, hogy ingyen parkol, vagy mi??? Na mindegy. Az a lényeg, hogy már ezt is tudom.

Megvettem a napijegyem (egy sokkal előzékenyebb bácsi ült a pénztárban, mint legutóbb, még arra is felhívta a figyelmem, hogy az automatában véve 2 EUR-al olcsóbb lesz a jegyem... Minden a legnagyobb rendben, nyomtattam magamnak menetrendet is, szuper. Karlsruhe, jövök! Volt fél órám a következő vonatig, úgyhogy berongyoltam a turistainfós irodára és kikérdeztem a nénit. Aztán nagy nehezen rászántam magam, hogy nem punnyadok és elmegyek Heidelbergbe. Jól tettem. Hideg nem volt, és ott is találtam profi turistainfós irodát a pályaudvaron. A napijegyemmel ott is ingyen közlekedtem, néni megmondta, hogy hogy jutok fel a várba, úgyhogy uccu neki. És tök jó volt, bár a nagy útépítés vagy mi miatt az egész város egy nagy dugó volt. Ha én ezt tudom, valószínűleg nem a busszal megyek, hanem a villamossal a belvárosig, aztán onnan gyalog. De mindegy. Odaértem, a siklóval felkúsztam a hegyre, és megnéztem a Heidelbergi várat, vezetéssel egybekötve. Az egész nagyon megérte azt a misét meg pár EUR-t, amibe került. Oda nagyon szívesen visszamennék. :-)

Aztán lesétáltam a várhegyről, és megnézegettem a történelmi belvárost. Tele volt a sétálóutca üzletekkel, és mind nyitva volt! Voltam Body Shopban (vettem egy testápolót), voltam teaboltban (vettem egy 50 grammos teát, meg kaptam grátisz egy kb. kétadagos csomagocskát kipróbálásra), és nézelődtem cipőboltokban is. Háhh, civilizáció! :-)

Aztán elindultam vissza. Kicsit későn értem haza, de nem baj. Sok átszállással, de az sem baj. Nagyon fáradtan, de az sem baj.

Vasárnap aztán nekiduráltam magam, és megfőztem a csirkepörköltet. Jelentem, hogy jól sikerült. Majdnem meg is ettem az egészet egy nap alatt! :-) Délután (5-től) meg a házinénivel lementünk a helyi templomba kórus- meg orgonakoncertre. Házibácsi is énekelt a kórusban. A férfikórus jó volt, a női kórus gyenge, de ne panaszkodjak, ha nem tetszik, csináljam jobban. A koncert egyébként a templom tornyának felújítására gyűjtött adományokat. Vagy valami ilyesmi. Szép a templom, azt meg kell hagyni, pár éve lett restaurálva (a meszelés alól előkerítették a freskókat), és most meg a toronyról állapították meg, hogy statikailag veszélyes, úgyhogy nekiláttak a gyűjtésnek.

Hétfőn aztán csináltam rántott csirkecombot, és az is finom lett. Ebéd után meg elkövettem azt a hibát, hogy kinéztem az ablakon. És annak ellenére, hogy én úúúúgy akartam punnyadni, végül is igen hamar összekaptam magam, és elmentem "sétálni". Hát, kicsit hosszabb lett a séta, mint terveztem, de szerencsére még sötétedés előtt visszaértem (szoros volt, de még éppen). A hülye óraállítás miatt a vége eléggé maraton volt életre-halálra... De mindegy. Izomláz megint van, de már múlóban, és a térdem is egészen helyrejött.

Most megyek táncolni, hátha megint túlélem. Pénteken jövök haza. Hétvégén otthon leszek, és nem kell pakolni (csak egy háromnaposat, mert hétfőtől szerdáig Prágában vagyok, és onnan jövök majd vissza ide). Szombat este tervezek egy Lázat beiktatni (akármi is lesz). :-)

Fényképek: amiket már felraktam, azokat a Picasa-n meg lehet tekinteni, gombasandi user alatt, a többit még fel kell rakjam...

büszke

Büszke vagyok magamra.
Elmentem táncolni. Baden-Badenba. Társastáncos buliba. Két fiú istápolásába vett, egy amolyan kezdőszerű képződmény (de biztos egyébként haladó, csak bizonytalan), egy meg nagyon ügyi volt.
És én is egész ügyi voltam.
Láttam és táncoltam olyat, hogy "disco-fox". Ne is kérdezzétek.
Mikor megérkeztem, egy fiú megbabonázva nézte a swing-cipőmet. Öööö. Ja, és a két fiú majdhogynem kiröhögött a boogie-val. Nem nagyon hitték el, hogy olyan van. :-P

Hazafelé az egyik setét kanyarban (Baden-Baden "belvárosában", ha olyan egyáltalán van) a fényszóróm egy rókára vetült, aki ettől sarkon fordult, és visszament a fák közé. Láttam élőben rókát! Tök helyes volt! És még el se ütöttem. Igazi heppiend... :-)

Ja, és mivel mazsola vagyok, fizettem a parkolásért (legközelebb majd felmegyek az utcába, kikérdeztem a fiatalembereket, hogy mi a teendő). Parkolóház. Képzelhetitek. Kész voltam. De megcsináltam, és még csak meg se húztam a kocsit, fizettem is, meg minden. Öhh. Eseménydús este.

Most megyek zuhanyozni és aludni. Nektek is jóéjt!

múlt hétvége

Tehát. Múlt hétvége.
Pénteken szépen beültem a bérautóba, és elgurultam vele a frankfurti reptérig. Egészen odáig nem is volt gond. Az idő szar volt, de még elviselhető.
Aztán ott, már a reptéren, egy helyen elrontottam a sávot, úgyhogy bekerültem egy parkolóházba, ahonnan csak nem kis kínlódás árán tudtam szabadulni. Jó. Mindegy, túléltem, és végül le is adtam végre a hiperszuper, modern kütyüt (kis szürke VW Polo). Háhh.

A repülőút eseménytelenül telt, de a kapuig eljutni nem volt semmi. Valahogy minden összeesküdött aznap (és azóta is, de ezt csak csöndesen jegyzem meg). Mindegy. Végre otthon voltam. Bementem az irodába, elintéztem a papírokat, aztán elmentem haza. Ott lerogytam, ettem hazai kosztot és élveztem, hogy otthon lehetek (ahol mindent tudok, mi hol van, és minden az enyém, nem idegen...)

Szombaton felkeltem, elmentem a fodrászhoz, akivel megint jót dumáltunk, míg levágta a hajam, aztán elmentem az órában elemet cserélni, beszabadultam a Rossmann-ba, ahol jól ismert dolgok voltak, juhé, míg Anya jött, aztán még együtt elintéztünk ezt-azt. Ő közben megvette a közértes beszerzéseket nekem, hála istennek, úgyhogy ezután hazamentünk, és nekiálltam pakolni. És pakoltam. És pakoltam. És pakoltam.
Este aztán már csak TV-ztem, aztán mentem aludni, mert vasárnap keltem hatkor, pakoltam, pakoltam, reggeliztem is kicsit, aztán elindultam kb. 8 után valamivel, hogy felszedjem a főnökömet. Hogy hol? Valami Szabadság-hegyen vagy hol lakik, Mártonhegyi út, ha ez mond valamit. Blöe. Forgalom az egyáltalán nem volt, így vasárnap reggel, de szerencse, hogy volt navim, mert több helyen is elvétettem az utcát. De nyugodt voltam, mert tudtam, hogy kell lenni még lehetőségnek, hogy felmehessek a hegyre, nem is tévedtem. Na mindegy. Navi felvitt a hegyre, de enyhén leizzadtam kétszer-háromszor, mire megérkeztem. Ott fönt az utca kb. 35-40 fokban emelkedik, és kanyarog mint állat. Kösz. Enyhén pánikos voltam, mire felértem, de sebaj. Megtettem, elhoztam Burakot. Ő beszállt, és mutatta az utat az autópályára (így már egyszerűnek tűnt, lefelé a hegyről, bár kicsit úgy éreztem magam, hogy a kocsi orra mindjárt beleáll a földbe, vagy mint a hullámvasúton lefelé...

Aztán már eseménytelenül telt a nap. 10 körül éhes lettem, akkor megálltunk egy helyen, én átültem az anyósülésre, és ettem egy szendvicset, ezalatt Burak vezetett, hogy addig is haladjunk, aztán visszavettem a kormányt, és száguldottunk tovább. Végül egészen Németországig én vezettem (az első német pihenőig, ahol kajálni is lehetett). Burak ott megkajált (nekem volt még szendvicsem), aztán onnan már ő vezetett. Összesen olyan 6 órát vezettem, enyhén elfáradtam addigra. Az idő csak Ausztriában volt esős, de az sem nagyon. Az igazi ítéletidő Németországban jött, szerencsére akkor már nem én vezettem. De más baj is volt a német határtól. Dugó dugó hátán. Útépítések és balesetek miatt. Végig. A Salzburg-München, München-Stuttgart, Stuttgart-Karlsruhe, Karlsruhe-Bühl útvonalak voltak gázosak. Azaz végig. :-P

Végül aztán este fél 10-kor voltam kész a lakásba való felpakolással, akkor ültem le szusszanni. Burak elvitte magát a szállodájába, aztán én hazavezettem, aztán olyan 3,5 fordulóval felhoztam ide a cuccokat. Most már jó, van saját takaróm-párnám, meg itt vannak a téli ruháim, meg minden. :-) Ja, a számítógépem is.

lássuk

Lássuk csak, miről nem írtam ide augusztusban.

Az Alpokot Gyuri már kifejtette.

Vasárnap este 23:30-ra hazaértem. Hétfőn mentem tovább, Németországba. Körülnézni, mi is lesz a dolgom, meg hova is megyek. Bühl-be. Odafele este 11 után értem oda, visszafele meg szerdán nagyjából ugyanakkor haza. Majdnem két teljes napot tudtam ott tölteni. Megismertem egy csomó kulcsembert (aki majd a munkámhoz szükséges lesz), megtudtam egy csomó információt, és kiderítettem egy-két egyéb dolgot. Most már láttam a terméket, aminek az alkotórészeit be kell szereznem, tudok cikkszámokat, láttam alkatrészeket, meg is fogtam őket, és részt vettem egy projektmegbeszélésen is. Érdekes volt, bár a végére már úgy éreztem, egy teljes méhraj bulizik a fejemben. Visszafele meg majdnem lekéstem a vonatot. :-) De csak majdnem. Hazafele úton pedig (már a frankfurti reptéren) összebarátkoztam egy lánnyal, aki Freiburg-ban tanul orvosnak, kedves, aranyos, és Pesten keresztül ment haza. Názáretbe. Izraelbe. Ő egyébként arab anyanyelvű keresztény. Érdekes, mindenképpen! :-) Azóta is tartjuk a kapcsolatot, és legkésőbb majd kint találkozni is fogunk – ha nem is akkor, amikor visszafele úton megint áthalad Pesten (és itt lesz pár napig várost nézni).

Aztán voltam Kwidzyn-ben is. Az is céges út volt. Gdansk-ba kellett repülnöm. Átszállással. München-en keresztül. Már el se indultunk időben, az osztrák légtér zsúfoltsága miatt. Lekéstem a csatlakozást. Sebaj. Értesítettem mindenkit, és utaztam tovább. Koppenhágán keresztül. A város felett megérkezéskor egy darab felhő sem volt – még a hullámok fodrozódását is lehetett látni. Őszintén mondom, nem nagyon láttam még ennél szebb látványt! Mocsaras szigetek, a nagy híd, elképesztő volt! És a skandináv pasik (a reptéren) sem nyújtottak utolsó látványt! :-) Este 10-re oda is értem Gdansk-ba, ahol kiderült, hogy az idióta német kolleganő törölte a megrendelt transzferemet, úgyhogy sima taxival kellett mennem egészen Kwidzyn-ig. Remek. Egy vagyonba került. Fél 12-re értem a hotelba. De legalább ez alatt a másfél óra alatt megtanultam a taxisofőrtől lengyelül számolni. Következő nap audit (reggel ettünk reggelit a szállodában, aztán kb. kettő-háromkor délután. Közben meg álltunk végig és auditáltunk. Szuper. Hétkor végeztünk, még este visszamentünk Gdansk-ba, mert a többiek gépe kora reggel ment, és kimentünk még vacsizni is, hogy még jobb legyen. Kb. kettőkor kerültem ágyba. Szuper. De! Következő reggel ráérősen felkeltem, megreggeliztem, összepakoltam, és irány Gdansk óvárosa. Gyönyörű volt! Mint a mesében! És vettem magamnak egy borostyán fülbevalót! :-) Nagyon sajnáltam, hogy el kellett jönnöm, mert olyan szép volt az idő is meg a hely is, de aztán amint a taxiba beültem a szállodánál eleredt az eső és zuhogott, mintha dézsából öntenék. Nem is volt olyan nagy baj, hogy el kellett jönni! Aztán hazafele nem késtem le a gépet és elértem a csatlakozást is. Csoda! Sőt, megint volt kaland. A München-Budapest járatra középső ülést kaptam. Elhelyezkedem, erre megáll a folyosón az ülés mellett egy kb. két és fél méteres germán isten, szőke hajjal. Mondom magamban: helló! Hát te ki vagy és mit akarsz? Hát ő beülni akart a belső ülésre. Hát beengedtem. Szép volt és izmos, a pólója hátán meg nagy betűkkel ki volt írva, hogy Deutschland. Épp visszaültem, mikor a folyosón megjelent a gyerek barna hajú klónja, és leült mellém a külső ülésre. Ehh. Enyhén kisebbségi komplexusom lett. Két hegy között üldögéltem ott mint egy törpe. OK. Megkérdeztem őket, nem akarnak-e egymás mellett ülni, de megnyugtattak, hogy nem. Aha, OK. Sebaj. Annyira mogorvák voltak, hogy nem mertem szóba állni velük, pedig érdekelt, hogy vajon mit sportolnak. Merthogy ez azért elég egyértelmű volt, hogy sportolók. Miután leszálltunk valaki megkérdezte őket, és kiderült. Vízilabda. Beszélgettek a csókával egy kicsit, hogy jöttek játszani, meg hogy jó-e a csapat (szegény barna hajú srác kijelentette, hogy szerinte igen… hááát, az ilyen kérdésre mit kell válaszolni? :-)). Akkor már én is merészkedtem rákérdezni, hogy játszanak-e a magyarokkal is. Mikor a barna srác (még ő volt a megközelíthetőbb) csak motyogott valamit meg bólintott, nem nagyon tudtam mit mondani erre, úgyhogy csak megveregettem a vállát. A gyerek amint volt egy kis luk az elhaladó emberek falában, felpattant és elhúzott. :-) Aztán ahogy kiértünk a fogadócsarnokba hangos röhögésben törtem ki. Az egész fogadócsarnok Vodafone-reklámmal volt kitapétázva, ami, mint tudjuk a magyar vízilabda-válogatott hivatalos szponzora. A bejárat fölött Szécsi Zoltán hatalmas plakátja, ijesztő védőpózban. Óhh, yess. :-)

Következő nap (augusztus 20.) hajnalban felkeltem, és utaztam Salzburg-ba. 6:45-re kellett kiérni az állomásra. Szerintetek? Viszont a három nap egészen jól sikerült. Salzburg jó hangulatú hely, és a társaság is rendben volt (ebben nem lehettem biztos, mert 3 embert egyáltalán nem ismertem azelőtt). De mivel Timinél nem volt lúdtalpbetét, egy csomó minden kimaradt. Nem baj, azért az idő jó volt, és jókat ettünk-ittunk.

Ezután már csak egy út volt hátra, egy kétnapos céges happening. Vác és Szatmárnémeti, cégaudit, hasonló paraméterekkel, mint a lengyelországi. Hajnalban reggeli, délután ebéd (kettőkor-háromkor), közte álldigálás, tébláb és végkimerülés. Mindkét nap. Első nap hétkor végeztünk, utána utaztunk még négy órát Romániáig. És második nap ugyanez (valamivel korábbi befejezéssel). Végül egészen jól, este kilencre hazaértem.

Ezután jött a következő reggel. Elmásztam a buszmegállóig, abba jól elfáradtam, úgyhogy rápihentem a metrón és akkor úgy el tudtam menni a metrótól a cégig. Szuper. Este elvonszoltam magam hastáncolni, utána meg összefutottam egy régi ismerőssel, akiről kiderült, hogy Újpesten lakik, úgyhogy még elmentem hozzájuk megnézni a lakást és dumálni. Megint későn értem haza. Sebaj. De azóta pihi-üzemmód van (nagyjából). A hétvégén csak dögöltem otthon (de jó volt!).

A héten szerdán koncertre megyek, majd meglátjuk, hogy milyen lesz. Szombaton meg Gödör lesz (azt hiszem…).

Uff.

Képek a picasa-n megtekinthetők. :-)

debreceni kaland

Volt ám kaland pénteken.

Leérek Debrecenbe, villamos az orrom előtt húz el, OK. Akkor vegyünk jegyet elővételben, hogy mindenkinek jó legyen.

Néni a pénztárban oda se bagózik, gumizgatja a műanyag tokokat, és különben is. Nem baj. Kivárom, időm van. Végre felnéz, megvehetem az egy szem villamosjegyemet, fizetek 500-assal, visszaad 250-et. Rendben. Kotrom ki a két százast és egy ötvenest a tányérból, mire az egyik százas egy kecses mozdulattal a peremen megbillenve becsusszan a tányér alá. Jjjjo. Hát ez kész. Sebaj. Mondom a néninek, mi történt, (kicsi voltam és naiv, vártam, hogy majd ad egy másik százast és műszak végén kikotorja a beesett százast), erre néni csak vállat von. Meg mondja, hogy próbáljam meg kiszedni (mert hát ugye az ablak az rá van ám építve erre a tányérra rendesen, szétszedni azt nem lehet, hogy érezze mindenki). Hát mondom, rendben, adjon célszerszámot. Ad is egy ollót.

Én ott hirgálom a százast a három centis porban, ami a tányér alatt leledzik, mire is jön egy fiatal csávó, hogy egy villamosjegy kéne neki. Mondom, kérjen csak, én most halászni próbálok. Aranyos volt, belelkesült, hogy segít. A mobiljával bevilágított, és a tányért felfeszegette, amennyire lehetett, hogy be tudjak nyúlni. Hát én ott próbálkoztam, próbálkoztam, és közben közöltem ott mindenkivel, hogy hát ez nagy kaland. Erre elneveti magát a pénztáros néni (mi a fene, tud mosolyogni), gyerek meg csak fogja nekem a tányért. Kéééész! :-)

Végül aztán hihetetlen mód (én voltam a legjobban meglepődve), sikerült kihalászni az ollóval a százast! Nem igaz, hogy velem mindig történik valami! :-)