A film első dala:
Azon kívül igen jó a film.
Röviden, adott nekünk egy főszereplőnk, egy hatalmas lúzer (ő lenne Hugh Jackman). Egyébként abból él (él?), hogy vurstlikban a távirányítású robotjával harcol. Ne is kérdezzétek. Ratyi az egész. Csávó totál le van csúszva, de az alapfelállás nagyon "Hollywood Dreams" (még rá is játszanak erre egy beszélgetésben, naplemente, hasonlók :-)). Értitek? Lúzer, majd feláll és lesz happyend. Hát... Nagyjából ez is történik, persze.
De a fene várta, hogy valódi izgalom lesz, meg valódi érzelmek...
Csávókám tartozik mindenkinek, aki él és mozog, és az egyetlen tulajdona, amit nem herdált még el, az a kamionja, amivel járja a vidéket, meg amiben az éppen aktuális roncs robotját tárolja. De az ürge "öreg csont", nem high-tech videójátékos küzdősportos, hanem régimódi boxolóból vedlett át robotboxolóba.
A sztori kezdetén kiderül, hogy meghalt a volt ... barátnője. Nem tudom, de a lényeg az, hogy van egy fia. És a tárgyaláson le akar róla mondani. A csaj testvére egy gazdag palinak a felesége, van pénzük mint a szemét. Magához akarja venni a gyereket, a pasas viszont nem akarja az egész nyáron Olaszországban magukkal hurcolni a nyaraláson, úgyhogy "megegyezik" Charlie-val, hogy fizet egy köteg pénzt, hogy a gyerek nála legyen, míg Európából vissza nem térnek. Bla-bla-bla.
Innen már nagyjából tudjátok szerintem, mi következik, de van egy csomó apróság, ami az egyéb nyálas, popcorn, sci-fi-akció-mecha sztorik fölé emeli a filmet. Az egyik Hugh Jackman. Nem, nem csak azért, ahogy kinéz. ;-) A gyerek se volt gáz. Jó volt na, és enjoy the song!
2013. március 7., csütörtök
2013. március 6., szerda
Sherlock Holmes - The Game of Shadows
Az első Guy Ritchie-s Sherlock Holmes filmet utálni akartam, de nagyon. A (BBC-s) Sherlock miatt, meg amúgy is.
Viszont van benne Jude Law és ROBERT DOWNEY JR.
Azt hiszem, már ennek is elégnek kellene lennie. Az első film csak zseniális volt.
A második? Erre egy szó van: HILARIOUS!
:-D
Vicces, akciódús, korhű(szerű), sötét, piszkos, és Robert Downey Jr. Ennyi.
Viszont van benne Jude Law és ROBERT DOWNEY JR.
Azt hiszem, már ennek is elégnek kellene lennie. Az első film csak zseniális volt.
A második? Erre egy szó van: HILARIOUS!
:-D
Vicces, akciódús, korhű(szerű), sötét, piszkos, és Robert Downey Jr. Ennyi.
2013. március 4., hétfő
Hunger Games
Hogy miről is szól, ezt nehéz elmesélni anélkül, hogy megöljem az egészet. De a történet, amit akárhol el lehet belőle olvasni, valahogy így kezdődik (akit érdekel, annak nagyon ajánlom Amazont, ahol ugye bele lehet olvasni a könyv elejébe – tkp. az első fejezet 95%-át, ami épp elég.):
Valahol a régi Észak-Amerika területén alakult Panem, egy 13 District-ből (azért nem nevezném megyének/kerületnek, mert annál azért jócskán nagyobbak, de államnak se, mert nincs igazán saját vezetésük, csak egy polgármester) és a Capitolból (főváros szerű metropolisz) állló ország. 74 évvel a történet kezdete előtt a District-ek fellázadtak a főváros ellen. A háborút a főváros nyerte 12 District leverésével, valamint a 13. megsemmisítésével. Ekkor születtek a békét megteremtő törvények, és a Hunger Games.
Utóbbi azért, hogy a District-ek mindig emlékezzenek a Sötét Napok utáni vereségükre, meg h nem érdemes újat húzni a fővárossal.
A Hunger Games-re minden, a District-ekben élő, 12 és 18 év közötti gyereknek be kell neveznie, és évente sorshúzással választanak ki minden District-ből egy fiút és egy lányt, aki a részt vesz a Játékokon. A cél a túlélés. Csak egy maradhat életben a 24 kiválaszottból.
Természetesen az esélyek nem egyenlőek. Minden gyerek többször is „betehetni a nevét a korsóba”, így élelmet (gabona meg olaj) biztosítva egy-egy családtagnak. Minél többször nevez valaki, annál több embert menthet meg az éhhaláltól. Ez egy elég jó motiváció a District-ek nagy részében, hiszen az éhhalál mindennapos. A 12., ahonnan a történet indul. Itt lakik a 16 éves főhőslány, és természetesen nem csak 5x van a neve a kalapban....
És talán itt is hagynám abba a történet mesélését, hiszen már innentől nehéz olyat mondani, amire nem villan fel a „Spoiler alert!”. Amúgy a történetet ő maga meséli el, ahogy ő megéli a különböző élethelyzeteket.
Talán maga az ötlet nem annyira eredeti, hiszen ha az ember jobban belegondol, akkor egy jövőbe helyezett gladiátor viadalról van szó, de a kivitelezés 5**. Ugyanis a leírások nem magát a brutalitást fogják meg, hanem hogy a főhős és a környezete (számára fontos és nem fontos emberek, ellenségek és ellenfelek) hogyan gondolkozik, mit érez és hogyan reagál az adott helyzetekre. Nyilván, van benne brutalitás. Kell hogy legyen egy ilyen téma mellett. De nem ez teszi igazán érdekessé a történetet, és (a filmmel ellentétben) nem is ez a lényeg. A hangsúly a karaktereken van, a gondolatokon, érzelmeken, és mindenen, ami emberivé és egyszerre embertelenné teszi ezt a küzdelmet. A környezet reakcióin és viszonyulásán a Játkokhoz és a Játékosokhoz. A történet fordulatokkal teli, de épp nem erőltetetten. Nem érzi azt az olvasó, hogy „mostmárpedig történjen vmi, vagy eldobom az egészet”, és azt sem, hogy „áh, a köv. oldalon úgyis belefutnak vmibe, mert épp megmenekültek”. Amúgy a történet viszonylag sok karakterrel operál (átlagosan 6-10 közötti), de elég jó felépítésben ahhoz, hogy nagy részben ne kelljen azon gondolkozni, hogy mégis ki kicsoda (ebben a kvázi normális és rövid nevek is segítenek), és miért is van ott, vagy hogy került a képbe. Happyend? Fene tudja. Kinek mi.
Ps: Aki kicsit sem bírja a brutalitást, ne kezdje el, mert habár nem gyomorfelforgatós, nem egy torkot vágnak el benne.
Valahol a régi Észak-Amerika területén alakult Panem, egy 13 District-ből (azért nem nevezném megyének/kerületnek, mert annál azért jócskán nagyobbak, de államnak se, mert nincs igazán saját vezetésük, csak egy polgármester) és a Capitolból (főváros szerű metropolisz) állló ország. 74 évvel a történet kezdete előtt a District-ek fellázadtak a főváros ellen. A háborút a főváros nyerte 12 District leverésével, valamint a 13. megsemmisítésével. Ekkor születtek a békét megteremtő törvények, és a Hunger Games.
Utóbbi azért, hogy a District-ek mindig emlékezzenek a Sötét Napok utáni vereségükre, meg h nem érdemes újat húzni a fővárossal.
A Hunger Games-re minden, a District-ekben élő, 12 és 18 év közötti gyereknek be kell neveznie, és évente sorshúzással választanak ki minden District-ből egy fiút és egy lányt, aki a részt vesz a Játékokon. A cél a túlélés. Csak egy maradhat életben a 24 kiválaszottból.
Természetesen az esélyek nem egyenlőek. Minden gyerek többször is „betehetni a nevét a korsóba”, így élelmet (gabona meg olaj) biztosítva egy-egy családtagnak. Minél többször nevez valaki, annál több embert menthet meg az éhhaláltól. Ez egy elég jó motiváció a District-ek nagy részében, hiszen az éhhalál mindennapos. A 12., ahonnan a történet indul. Itt lakik a 16 éves főhőslány, és természetesen nem csak 5x van a neve a kalapban....
És talán itt is hagynám abba a történet mesélését, hiszen már innentől nehéz olyat mondani, amire nem villan fel a „Spoiler alert!”. Amúgy a történetet ő maga meséli el, ahogy ő megéli a különböző élethelyzeteket.
Talán maga az ötlet nem annyira eredeti, hiszen ha az ember jobban belegondol, akkor egy jövőbe helyezett gladiátor viadalról van szó, de a kivitelezés 5**. Ugyanis a leírások nem magát a brutalitást fogják meg, hanem hogy a főhős és a környezete (számára fontos és nem fontos emberek, ellenségek és ellenfelek) hogyan gondolkozik, mit érez és hogyan reagál az adott helyzetekre. Nyilván, van benne brutalitás. Kell hogy legyen egy ilyen téma mellett. De nem ez teszi igazán érdekessé a történetet, és (a filmmel ellentétben) nem is ez a lényeg. A hangsúly a karaktereken van, a gondolatokon, érzelmeken, és mindenen, ami emberivé és egyszerre embertelenné teszi ezt a küzdelmet. A környezet reakcióin és viszonyulásán a Játkokhoz és a Játékosokhoz. A történet fordulatokkal teli, de épp nem erőltetetten. Nem érzi azt az olvasó, hogy „mostmárpedig történjen vmi, vagy eldobom az egészet”, és azt sem, hogy „áh, a köv. oldalon úgyis belefutnak vmibe, mert épp megmenekültek”. Amúgy a történet viszonylag sok karakterrel operál (átlagosan 6-10 közötti), de elég jó felépítésben ahhoz, hogy nagy részben ne kelljen azon gondolkozni, hogy mégis ki kicsoda (ebben a kvázi normális és rövid nevek is segítenek), és miért is van ott, vagy hogy került a képbe. Happyend? Fene tudja. Kinek mi.
Ps: Aki kicsit sem bírja a brutalitást, ne kezdje el, mert habár nem gyomorfelforgatós, nem egy torkot vágnak el benne.
2013. március 1., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)